Mária
-7 °C
3 °C

Az OTP lenyomná a HVB-t

2005.07.14. 08:15
Az OTP Bank profitnövekedésének korábbi mesebeli üteme ugyan lassul a következő öt évben, de a külföldi cégeké nem, így 2009-ben a 300 milliárdos nyereség több mint negyede már külföldről érkezik - tájékoztatta Spéder Zoltán alelnök az OTP nagybefektetőit.
Az OTP ötéves tervéről tájékoztatta az intézményi nagybefektetőket Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, a prezentáció teljes anyaga tegnaptól olvasható a bank honlapján. A meglehetősen tartalmas anyagból kiderül, hogy a 2005-2009 közötti öt esztendőben sem lesz szó lassulásról, legfeljebb áthelyeződnek a növekedés súlypontjai.

Változó arányok

Míg 2004-ben az eredménynövekedés 71 százalékát az OTP Bank maga termelte meg, és 22 százalék volt köszönhető a külföldi érdekeltségeknek (jórészt a DSK-nak), a növekmény 7 százaléka pedig a hazai leánycégektől jött, 2009-ben az akkori növekményből már csak 45 százalék lesz az anyabank és 40 százalék a külföldi cégek hozzájárulása. (Spéder a tervekben nem számolt az újabb akvizíciók hatásával, holott egyértelmű, hogy 2009-ig legalább három, de lehet, hogy öt komolyabb bankot is megvehet az OTP.)

A nyereség zömét persze még 2009-ben is a magyar bank fogja termelni, a 294 milliárdosra taksált akkori adó előtti (magyar mérleg szerinti) profitból 219 milliárdot. A külföldi bankok hozzájárulása valószínűleg még akkor sem nagyon haladja meg a 25 százalékos arányt, ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a leánycégek eredménynövekedési rátája a következő öt évben 22,8 százalék, szemben a 12,8 százalékos hazai növekedési céllal.

A piacvezető közelében

Öt év múlva a mostani tervek szerint (egyébként az előző időszak tervszámait az OTP 2004-re túlteljesítette) az OTP-csoport konszolidált mérlegfőöszege alig marad el a 10 ezer milliárd forinttól, ami több, mint a közép-európai térségben piacvezető HVB-csoport mai mérlegfőösszege. A saját tőkearányos eredmény reálértéken is el fogja érni a 32,5 százalékot.

A tervek a piaci részesedés erőteljes növelésével számolnak. Magyarországon a bank az egyébként is dinamikusan növekvő bankszektorból a mostani 25 százalék helyett 28,4, Bulgáriában 13,6 helyett 18,7 százalékos részt szeretne kihasítani. Még a legkisebb, a RoBank is azzal számol, hogy a román lakossági ingatlanhitelezésben meglévő 0,6 százalékos mai részesedését 7,2 százalékra növeli öt év alatt.

A legnagyobb tervezett növekedés a magyar fogyasztási hitelek terén várható, a mostani (csoportszintű) 23,2 százalékos arány 2009-ban a tervek szerint 38,5 százalékra nő. Azt, hogy a fenti számok alapján mennyit érne 2009-ben egy 878 forintos részvényenkénti eredményt termelő, 50 százalék alatti kiadás/bevétel aránnyal dolgozó, az elmúlt öt évben évi 14 (tízéves visszatekintésben pedig legalább évi 20) százalékos növekedési rátát felmutató regionális nagybank papírja, a prezentáció hallgatóinak maguknak kell eldönteniük. Egy biztos, az OTP-részvény 1995 augusztusa óta tapasztalat eddigi 60-szoros árfolyam-növekedése - ha nem is egyenes vonalban - a jövőben is folytatódni fog, ha a most vázolt számokat képes lesz hozni (vagy éppen az eddigiek alapján túl is teljesíteni) a bankcsoport.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.