További Magyar cikkek
A Flavin étrend kiegészítő termékcsalád – Flavin-7 gyümölcslé kivonat, Flavin+ gyümölcskivonat kapszula, Flavin 7 Prémium, Napkristály Flavin kapszula, Cardio Flavin 7+ kapszula, Cyto Flavin kapszula, Flavin 77 rost és szirup, Flavin Dent gyümölcslékivonat szájöblítő és szájspray – reklámozása miatt 2007 végén indult versenyfelügyeleti eljárás, közölte a versenyhivatal. A GVH arra figyelt fel, hogy a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Zrt., valamint a Dunai és Társa Bt. olyan hirdetéseket tesz közzé, amelyekben a Flavin termékeknek gyógyhatást tulajdonítanak.
A három vállalkozás egy másik versenyfelügyeleti eljárásban is érintett volt. Ennek során a GVH azt vizsgálta, megtéveszti-e a fogyasztókat a StemXcell Kft. mellett a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Zrt., valamint a Dunai és Társa Bt., amikor az Olimpiq StemXcell étrend-kiegészítőről hirdetéseikben azt állították, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, valamint hogy a termék gyógyhatással bír.
A GVH álláspontja szerint gyógyhatást csak kivételes esetben tulajdonítható élelmiszereknek vagy étrend kiegészítőknek. Az adott terméknek csak abban az esetben lehet gyógyhatást tulajdonítani, ha ezt a tulajdonságát tudományos ismeretek alátámasztják, a szóban forgó terméket az arra illetékes hatóságok megvizsgálják. Az emberi szervezetre esetleg valamilyen kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással, figyelmeztetett a GVH.
A gyógyhatásról szóló állításokat mindenben alátámasztó bizonyítékokat már a hirdetések közzététele előtt be kell szerezniük a reklámokat közzétevőknek. Nem tekinthetők bizonyítéknak a termékkel kapcsolatos pozitív terméktapasztalatok, a betegektől és kezelőorvosaiktól származó vélemények. A gyógyhatás igazolásához alapos, a termék minden szervezetre gyakorolt hatására és mellékhatására kiterjedő kísérletsorozatot kell végezni, a készítményt laboratóriumi körülmények között kell tesztelni, sorolta fel a versenyhatóság a bizonyíték kritériumait.
A GVH mindkét esetben megállapította, hogy a forgalmazó vállalkozások sem a Flavin termékcsalád, sem a Olimpiq StemXcell esetében nem rendelkeztek a reklámjaikban megfogalmazott állításaikat minden kétséget kizáróan alátámasztó tudományos bizonyítékokkal arról, hogy a két terméknek valóban gyógyhatása lenne. Emiatt a GVH mindkét esetben a fogyasztók megtévesztése miatt elmarasztalta a vállalkozásokat.
A Flavin termékek reklámozása során közzétett megtévesztő állítások miatt a Crystal Institute Kft. 59 millió 359 ezer 700, a Flavinárium Zrt.60 millió 874 ezer 900, a Dunai és Társa Bt. Pedig 300 ezer forint bírságot kapott. Ezen túl a GVH a három vállalkozást eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától. A bírság része, hogy weblapjaikon jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül fél éven át szerepeltetniük kell a következő szöveget: „A Gazdasági Versenyhivatal a Vj-209/2007. számú versenyfelügyeleti eljárásban megállapította, hogy a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Zrt., valamint a Dunai és Társa Bt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsítottak azzal, hogy a Flavin termékek forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során a termékeknek gyógyhatást tulajdonítottak. A GVH bírság kiszabása mellett az eljárás alá vontakat a jogsértő magatartás további folytatásától eltiltotta.”
Az Olimpiq StemXcell reklámozása a GVH szerint ugyancsak alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére, emiatt a StemXcell Kft. 10 millió, a Crystal Institute Kft. 25 millió, a Flavinárium Zrt. 15 millió, a Dunai és Társa Bt. pedig 500 ezer forint bírságot kapott. A GVH ebben az esetben is eltiltotta a vállalkozásokat a jogsértő magatartás folytatásától és kötelezte őket arra is, hogy minden általuk üzemeltetett internetes honlap nyitóoldalán, ahol tájékoztatást tesznek közzé az Olimpiq StemXcell termékkel kapcsolatban jól láthatóan, észrevételek hozzátétele nélkül fél éven át ismertessék a GVH határozat rendelkező részét.
A bírság összegének meghatározásakor mindkét esetben súlyosbító körülményként vették tekintetbe, hogy megtévesztő hirdetéseikkel igen sérülékeny fogyasztói réteget céloztak meg. A cégek ráadásul a tevékenységüket hosszú időn keresztül folytatták, így a megtévesztő reklámok széles körhöz juthattak el.