Miklós
-7 °C
2 °C

Ajándék áfamilliárdok a költségvetésben?

2004.09.16. 13:53
2004 február és július között adójogi bizonytalanság miatt a gépjárműimportőrök nagy része befizette a regisztrációs adóra eső általános forgalmi adót (áfa). Júliusban kiderült, hogy több tízezer új autónál feleslegesen számították fel a 22,5-450 ezer forint közé eső összeget. A visszaigénylés viszont a legtöbb esetben elmaradt, és a vásárló nem is kezdeményezheti. Az Index értesülése szerint az importőrök egy része úgy döntött, hogy visszamenőleg nem foglalkoznak a kérdéssel.
Az Index információi szerint hónapokon keresztül több milliárd forintos áfatúlfizetés keletkezett abból, hogy tisztázatlan volt az új adónemre eső áfa sorsa. A több tízezer autó után tévedésből befizetett a pénz most a költségvetést gyarapítja, és nem sok esély van a visszatérítésére. A túlfizetés pontos összegét egy heti nyomozás árán sem sikerült kiderítenünk. A Pénzügyminisztérium (PM) azt közölte, hogy az esetleg már elkezdődött visszaigénylések, és az érintett vállalatok nagy száma miatt nem tudja számszerűsíteni az összeget.

Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke szerint a Magyarországon eladott új autók 88-90 százaléka kiskategóriás, és ott 120-180 ezer forintos regisztrációs adótétel van érvényben. Innen a költségvetésbe 1-2 milliárd forint "felesleges" áfa kerülhetett, véli a GÉMOSZ elnöke. Más forrásból viszont úgy értesültünk, hogy 3-4 milliárd forint is lehet az áfatöbblet.

Áfakiskapu

A nyár közepén, hónapokig tartó huzavona után dőlt csak el, hogyan értelmezendő a regisztrációs adótörvény hatályos szövege. Az APEH júliusban kiadott állásfoglalása szerint a regisztrációs adó csak akkor áfaalapnövelő tényező, amikor az importőr és a tulajdonos személye egybeesik. A februári módosítás óta hatályos regisztrációs adótörvény által kirótt összegekről korábban írtunk.

Az EU-csatlakozást megelőző, illetve azt követő időben a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének (MGOE) nevében Bakó Zoltán, a használtautó-importőröket tömörítő szervezet titkára többször kért állásfoglalást a PM-től a regisztrációs adó áfavonzata ügyében. Akkor a törvényre hivatkozva minden alkalommal azt válaszolták neki, hogy áfaköteles az adótétel.

A törvény eredeti szándékával szemben az importőrtől vett (új és használt) autó regisztrációs adója viszont valódi adóelőleg, így mentes az áfától. A PM szándéka szerint jövőre bizonyosan megszüntetik az új autó magánbehozatalán és a céges saját behozatalon kívül mindenkit érintő áfa-kiskaput. Az Index becslése szerint az idei áfabevételek mintegy 10 milliárd forinttal lehetnek alacsonyabbak a jogi kiskapu miatt. A túlfizetések pedig ezt a kiesést csökkentik.

Titkos APEH-állásfoglalás?

A regisztrációs adóról szóló hatályos törvény szövegezésénél ugyanis nem vették figyelembe, hogy az importőrök nem a saját nevükön helyezik forgalomba az autókat, sőt az eladást hetekkel-hónapokkal megelőzően fizetik meg a regisztrációs adót. Így esetükben az adó nem képez áfaalapot. Amíg viszont ennek pontos megítélése kiderült, sok kereskedőnél áfás árral kalkulálták az árakat, és ezt a vásárlókkal meg is fizettették.

Az APEH-el folytatott folytatott szakmai vita végén a PM a márkaképviseletek szervezeteit hivatalosan értesítette a döntésről. Más importőröket viszont nem figyelmeztettek, és más formában sem kommunikálták, hogy a regisztrációs adó bizonyos esetekben nem áfaköteles. Az Index szerette volna megkapni az erről szóló APEH-állásfoglalást, de a PM sajtóosztálya szerint azt egy cég kérdésére válaszul adták ki, és így nem publikus.

Az importőrök hallgatnak

Több tízezer újautó-vásárló még éveken át a havi részletekkel törleszti a 2004. februárja és júliusa között vett autója regisztrációs adóterhének feleslegesen felszámított áfavonzatát. A befizetett néhány milliárd forintot senki nem keresi, az autósok már csak azért sem, mert mit sem tudnak a túlfizetésről. Magukat megnevezni nem kívánó forrásaink szerint a visszaigénylés elmaradása "ajándék a költségvetésnek".

A PM magukat megnevezni nem kívánó illetékesei a tárca sajóosztályán keresztül lapunkhoz eljuttatott válaszukban emlékeztetnek arra, hogy a kérdéses túlfizetés visszaigénylésének megvan a megfelelő módja. Ez a számlahelyesbítés, ami viszont nem kötelezettség, hanem az adóalany döntésétől függ. A PM hangúlyozta, hogy nem ismerik az importőrök, egyes márkakereskedők döntését.

Más forrásból viszont úgy értesültünk, hogy a milliárdos összeg visszaigénylésének elmaradásáról az importőrök - belátva az adminisztráció bonyolultságát - megállapodtak a Pénzügyminisztériummal. Meg szerettük volna kérdezni a témáról Győző Gábort, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökét, aki elhárította érdeklődésünket, és a PM-hez irányította munkatársunkat. A PM nem kommentálta értesülésünket.

Nem mindenki fizetett

A helyzetet bonyolítja, hogy a regisztrációs adó februári bevezetése óta nem minden márkakereskedő számított áfát erre a tételre. A FigyelőNet júliusi cikkében Gablini Gábor úgy becsülte, hogy az autókereskedőknél 72 ezer számlát kellene visszamenőleges hatállyal módosítani.

A GÉMOSZ elnöke az Index kérdésére most azonban úgy nyilatkozott, hogy a vásárlók nincsenek túlfizetésben, az utólagos vita a szerződéseiket nem érintette. Mindenki pontosan tudta, hogy mennyi volt az akkori autóár, és így vásárolta meg a gépkocsit. Az adójogi vita végeztével, egy vagy öt hónappal később az árat nem lehet megtámadni, jelentette ki Gablini Gábor.

Hasonlóképpen vélekedik Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke is. Az autóvásárló nem ismeri az árképzés belső szerkezetét, erre nem tér ki a szerződése. Ráadásul egy-egy autó értékesítése soha nem listaáron megy, egyedi megállapodások, autóbeszámítás, különböző kedvezmények és extrák alakítják a végösszeget. A regisztrációs adó áfáját ebből visszakérni nem lehet, legalábbis a vásárlók oldaláról bizonyosan nem, jelentette ki lapunknak az adószakértő.

Jogászok fölvethetik, hogy megtévesztésről volt szó, és az értékesítés során nem létező adót fizettettek ki. De ez az érv is gyorsan megcáfolható, véli Zara László. Megtévesztés ugyanis akkor történhet, ha valaki szándékosan tesz be egy idegen tételt a kalkulációba.

Nem csökkentek az árak

Az más kérdés, hogy most az autókereskedő hogyan dönt, vállalja-e a procedúrát, és jóváírja-e ügyfeleinek a bizonytalanság miatt keletkezett túlfizetést, illetve készpénzes vásárlásnál visszafizeti-e az összeget. A számlamódosításhoz nincs szükség a vásárlónak kiadott számlapéldányra, emlékeztetett Zara László. Egyébként arra sincsen semmilyen kötelezettség, hogy az esetleg visszaigényelt áfát a kereskedők a vásárló felé továbbítsák, legfeljebb üzletpolitikailag lehet szerencsés az ilyen lépés. A teljes folyamat viszont nehezen kezelhető, nagyon sok munkával járna, jelentette ki az adószakértő.

Teljesen más vetülete a problémának, hogy a utóbbi idők újautó-áraiban nem látni nyomát a regisztrációs adóról eltűnt áfának. Gablini Gábor ezt az egyes típusok országonként érvényes árának fél évenként esedékes, gyártók által kezdeményezett egymáshoz közelítésével magyarázta az Indexnek. Az itthon keresett típusok esetében ez többnyire emelést jelent. A regisztrációs adó áfájának kiesése így nem jelentette az árak csökkenését, hanem legfeljebb a drágulás mértékét fékezte, fejtegette a GÉMOSZ elnöke. Gablini Gábor cáfolta, hogy az utóbbi időben megszaporodott kedvezményes akciók kapcsolatban állnának a közterhek ilyen rejtett csökkenésével.

A kiskapu 2005-ben bezárul

Zara László szerint sem törvényszerű, hogy a regisztrációs adó áfájának elmaradása után csökkenjenek az autóárak. Hiszen ha az autó a piacon ennyiért is eladható, a különbözet az árrésben jelenik meg. Az autó szabadáras termék, üzleti titok maradhat az árképzés, jelentette ki az adószakértő. Kérdéses az is, hogy mi történik jövőre, amikor a jogi kiskaput becsukják, és a regisztrációs adó áfáját ismét beszedik minden áfaalany autóimportőrtől. Zara László szerint sokat már nem lehet emelni a jelenlegi árakon, vagyis a regisztrációs adó áfájának 2005-ös visszatérését sem volna szerencsés áremelés formájában továbbhárítani a vásárlókra.

Az MGOE azt szeretné elérni, hogy az EU-tag Magyarországon végre érjen véget az adó megadóztatásának 15 évvel ezelőtt kialakult szokása, mondta Bakó Zoltán az Indexnek. A szervezet véleménye az, hogy ha már az idén így alakult, akkor maradjon jövőre áfamentes a regisztrációs adó. Bakó szerint elképzelhető hogy a regisztrációs adó áfája nem ütközik európai jogszabányba, de "az volna a normális", ha az adó adózásának vége szakadna, mondta az Indexnek a MGOE titkára.