Natália
-3 °C
7 °C

A Malév együttműködik a holland KLM légitársasággal

2001.10.16. 08:48
A Malév Rt. együttműködési keretszerződést írt alá a KLM holland légitársasággal. A Malév vezetésének reményei szerint heteken belül aláírhatják az együttműködési szerződést a Northwest Airlines-szal is.
A szerződés értelmében a légitársaságok megerősítik partneri együttműködésüket és kiterjesztik azt Budapesten és Amszterdamon túli célállomásokra is.

Az együttműködés a menetrenden kívül az üzemeltetésre, a flottabeszerzésre és a flotta harmonizációjára is kiterjed. A keretszerződés szélesebb utazási lehetőségeket biztosít majd a Malév utasainak Európában és a világ más tájain is.

A megállapodás egyebek mellett lehetővé teszi a Malév számára, hogy a közeljövőben a Northwest Airlines-szal (a negyedik legnagyobb amerikai légitársaság) is együttműködési szerződést kössön.

2001-re 5,6 milliárd forintos veszteség

Váradi József, a Malév Rt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a három évre kötött keretmegállapodástól többek között azt várják, hogy nőjön a Malév árbevétele, profitstabilitása, és javuljon a hatékonyság. Megerősítette: reális esély van arra, hogy az idén a terveknek megfelelően 5,6 milliárd forintos veszteséggel zárják az évet.

A vezérigazgató szerint napokon, heteken belül aláírhatják a KLM másik partnerével, a Northwest Airlines-szal is az együttműködésről szóló megállapodást. Így jó esély van arra, hogy a ma még veszteséges észak-atlanti járatok is nyereségesen üzemeljenek.

A KLM nem venne részt a Malév esetleges privatizációjában

Henny Essenberg, a KLM elnökhelyettese szerint a megkötött szerződés erősíti a KLM közép-kelet-európai stratégiai pozícióját és új piaci lehetőségeket nyit meg. A holland légitársaság azonban nem szándékozik tőkével részt venni a Malév esetleges privatizációjában, mivel ez véleményük szerint nem a légitársaságon, hanem a részvényeseken segítene.

Az ÁPV már látja a fejlődési pályát

Szarvas Ferenc, a Malév Rt. elnöke úgy véli, a keretmegállapodás rövid és középtávon olyan előnyöket biztosít a légitársaság számára, amelyeknek köszönhetően a Malév a tulajdonos ÁPV Rt. és a kormány által elvárt fejlődési pályára kerülhet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!