Csak jövőre lesz bormarketingpénz

2006.09.06. 18:40
A borászok sikerével ért véget a bor jövedéki adójának megszüntetése óta a szakma és a minisztérium között a bormarketingpénzekről folyó vita. A jövedéki adó helyébe lépő, literenként nyolcforintos forgalomba hozatali járulékot nem előre, hanem utólag kell megfizetniük a termelőknek, a pénzt ráadásul olyan bizottság oszthatja szét, amely tagjainak többségét a szakma által létrehozott Magyar Bormarketing (MBM) Kht. delegálja. A megállapodáshoz idén ősszel módosítani kell a bortörvényt.

Megbékéléssel kezdődött az idei, 15. borfesztivál - a rendezvény előtt írt alá a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Bormarketing (MBM) Kht.-val egy együttműködési megállapodást. A szerződők szándékai szerint ezzel pontot tesznek a bormarketingre és minőség-ellenőrzésre fordított pénzek sorsáról a múlt év vége óta húzódó vitára úgy, hogy a minisztérium engedett a borászok legtöbb kérésének.

Bizottságosdit játszanak

A bor jövedéki adója helyébe ez év elején lépett a forgalomba hozatali járulék, amelyet literenként nyolc forintba határoztak meg. A befizetés módjáról és különösen az ebből összegyűlt pénz sorsáról, a szétosztásra jogosultakról azóta folyt a vita a borászok és az agrártárca között. Az FVM az állami irányítású, az agrárszektor egészének marketingjéért felelős Agrár Marketing Centrum (AMC) kezébe adta volna ezt az összeget, a szakma azonban a saját erőből létrehozott MBM Kht.-nál jobb helyen látta volna a pénzt.

A most aláírt megállapodás értelmében az FVM még az idei őszi parlamenti ülésszakban kezdeményezi a bortörvény módosítását, hogy a forgalomba hozatali járulékot ne előre, hanem utólagosan, a jövedéki törvény rendelkezéseinek megfelelően, évente kétszer kelljen megfizetniük a borászoknak. A megállapodás kiterjed a járulékból befolyó pénz felhasználására is.

Ennek értelmében a literenkénti nyolc forintnak a bormarketingre jutó hatvan százalékát az AMC nélkül használják fel. A pénz "felhasználásának szakmai irányítására" olyan hétfős bizottságot hoznak létre, amelybe hat tagot az MBM delegál, míg a hetediket az FVM küldi. A járulék további negyven százalékát minőség-ellenőrzésre költik, azt jövőre az Országos Borminősítő Intézet használhatja fel. A bizottság feladata lesz a bormarketing általános céljainak megfogalmazása, az éves közösségi bormarketingprogram összeállítása, a pályázati feltételrendszer kialakítása és a pályázatok kiértékelése; lényegében tehát ez a testület dönt a pénzek felhasználásáról.

Ez az év elúszott

A szakma és a minisztérium számításai szerint a megállapodás alapján - feltételezve, hogy ősszel sikerül módosítani a bortörvényt, és még időben megjelennek a végrehajtáshoz szükséges rendeletek is - először jövő tavasszal lesz elegendő pénz a közösségi bormarketing feladatainak végrehajtására. Most még jogi és akkreditációs okok miatt a járulék az FVM számlájára folyik be, de ez a későbbiekben változhat. Gráf József agrárminiszter szerint a mostani nem a végleges állapot, tervezik egy új elosztási rendszer kidolgozását.

A mostani megállapodás szerint ez az összeg a módosított törvény életbe lépése és idén december 1-je között értékesített bor után fizetett járulék lesz - visszamenőlegesen tehát nem kell a járulékot megfizetni -, ami gyors törvényalkotási munkával számolva 100-120 millió forintos induló keretet jelenthet (további 70-80 millió mehet a minőségellenőrzésre). Nemes Richárd, az MBM ügyvezetője az Index kérdésére megbecsülni sem akarta, mennyi pénz lesz a rendszer beindulását követő első teljes évben erre a célra, azt ugyanakkor elismerte, hogy idén nem jut érdemben bormarketingre, nem számítva az AMC által erre fordított minimális költségvetési pénzeket.

Kötelezően önkéntes lesz

A megállapodás kiterjed arra is, hogy a most adóként fizetendő járulékot 2007 végétől hozzájárulás váltsa fel. Ez a hozzájárulás elvileg önkéntes lesz, a gyakorlatban azonban várhatóan minden borászt köteleznek a megfizetésére. A megállapodás ismertetése is "kötelezően fizetendő önkéntes termelői hozzájárulásként" definiálja ezt. A járulék (és a majdani hozzájárulás) mértékét, kivetési alapját és a befizetők körét a tervek szerint félévente fogják felülvizsgálni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

tegnap, 08:30

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

tegnap, 20:23

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

tegnap, 21:23

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46