Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A tavalyi hiányt is emelte az Eurostat

2005.09.26. 13:14
Az Eurostat hétfőn közzé tett adatai szerint csökkent az uniós országok hiánya, Magyarország azonban a 2004-ben a 25 tagállam közül a második legnagyobb hiányt produkálta, az 5,4 százalékos mértéknél nagyobb deficitet csak Görögországban (6,6 százalék regisztráltak). A friss összegzésben egyelőre nincs szó az idei hiány elszámolási problémáiról.
Nem fogadta el az Eurostat, hogy a tavalyi 13. havi béreket, melyeket a kormány az idén januárban folyósított, az idei, tehát a 2005-ös költségvetés számlájára írják: ez azt jelenti, hogy a 2004-es hiány az előzetesen tavasszal, a hazai adatokra támaszkodva már az Eurostat által is közzétett 4,5, majd a nyár végén emelt 4,9 százalék helyett 5,4 százalékos volt.

Az uniós átlag, mely a 25-ökre vetítve illetve az eurózónában is kerek három százalék volt 2003-ban, a bővebb körben 2,6 százalékos, a monetáris unióban 2,7 százalékos szintre esett.

Az 5,4 százalékos mértékkel Magyarország az EU25-ök között a második legnagyobb költségvetési hiánnyal bírt tavaly: csak Görögország előz meg bennünket, 6,6 százalékkal. Az eurózóna csatlakozási határaként megszabott 3 százalékos limitet még tíz ország, lépi át, a legnagyobb mértékben Málta (5,1) és Ciprus (4,1). Az új tagországok közül Csehország éppen a 3 százalékos határon, Szlovákia egy, Lengyelország kilenc tizeddel azt túllépve zárta a 2004-es évet. Magyarország ugyanakkor Lengyelországgal, Svédországgal és Dániával együtt lehetőséget kapott arra, hogy meghatározott, a nyugdíjreformmal összefüggő kiadásokkal ne terhelje a hiányt. Ezekkel együtt számolva a hiány 6,5 százalékos lenne, ez azért fontos, mert kedvezmény az eurócsatlakozásig folyamatosan leépülve megszűnik.

Brüsszel újabb dorgálásra készül
Brüsszeli illetékesek szerint az EU várhatóan újabb intézkedésekre szólítja fel Magyarországot a magas áht hiány csökkentése érdekében. "Az uniós pénzügyminiszterek találkozóit (ECOFIN) előkészítő Gazdasági és Pénzügyi Bizottság (EFC) várhatóan pénteken vitatja meg a magyar hiánnyal kapcsolatos legutóbbi fejleményeket" - közölte a magát megnevezni nem kívánó forrás a Reuters-szal. A nyilatkozó szerint ezután az ügy az Európai Bizottság normális döntéshozatali eljárásán megy végig, majd október végén az EFC és az Ecofin új ajánlásokat tesz a deficit csökkentésére. (MTI)

Bár az uniós csatlakozás egy másik kritériuma, hogy az államadósság GDP-hez mért aránya ne érje el a 60 százalékot, és Magyarország 2004-ben csak a nyugdíjreformmal kapcsolatos korrekciós tételek leírásával maradt határon belül, összehasonlításban e tekintetben mégsem állunk olyan rosszul. A magyar adósság 57,4 százalékos, ez a nyugdíjkorrekció nélkül 2004-ben 3,1 százalékkal lenne magasabb. Nyolc tagállam -- köztük hat euróország -- is a hatvan százalékos határ fölött van: Görögország ( 109.3), Olaszország (106.5), Belgium ( 95.7), Málta ( 75.9), Ciprus (72.0), Németország (66.4), Franciaország (65.1%) és Ausztria (64.3). Az adósság a legalacsonyabb Észtországban, 5,5 százalék, Luxemburgban ( 6.6), Lettországban (14.7) és Litvániában (19.6).

Nyertünk is 0,5 százalékot

Az Eurostat döntése értelemszerűen azt is jelenti, hogy a 13. havi bérek kifizetése nem terheli az idei hiányt -- mondta az Indexnek Petsching Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. munkatársa. Az utolsó, augusztusi, 4,9 százalékos tavalyi hiány adat 5,4 százalékra emelése tehát fél százalékos csökkennést eredményez az idei elszámolásban. Ez azt jelenti, hogy az autópályaelszámolással kapcsolatos problémák kiderülése után 5,5 százalék körüli várt hazai hiány csak 5 százalék körül lesz az idén: ez egyrészt megkönnyíti a következő években szükséges további visszaszorítást, másrészt a befeketetőket is megnyugtathatja. Petsching Mária Zita hangsúlyozta: a szavahihetőségünk már évek óta elveszett, miután a büdzsé tervezésekor számítot hiányadatot sosem sikerült ténylegesen elérni, az idei év azonban -- ha most fél százalék nem kerül át a 2004-es elszámoláshoz -- nem csak az ígéret be nem tartásával, hanem ténylegesen emelkedő hiánymutatóval járt volna.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.