Árpád
3 °C
12 °C

Nem divat egyetemre menni

2007.06.26. 08:34
A felsőoktatási átalakítások, a tandíj, a diplomás munkanélküliség és a fiatalok életstratégiájának változása is szerepet játszik abban, hogy egyre kevesebb a jelentkező az egyetemekre, a főiskolákra. Ráadásul csökkent a felsőoktatás presztízse is - állítja a Világgazdaság.

A bevezetendő tandíj csak az egyik oka lehet annak, hogy az idén jóval kevesebben pályáznak egyetemekre, főiskolákra, mint a korábbi években. A csökkenés oka az is, hogy az elmúlt időszakban a jelentkezők kétharmada az "idősebb", a nem frissen érettségizett korosztályból került ki. Így várható volt, hogy apadni fog a továbbtanulói bázis, hiszen előbb-utóbb a sikertelenül próbálkozók nagy része is bejut a felsőoktatási intézményekbe. Ezt támasztja alá a jelentkezők átlagéletkora is: míg ez 2005-ben 23,5, 2006-ban 22,9 év volt, addig az idén 22,3.

Sokan várnak

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ jelentéséből, illetve a Világgazdaság által megkérdezett intézményvezetők által elmondottakból az is kiderül, hogy a felsőoktatási rendszer átalakítása, a felvételi eljárásban bekövetkezett változások is csökkenthették a kedvet. Ám az is megfigyelhető, hogy módosul a fiatalok életstratégiája. Sokan várnak egy-két évet, mielőtt egyetemre, főiskolára mennek vagy szakképzésre jelentkeznek, netán külföldi munkát vállalnak, ott tanulnak, esetleg nem államilag elismert oklevelet adó hazai felsőfokú képzésekre iratkoznak be.

Ugyanakkor az is tény, hogy - bár erősen differenciáltan, de - némileg csökkent a felsőoktatás presztízse, a diplomák értéke. Az érettségi előtt állók azt tapasztalják, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek egy hányada - különösen akik nem rangos iskolát végeztek - nem tud elhelyezkedni, vagy a végzettségéhez képest méltatlan beosztásban, fizetésért kénytelen dolgozni. Ezzel szemben néhány szakma szerepe jelentősen felértékelődött, komoly cégek nagy becsben tartják a náluk dolgozókat. Így nem csoda, hogy sokan úgy döntenek, inkább megbecsült kétkezi munkát választanak maguknak.

A bukás nem éri meg

S a lemorzsolódás is elriasztó lehet. Sok, nem kellően felkészült és tehetséges fiatal csak szülői nyomásra vagy azért jelentkezett az elmúlt években felsőoktatási intézménybe, mert viszonylag könnyű volt oda bejutni. Ám ezek jelentős része kibukott, így egy-két elvesztegetett év után újra kellett gondolniuk a jövőjüket. Ráadásul a módosuló finanszírozási rendszer miatt az egyetemeknek, főiskoláknak már kevésbé éri meg benn tartani azokat a diákokat, akik nem oda valók.