Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Többe kerül leszokni a cigiről

2006.07.31. 08:10
Augusztus elsejétől 194 nem támogatott gyógyszer ára emelkedik. A medicinák többsége 20-30 forinttal drágul, ám egyes készítmények esetében kétszáz-háromszáz forintos az árváltozás. Az érintett patikaszerek között vannak homeopátiás szerek, dohányzásról való leszokást segítő készítmények, fogamzásgátló, néhány altató, fájdalomcsillapító, illetve vitamin is.

A november elsejétől hatályos gyógyszertörvény szerint mivel a szakminisztériumot nem terheli a negyedévenkénti kihirdetés, ezért a gyártók akár naponta változtathatnák a nem támogatott gyógyszerek árát. Ám még tavaly a Magyar Gyógyszerész Kamara együttműködési szerződést írt alá a gyártókkal, így azok csak havonta változtatják az otc-készítmények árát, a kamara pedig továbbra is vállalja a kihirdetést.

Beindul a patikák közötti árverseny

Ennek köszönhetően az árak továbbra is egységesek maradtak az országban, a patikák legfeljebb a nagykereskedők révén kaphatnak kedvezményt, ezt azonban kötelesek "átengedni" a vevőknek. A tavaly hatályba lépő jogszabálytól a szakminisztérium az árverseny felgyorsulását várta, ám éppen a fenti megállapodás, a havonkénti változtatás és kihirdetés miatt ez nem történt meg. A kormány tervei alapján a patikaalapítás megkönnyítésével, az otc-készítmények szabad polcra való kihelyezésével szintén az árverseny beindulását várják.