Debreceni helyek
A Magyarországon működő nagyvállalatok közül a T-Mobile bizonyult a legjobb munkahelynek, a cég munkatársai mutatták a legnagyobb megelégedettséget. A kis- és középvállalati kategóriában a Debreceni Hőszolgáltató Rt. lett az első helyezett.
Az idei verseny érdekessége, hogy a nagyvállalati kategóriában a harmadik helyezést a szintén a Debreceni Önkormányzat tulajdonában lévő Debreceni Vízmű Rt. nyerte el. A nagyok között az "ezüstérmes" az energetikában tevékenykedő Atel-Csepel vállalatcsoport lett, a negyedik helyet a Sanoma Budapest Rt., az ötödiket pedig a Procter & Gamble nyerte el. A kis- és középvállalatok közt a Debreceni Hőszolgáltató Rt. után a Nexon Kft. és a Columbus Klíma Kft. állhatott fel a képzeletbeli dobogó fokaira.
Értelem és érzelem
A felmérésben idén közel száz magyar vállalkozás vett részt, a helyezéseket kétharmadrészt a munkatársak (több mint tizenkilencezer foglalkoztatott) megkérdezése alapján dolgozták ki a kutatók. További szempont volt a felsővezetők értékvallása, valamint a vállalati imázs.
A felmérés eredményeiből kiderült, hogy egyre inkább nyugat-európai értékrend szerint gondolkodnak a munkavállalók, vagyis egyre jelentősebb mértékben az objektív kritériumok határozzák meg az elégedettség szintjét, míg az érzelmi elkötelezettség súlya lassan, de tendenciózusan csökken.