Natália
-3 °C
7 °C

Nem fogadják el a kormány béremelési ajánlatát

2006.10.26. 14:46
A közszféra nem fogadja el a kormány gyakorlatilag nulla százalékos jövő évi bruttó keresetemelési ajánlatát, s legalább az inflációt elérő 6,5 százalékos béremelést akar elérni - közölte Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

A járulékemelések miatt ilyen bruttó béremelés is 3,5-4 százalékos reálkereset-csökkenést jelent, ami még vállalható lenne kompromisszumként - jegyezte meg az elnök. A szakszervezetek is elismerik ugyanis, hogy tenni kell valamit a költségvetési hiány csökkentéséért, a gazdasági stabilitásért.

A a kormányzat sajtótájékoztató előtti egyeztetésen csak a bérrendszerben lévő soros előléptetések béremelését ajánlotta a jövő évre, ami 0,2 százaléknak felel meg. Az idei áprilisi béremelés áthúzódó hatása a jövő évben 1,2 százalékot jelent, de ez nem ad lehetőséget a következő évben bérfejlesztésre - hangsúlyozta Szabó Endre. Ezért mondják, hogy a kormányzat ajánlata a jövő évre nulla százalék bruttó béremelés.

A szakszervezetek által kért 6,5 százalékos bruttó keresetemeléshez körülbelül 40 milliárd forintra lenne szükség a költségvetésben. Ez nettó érték, mert a kifizetett bérek kétharmad része személyi jövedelemadóban, illetve áfában visszajön a költségvetésnek. Mindez tehát annyit jelentene, hogy a közszféra finanszírozását nem a bejelentett 300 milliárd forinttal, hanem 260 milliárd forinttal kellene csökkenteni a jövő évben az idei évhez képest.

Fehér József, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke arról szólt, hogy a közszféra egységesen kíván fellépni a legalább az inflációt ellentételező bruttó keresetemelésért. Nem fogadják el tehát azt, hogy az egyes ágazatokkal külön megállapodásokat kössön a kormány.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.