Szilárda
-2 °C
7 °C

Két hét múlva épülhet tovább az M0-s

2006.11.10. 13:00
Két héten belül folytatódhat az M0-s keleti szektorán a szabálytalan engedélyeztetés miatt leállított építkezés. A 8,9 kilométeres útszakaszon a jövő héten lesz az utolsó bejárás, várhatóan ezt követően kiadják az új, szabályos építési engedélyt. A beruházást október 12-én állították le, a döntés miatt veszélybe került a teljes, 26,5 kilométeres keleti szektor 80 milliárd forintnyi uniós támogatása.

Előreláthatólag november 20. körül folytatódhat az M0-s keleti szektorának építése a 3-as főút és az M3-as autópálya közötti 8,9 kilométeres szakaszon. Reményik Kálmán, a Nemzeti Autópálya Zrt. vezérigazgatója az Index kérdésére elmondta: az útszakaszon még egy közlekedési főfelügyeleti bejárás lesz a jövő héten, és ha az mindent rendben talál, kiadhatják az új építési engedélyt.

Egy hónapja áll a munka

A fővárost elkerülő körgyűrű keleti szektora 26,5 kilométer hosszú, a 4-es főút Vecsést és Üllőt északon elkerülő szakaszát köti össze az M3-as autópályával (valamint a 3-as és a 31-es főúttal). Maga az M0-s Budapest határában csatlakozik az M3-ashoz, de megépül az M0-M3 autópálya úgynevezett gödöllői átkötéseként az M31-es autópálya is.

Az M0 keleti szektorának tervezett nyomvonala
Az M0 keleti szektorának tervezett nyomvonala (és a térkép eredeti méretben az M0-s honlapján)

Az M0-s keleti szektorát négy szakaszra bontva készítik el, ezek közül a második leghosszabb a 3-as és az M3-as közötti szakasz. Ennek építését október 11-én függesztette fel a Közlekedési Főfelügyelet egy, az útszakasz építési engedélyét hatályon kívül helyező bírósági döntés nyomán.

80 milliárd a tét

A keleti szektor építési költségeihez az Európai Unió nagyjából 80 milliárd forintnak megfelelő támogatással járul hozzá. Mivel Brüsszel a projektet egészben finanszírozza, az út mindegyik szakaszának el kell készülnie határidőre - jövő év novemberére -, különben elúszik az uniós támogatás.

Reményik Kálmán egy korábbi interjúban emlékeztetett arra: ha Magyarország elesik az uniós pénzektől - bár Brüsszel még nem zárta el a pénzcsapot -, már biztosan nem marad forrás az M31-es megépítésére, amely pedig nagymértékben tehermentesíthetné az M0 most leállított szakaszát, és amelynek megépítését a zöldszervezetek is szorgalmazzák.