A minisztérium szerint 17 százalék lenne indokolt
A közlekedési miniszter aláhúzta: azzal, hogy az áremelés mértéke elmarad a hálózat bővülésétől, a kormány visszaadja az autópálya használóinak az 5 százalékpontos áfacsökkentés hatását. Kóka János hangsúlyozta: ha a 14 százalékos bővüléshez hozzáadjuk a 2 és 3 százalék közötti inflációt, akkor 17 százalékos árnövekedés lenne indokolt, ezt 20 százalékkal mérsékli áfa csökkentése, azaz 12 százalékos emelés lenne indokolt. Kiemelte: a matricák átlagára ennél kevesebbel emelkedik.
A személyautósokkal kifejezetten kesztyűs kézzel bánnak a GKM-ben. A négynapos matrica mindössze 50 forinttal lesz drágább, így a nem nyári szezonban 1120 helyett 1170 forintba kerül majd. Az éves vignetta 5,7 százalékkal 35 000 forintról 37 000 forintra drágul. A tíznapos jegy ára 8,7 százalékkal, 2300-ról 2500 forintra emelkedik, a havié 7,7 százalékkal 3900-ról 4500 forintra.
A fuvarozók szempontjából legfontosabb, D4-es, 12 tonna tömeg feletti járművekre vonatkozó kategória heti, egy hónapos, és éves matricáinak ára átlagosan 4-5,5 százalékkal emelkedik. Ennek célja a magyar fuvarozók versenyképességének javítása, mondta Kóka János. Az egynapos, jellemzően a nemzetközi tranzit teherforgaloban használt D4-es matrica ára 37,5 százalékkal emelkedik.
Fizetős lesz az ingyenesből
Magyarországon 30 százalék a díjmentes autópálya-szakaszok aránya, mondta a miniszter, kiemelve: a céljuk az, hogy minél rövidebb legyen ez a rész, mivel igazságtalan, hogy más fizet a szolgáltatásért, mint aki használja. Az első lépés ennek érdekében a Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom közötti 16 kilométeres szakasz díjkötelessé tétele, mivel itt a legnagyobb a külföldi bliccelők aránya, és ezen a szakaszon, a határőrséggel együttműködésben, a már meglévő infrastruktúra felhasználásával lehet a matrica meglétét ellenőrizni.
Az új rendelettel 2006. január 1-jétől megnyílik a jogi lehetőség a mobiltelefonos díjfizetésre, a technikai lehetőséget pedig 2006 nyarától szeretnék megteremteni. Kóka arról is beszélt: ez év végén 776 kilométernyi gyorsforgalmi út lesz Magyarországon, míg az év elején 680 kilométer volt. A sztrádahálózat jövő év közepére 904 kilométernyi lesz a közlekedési miniszter szerint.