Árpád
-1 °C
9 °C

Rekordévet zárt a onewolrd

2006.06.04. 18:31
Bár ülőhelyszám kapacitását tekintve csak a harmadik a világon, a nagyobb légiszövetségek közül 2005-ben is csak a oneworld társaságai tudtak összesítve nyereségesen működni - hangzott el a szövetség Párizsban tartott értekezletén, melyen a szövetségbe most hivatalosan meghívott Japan Airlines (JAL) vezérigazgatója mellett első ízben vett részt a 2007-től teljes jogú taggá váló Malév és a Royal Jordanian vezetése is. A Malév új járatmegosztási egyezményt írt alá a British Airways-el.
A Star Allience 20,1 milliárd dolláros és a SkyTeam 5,1 milliárd dolláros összesített tagi veszteségével szemben az utolsó üzleti évben is nyereséget tudtak felmutatni a oneworld szövetségbe tömörült légitársaságok. A jelenlegi nyolc tag - az Aer Lingus, az American Airlines, a British Airways, a Cathay Pacific, a Finnair, az Iberia, a LanChile és a Qantas - együttesen 1,8 milliárd dolláros nyereséggel zárta a zömmel 2005-öt jelentő utolsó üzleti évet. A szövetséget vezető John McCulloch szerint ebben - különösen a részben a kerozin egyre emelkedő árával magyarázható szűkülő árrések mellett - nagy jelentőséget játszott a szövetség működése: bár a nyolc légitársaság szolgáltatásaiból származó teljes bevételben csak minden 30 dollárból egyet jelent, amikor valamelyik partner csatlakozó járatára értékesítenek jegyet, az így elért összesített eredmény így is pont 1,8 milliárd dollár volt.

Három új tag a fedélzeten

A szövetség Párizsban tartott vezérigazgatói értekezletét követően John McCulloch úgy vélekedett: a jövőre belépő három új légitársaság, a JAL, Malév és a Royal Jordanian jelentős mértékben tovább növelheti az összesített eredményeket. És persze a szövetségi működés révén elért nyereséget: ez utóbbi tavaly 20 százalékos emelkedéssel rekordot jelentő 650 millió dollárral emelkedett. Ez az összeg az olyan, kifejezetten a szövetséghez kötödő értékesítésekből mint származik, mint a világkörüli, a tagtársaságok valamennyi járatára érvényes, a repült kilométerekhez igazodó jegy. Az ilyen konstrukciókból származó forgalom növekedési üteme közel a háromszorosa a légitársaságok önálló értékesítési növekedésének. A JAL 47 új célponttal, a Malév és a Royal Jordanian összesen 25 célponttal jövőre 150 ország 700 városára bővíti a oneworld lefedettségét.

Malév-BA megállapodás

A Malév 2007-re, a teljes jogú csatlakozás hatálybalépéséig - ennek pontos időpontja még nem ismert - valamennyi tagtársassággal úgynevezett code-share egyezményt köt. Ez - ahogy a törzsutasprogramok összehangolása, az egymás járatain való gyűjtés elismerése és a pontok felhasználhatóságának lehetővé tétele - a csatlakozás feltétele is egyben. A code-share lényege, hogy az olyan vonalakon, ahol két társaság is üzemeltet járatokat, valamennyi járat jegyeit megosztott kód alatt mindkét érintett táraság értékesíti. Vasárnap Párizsban a Malév - akinek a tagok közül már a finn és a spanyol légitársasággal van hasonló egyezménye - a British Airways-el is aláírta a megállapodást. A november elsejével hatályba lépő szerződés értelmében a Malév napi két, a jövőben kizárólag a gatwick-i reptérre üzemelő járatát és a BA napi három, Budapest-Heathrow járatának helyeit közösen értékesítik. A British Airways kódjával megy a jövőben emellett a Malév több Budapestről kelet-délkelet irányba tartó járata: Konstanca, Larnaca, Szarajevó, Szkopje, Temesvár, Tirana és Várna is közös járattá válik, ahogy fordítva a British Airways Aberdee-be, Glasgow-ba, Manchester-be és Newcastle-ba üzemelő járata is.

Földrajzilag kiemelt ponton

Gönci János, a Malév vezérigazgatója a szövetségi értekezletet követően elmondta: a tagtársaságok is kiemelt ügyként kezelik a magyar légitársaság csatlakozását, Budapest a szövetség számára földrajzilag kiemelt ponton, Európa keleti kapujában van. Így az észak-amerikai vonalakon meghatározó BA, illetve a Dél-Amerika irányában jelentős forgalmat bonyolító Iberia, valamint a távol-keleti célpontokon egyre jelentősebb Finnair számára is fontos "beszállítók" lehetünk, illetve a szövetségi tagság nyomán a Malév közvetlen adhat el jegyeket Budapesti indulással minden kontinensre. A vezérigazgató szerint két év alatt a csatlakozás révén is 8-9 százalékkal emelkedhet a Malév gépek telítettsége, mely így 72 százalékra nőne.

Üzemi szinten még nem biztos a nullszaldó

Az első négy hónapban a tervezetten felül, 15 százalékkal emelkedett ugyan a Malév árbevétele, Gönci János egyelőre csak azt merte biztosra mondani, hogy az idén már meglesz a tavalyra is várt nullszaldó az adózás előtti eredményben. Az üzemi eredmény - melybe nem számítanak bele esetleges egyszeri, pl. üzletágértékesítésből származó bevételek - mérlege azonban még kérdéses. A helyzet alapvetően az üzemanyagárak további alakulásának függvénye: bár a Malév számolt a folyamatos emelkedéssel, az első négy hónapra két milliárd forinttal kalkuláltak többet, mint tavaly, az olajárak tartós emelkedése miatt végül így is további egy milliárd forintot vitt el a kerozinköltség.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.