Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Újfajta monetáris politika?

2002.04.19. 13:34
Nem tartja kizártnak egy a +/- 15 százalékosnál szűkebb belső intervenciós sáv bevezetését Medgyessy Péter az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Korábban Surányi György is egy ilyen belső sávval működő rendszert javasolt Járai Zsigmond akkori pénzügyminiszternek, aki azt elutasította.Kérdés, hogy egy ilyen lépés az árfolyamrendszer módosításának minősül-e, mert ha igen, akkor csak jegybanki jóváhagyással valósulhat meg. Járai tegnapi nyilatkozatával mindenesetre tett egy lépést az MSZP monetáris politikai elképzelései felé.
Meg kell állítani a forint erősödését, és ennek lehetséges eszközei között van egy, a forint árfolyamsávján belüli szűkebb sáv védelmezése az MNB részéről - mondta Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken az MTI-nek.

Medgyessy szerint az MNB interveniálhat, de adott esetben szűkítheti is a sávot. Ezt az MTI-nek adott nyilatkozatában egy implicit belső sáv bevezetésével képzeli el, amelyből azután nem engedi ki a forintot az MNB.

Lehetnek konfliktusok

Az elemzők és kereskedők körében a sávszélesítés idején voltak olyan nézetek, amelyek szerint létezik ilyen belső sáv, annál is inkább, mert Surányi György korábbi elnök, még egy ilyen belső sávos rendszer bevezetésére tett javaslatot az akkori pénzügyminiszternek, a központi bank mai elnökének Járai Zsigmondnak.

Járai szerint nem kell változtani
A Magyar Nemzeti Bank nem látja szükségesnek a monetáris politika módosítását, mivel a a forint jelenlegi árfolyama és a kamatszint összhangban van az infláció csökkentésének céljával - mondta pénteken az MNB elnöke. Járai Zsigmond a Reutersnek adott nyilatkozatában hozzátette: a jegybanknak nincs szándékában megváltoztatni a forint 30 százalékos árfolyam-ingadozási sávját, mert a jelenlegi rendszer szolgálja a legjobban azt a célkitűzést, hogy Magyarország 2007-ig az euróövezet tagja lehessen. A Reuters megjegyzése szerint a szocialisták a forint meredek erősödésének visszafogását tartanák szükségesnek, jegybanki intervencióval vagy az ingadozási sáv szűkítésével. Járai Zsignond azonban azt mondta, hogy a jegybank megfelelőnek tartja a 242 forint/euró körüli árfolyamot - számolt be az MTI.
Járai akkor elutasította Surányi sávszélesítési koncepcióját, és látva forint akadálytalan erősödését a piac is leszámolt azzal a gondolattal, hogy MNB valamilyen előre meghatározott forintértéknél beavatkozik a piaci folyamatokba.

Nem biztos, hogy Medgyessy Péter meg tudja valósítani szándékát, ha azt indokoltnak látja is. A jegybanktörvény ugyanis úgy fogalmaz, hogy az árfolyamrendszer módosításáról a kormány a jegybank jóváhagyásával dönthet.

Ha a szűk sáv bevezetése a rendszer módosításnak minősül - amit ki tudja ki dönt el -, akkor Medgyessynek meg kell győznie Járait ennek racionalitásáról, ami nem lesz könnyű lévén Járai tanácsadói monetarista héja hírében állnak.

Járai is 2007-re teszi az euró bevezetését

Érdekes adalék volt az MNB és a szocialista miniszterelnök-, illetve pénzügyminiszter- jelölt nyilvános párbeszédében Járai Zsigmondnak az a tegnapi nyilatkozata, amely szerint az országnak 2007-re lesz kész az euró bevezetésére.

László Csaba és Medgyessy ugyanis éppen arra hivatkozva bírálják az MNB szerintük erőltetetten felértékelő politikáját, hogy az EU csatlakozás később lesz, mint azt a Fidesz kormány, vagy az MNB vezetés gondolta, ezért fölösleges a gyors infláció csökkentés, fontosabb az exportőrök versenyképességének biztosítása.

A tegnapi Járai nyilatkozat egy évvel kitolta az MNB által eddig hangoztatott csatlakozási időpontot, ami megnyitja az utat egy összehangolt fiskális és monetáris politika előtt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!