További Magyar cikkek
Az idén márciusban bezárt 14 szárnyvonal után újabb tízszázalékos csökkentést írt elő a gazdasági minisztérium a MÁV-nak. A menetrendváltozás az idén a december 9-én lesz. A MÁV Start Vasúti Személyszállító Zrt. 21 újabb szárnyvonal bezárásával látja végrehajthatónak az utasítást, és javaslatukat már el is küldték a minisztériumnak. A tárca október végére ígérte a végleges döntést.
Az elképzelés szerint Szeged térségét érintenék a legnagyobb mértékben a bezárások. Battonya és Szarvas között, valamint e vonalról leágazva, Szentesre és Kondorosra is megszűnne a vasúti személyszállítás, sőt Szeged is elveszti második, újszegedi állomását. Makó eddigi három vasútvonalából csak a legkevésbé fontosat tarthatja meg. Baranyában Villány és Mohács, Pécs és Pécsvárad, valamint Komló és Godisa között állna le, azaz hivatalosan "szünetelne ideiglenesen" a személyszállítás.
|
Nagyobb, mint a tavaszi kaszálás
A javaslat összesen 751 kilométert érint. A leghosszabb egybefüggő vonal a 125. számú, Mezőhegyes–Orosháza–Szarvas, ez 77 kilométeres, a legrövidebb a Kisszénás és Kondoros közötti 6 kilométeres szakasz. A tavasszal megszüntetett 14 vonal 474 kilométert jelentett. Akkor viszont megszűnt további 212 kilométeren, öt vonalon a vonatpótló busz is.
A GKM az Indexnek küldött közleményében hangsúlyozza: a jövő évi vasúti és közúti menetrendek kapcsán nem döntésekről folynak az egyeztetések, hanem annak érdekében, hogy megalapozott döntés születhessen. A tárca a Regionális Közlekedésszervező Irodák segítségével továbbra is egyeztet a közszolgáltatásban érintett társaságokkal és önkormányzatokkal a 2008. évi menetrendekről – írják.
A bezárni javasolt szárnyvonalak listáját közlő Magyar Nemzetnek ugyanakkor Szabó Tibor ipolytarnóci polgármester azt mondta, a szárnyvonal felszámolásáról szóló hírek elkeserítik és felháborítják az érintett települések lakóit, mert az ő megkérdezésük nélkül, a fejük felett születnek a döntések. (A listát először az indohaz.hu közölte.) A polgármester szerint a társadalmi egyeztetés színjáték. A lapnak nyilatkozó Fónagy János, az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere ugyanakkor azt emelte ki, a korábbi vonalbezárások sem hozták meg a várt megtakarításokat, most ugyanakkor olyan szárnyvonalakat is bezárnak, amelyek egyes, a turisztikát mint egyetlen kitörési lehetőséget kezelő településeket lehetetlenítenek el. A politikus Szilvásváradot és Villányt emelte ki. (Villány valójában elérhető marad Pécs és a főváros felől vonaton, tavaly Sellye felé szűnt meg a város összeköttetése, év végétől Mohács felé nem járnának a vonatok. Ugyanez a helyzet Szilvásváraddal is, Egerből elérhető marad.)