További Magyar cikkek
Berlin és Moszkva között már cserélt gazdát néhány magyar stratégiai iparág a huszadik században. Magyarország, mint erősen függő helyzetben lévő állam, a német megszállás idején számos kulcsfontosságú ipari üzemet hagyott német kézbe adni, illetve a második világháború előtt a magyar ipar jelentős része német tulajdonban volt.
Ez az 1944-es helyzet aztán alapvetően megváltozott 1945-re: a németek, illetve az SS által megszerzett magyar cégek egyetlen tollvonással szovjet kézbe kerültek a második világháború befejezésekor, erről nemzetközi egyezmények is rendelkeztek.
Magyar-német-szovjet ügylet az olajiparban
Az olajiparban, tehát a Mol jelenlegi fő üzletágában is történt például német-szovjet tulajdoncsere a második világháború után. (Akkor még a gázüzletág nem volt jelentős, hiszen nem földgázt használtak nálunk a háztartásokban, hanem úgynevezett városi gázt, ami a koksz hevítéséből keletkezett.)
A magyar-szovjet tulajdonban lévő Maszovol nevű cég örökölte például a második világégés után a Manat nevű magyar-német vállalat koncesszióját. Ezzel egyidejűleg - mintha valamilyen afrikai gyarmat lettünk volna - a Maszovol megszerezte a magyar államot megillető 15 százalékos részesedést a Magyarországon kitermelt összes olajból.
A magyar-szovjet olajvállalat 1952-ben megkapta az akkor már államosított magyar-amerikai tulajdonú MAORT koncesszióját - erről Borhi László történész írt korábban. (A MAORT-per, amely az olajvállalat vezetői ellen indult, az egyik első magyar koncepciós per volt.)
A MOM német-szovjet története
Az egyik ilyen cég a két világháború között többnyire német tulajdonosi irányítás alatt álló MOM volt, amely 1945 és 1952 között volt szovjet kézben.
A Magyar Optikai Művek elődcégei (1938-tól hívták így a vállalatot) a XX. század első felében geodéziai műszereket, később optikákat gyártott, különösen ez utóbbiak aztán a hadiipar számára is jelentősnek bizonyultak. Az optika gyártás az első világháború után futott fel, amikor megerősödött a német befolyás a vállalatban.
1944. novemberében a Honvédelmi Minisztérium a gyárat Sopron-Lövőre telepítette át. 1945. február 13-án került Buda és ezzel együtt a vállalat megmaradt része is szovjet kézbe. A gyár jelentős része a harcokban elpusztult.
Ébresztőórák a SZU-nak
A háború után az ideiglenesen rendbehozott gépeken többe között geodéziai műszereket gyártottak jóvátételre. A potsdami egyezmény nyomán a MOM Rt.-nek a német tulajdonban levő részvényeit a Szovjetunió kormányának kellett átadnia. Így 1946-ban megkezdődött az ébresztőórák és szemüveglencsék gyártása, melyeket főként a Szovjetunióba szállítottak újabb jóvátételként - írja Ábrahám György egyik tanulmányában.
A Szovjetunió 1952. október 1-jével lemondott a Magyar Optikai Művek Rt.-beli érdekeltségéről, így a vállalat teljesen a Magyar Állam tulajdonába került.
A rendszerváltás után a MOM csődbe ment, egy-két kisebb részegysége működik ma már csupán, azok is, csak nevükben emlékeztetnek részben az egykori cégre. A budai, Csörsz utcai telkek, ahol a gyár állt, viszont megint német kézbe kerültek: a Bajor Házépítők Kft. építette fel rajta MOM Park néven bevásárlóközpontját, illetve irodaházait és lakásait.
Csepel: SS helyett Vörös Hadsereg
Volt német kézben Csepel szigetén az egyik legnagyobb magyar nehézipari komplexum, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. is. Ez a vállalat az egyik legfontosabb központja volt a magyar lőszer- és hadianyaggyártásnak. A fegyverkezés eredményeként harckocsikat és terepjárókat is gyártottak itt, hagyományos nehézipari termékek mellett. 1941-ben létrehozták a Dunai Repülőgépgyárat is.
A zsidó származású Weiss Manfréd a céget sokáig maga vezette, aztán 1944-ben, a német megszállás után az SS 25 évre "kezelésre átvette" a gyárat a letartóztatott tulajdonosoktól. A megzsarolt Weiss-család később végleg átadta tulajdonát.
Közvetlenül a háború után szovjet katonai parancsnokság, vagyis a Vörös Hadsereg irányítása alá került a hadiüzem. Tehát itt nagyon gyorsan, egy éven belül került magyarból német, aztán pedig németből szovjet irányítás alá a gyár. Elvileg egyébként Weissék visszakapták tulajdonukat, de aztán még a negyvenes évek második felében államosították az egész gyártelepet.
Rákosi Mátyás és Szemjon Mogiljevics
Ezután egy ideig Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek néven is működött, 1956-tól Csepel Vas- és Fémművekre keresztelték az üzemet. Mára csupán árnyéka önmagának a csepeli nehézipari komplexum. Kisebb-nagyobb cégek burjánzanak a telephelyen, ahol komolyabb működő vállalkozásnak elsősorban a csőgyár, egy bicikligyár, egy öntöde és egy erőmű számít.
Érdekes, hogy a MOM-mal ellentétben a rendszerváltás után Csepelre nem a németek tértek vissza. Többnyire angolszász befektetők vásároltak itt, de néhány gyanús orosz érdekeltségű cég is működött a szigeten. A csepeli kerékpárgyártást például egy időben az az állítólag Szemjon Mogiljevics által irányított csepeli cég, a Magnex tartotta a kezében, amelynek anyacége ellen az FBI indított vizsgálatokat világszerte. A magyarországi vállalatot pár évvel ezelőtt a cégbíróság hivatalból törölte, mert a társaság nem közölte mérlegeit, és nem szolgáltatott adatokat a vállalat vezetéséről.
Orvosi műszergyártás, a Medicor esete
Az orvosi műszergyártás 1933-ban lendült fel Magyarországon. Ekkor jelent meg a Magyar Siemens Reiniger Rt. az itteni piacon. Később a cég Siemens Szerviz Magyarország Rt.-re változtatta a nevét.
Az elsősorban röntgen-készülékek importjával és szerelésével foglalkozó cég német érdekeltégként szovjet tulajdonba került a második világháború után. Talán azért, mert nem volt hadiipari szempontból túl fontos, a MOM-mal ellentétben már 1948-ban visszakapta azonban a magyar állam ezt a céget, amelyből később kialakult a Medicor. Ez a cég - legalábbis utódja - ma már túlnyomórészt amerikai kézben van.