Negyedmillióan munka nélkül

2004.09.28. 13:19
A munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, vagyis június-augusztus közötti időszakban 247 ezren voltak munka nélkül. A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma összességében kismértékben csökkent, de ez a szezonális hatásoknak tudható be.
A 2004. június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 904 ezer fő, a munkanélküliek száma 247 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt. 2004. június-augusztus közötti időszakban a 15-74 éves népesség 53,8 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon, ebből 3 millió 904 ezren foglalkoztatottként, 247 ezren pedig munkanélküliként - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A nemzetközi összehasonlításban használt, 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 56,8 százalék, a hazai nyugdíjszabályok szerinti 60,1 százalék volt. (2003-ban a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája az EU-15-ben 64,4 százalék, az EU-25-ben 62,9 százalék volt, mely utóbbi csoporton belül Magyarország 57 százalékos értékénél csak Lengyelország, Olaszország és Málta hasonló mutatója alacsonyabb.) 2004 eddig eltelt időszakát a foglalkoztatottság stagnálása jellemzi.

Kisebb az EU-átlagnál

Az év első nyolc hónapjában a foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 894 ezer főnek felelt meg, ami lényegében megegyezik az előző év azonos időszakival (3 millió 902 ezer fő). A 2003 június-augusztusi lokális foglalkoztatási csúcsnál az ez év azonos időszaki foglalkoztatotti létszám 38,9 ezer fővel alacsonyabb.

A munkanélküliek száma az éven belül összességében kismértékben csökkent, a változás azonban nem volt nagyobb a szezonális hatással indokolhatónál. A június-augusztusi munkanélküliségi ráta 5,9 százalék, kettő tized százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál. (A munkanélküliségi ráta az EU-15-ben az időszak középső hónapját jelentő 2004. júliusban 7,9 százalékot, az EU-25-ben 8,8 százalékot ért el.) A munkanélküliség vizsgált időszaki alakulása részben a munkaerőpiacra újonnan belépő fiatalok álláskereséssel töltött idejének meghosszabbodásával hozható összefüggésbe, amit jelez, hogy a 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 16,3 százalékra változott, azaz 3,1 százalékponttal nőtt a bázisidőszaki értékhez képest.

(Az EU-15-ben a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő 2004. júliusban 15,7 százalék, az EU-25-ben 17,8 százalék volt.) A munkanélküliek 44,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, 1,6 százalékponttal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,5 hónapnak felelt meg.