Most vegyen fapadosjegyet nyárra, aki olcsón szeretne repülni

2006.12.07. 18:26
Ha szinte azonnal akarunk utazni, a fapadosok semmivel sem olcsóbbak a hagyományos légitársaságoknál, sőt – ez az Index idei ártesztjének egyik alapvető, és a korábbi tapasztalatainkal nem egyező megállapítása. Ha két hónappal előre gondolkodunk, már érvényesül a diszkont üzleti modell. Még igyenjegyet is szereztünk.

A légi közlekedés forgalma télen visszaesik, a fapadosok – amelyek ilyenkor vannak a leginkább csődveszélynek kitéve – akciókkal készülnek az időszakra, egymást érik az 1 vagy 0 forintos repjegyet igérő kampányok. Európában felpörgött a karácsony előtti légi bevásárlóturizmus, körképünk tanúsága szerint mégsem válogathat a jobbnál jobb ajánlatok között, aki decemberben úgy dönt, hogy szabad hétvégéjét egy másik európai városban tölti.

Sőt: a fapadosok nemhogy nem olcsóbbak a hagyományos légitársaságoknál, hanem adott esetben drágábbak is. Persze az ismert üzleti modell – előbb foglalsz, olcsóbb a jegyed – működik, két hónapra előre, de pláne nyárra jó árakat kínálnak a diszkontok. Ingyenes (vagy ahogyan a marketingidióták szokták írni és mondani: 0 forintos) jegyeket ilyen időtávra is csak kivételes esetekben találtunk.

Repülni, de azonnal

A már említett, alapvetően a járattelítettségre gyúró modell mellett a fapados vagy diszkont társaságok számos egyéb megoldással is igyekeznek leszorítani költségeiket. Nincs papírjegy, nincs meghatározott ülőhely, rövidebb a gépek fordulóideje. Mindebből adódhatna a feltételezés, hogy ha nem is sokkal, de a diszkonttársaságok minden körülmények közt olcsóbbak. Egyébként ezt a feltételezést igazolta 2005-ös nagy fapadtesztünk is.

Mára változni látszik a helyzet: nemcsak lényegesen magasabb árakkal találkoztunk még közel két héttel a "tervezett" utazás előtt is, mint egy éve – amit persze jelentős részben az olajáremelkedéssel magyaráznak a társaságok –, de a különbség teljesen eltűnt a diszkontok és a hagyományosak között, legalábbis az azonnali utazásra pályázók számára.

Repülőjegyárak a december 15-17-i hétvégére, adókkal, illetékekkel
Célpont Társaság Ár
London WizzAir 64 670
London Malév 66 800
London easyjet 74 800
Párizs Wizzair 49 020
Párizs Malév 58 900
Párizs SkyEurope 64 914
Stockholm Malév 68 900
Oslo Norwegian 72 020*
Barcelona Smartwings 65 713
Barcelona Malév betelt
Madrid Smartwings 65 713
Madrid Malév 75 200
*277 euró, 260-os árfolyamon

Ha jövő hét végén akarnánk Londonba repülni, a WizzAir lenne a legolcsóbb választás, de a 64 670 forintos jegynél csak minimálisan drágább a Malév, míg jelentős a különbség az ezen az útvonalon harmadiknak befutó easyJet hátrányára. Párizsba szinte kerek hatezer forinttal olcsóbb a Malévval eljutni, mint a SkyEurope-pal, a WizzAir viszont itt is tarol: közel tízezer forintot ver a Malév árára is.

Ugyanoda, de mégsem

Az összehasonlítás persze nem lehet tökéletes: nem minden társaság indít minden városba járatot, így például két skandináv és két spanyol célpont összehasonlítása eleve különböző távolságú járatokat takar.

De az azonos célpontra indulók sem biztos, hogy ugyanarra a reptérre érkeznek, ami a városközpontba bejutás költségét akár jelentősen is befolyásolhatja. A párizsi vonalon a WizzAir úgy nyert, hogy a várostól 1,5 órára, közel 70 kilométerre fekvő Beauvais-ba repül, a Malév a Charles de Gaulle-t, a SkyEurope pedig a legjobban megközelíthető Orlyt használja.

Inkább csak kényelmi szempont, de fontos lehet: a Malév – köszönhetően részben az egyebek között az Air France-szal, a British Airwayszel és a spanyol Iberiával kötött közös járatokról szóló megállapodásainak – a kiemelt célpontokra mindennap több járatot is indít. A párizsi győztes WizzAir esetében pedig – pénteki járat hiányában – eleve "kompromisszumra" kényszerültünk, a hosszú hétvége nem pénteken, hanem szombaton kezdődött, az egy nap képzeletbeli szabadságot hétfőre kellett kivenni. (Az esetleges 1-2 napos eltérés lehetőségével általában is számoltunk az ideális esetben péntektől-vasárnapig tartó utaknál.)

Februárban olcsó

Két hónapos elővételkor már minden viszonylatban látszik a fapadosok előnye. Sőt: bár az ingyenjegyes akciók fontos jellemzője, hogy azok a meghatározott időszakban meghatározott időszakra foglalás esetén is csak járatonként néhány helyre szólnak, így egy adag szerencse is kell ahhoz, hogy ilyenhez jussunk. A találomra kiválasztott február 16-18. közötti, péntektől vasárnapig tartó hosszúhétvégés utazáshoz a WizzAirnél egy tíz forintos és egy 990 forintos, a SkyEurope-nál egy ingyenes jegyet sikerült elcsípnünk, minden esetben odaútra.

Repülőjegyárak a február 16-18-i hétvégére, adókkal, illetékkel
Célpont Társaság Ár
London WizzAir 18 490
London Easyjet 26 788
London Malév 37 500
Párizs WizzAir 19 520
Párizs SkyEurope 30 261
Párizs Malév 48 800
Oslo Norwegian 31 720 *
Stockholm Malév 39 200
Barcelona Smartwings 41 161
Barcelona Malév 96 100
Madrid Smartwings 22 617
Madrid Malév 56 000
* 122 euró 260-os árfolyamon

A táblázat alapján a kéthónapos foglalással a WizzAir magasan nyert. A képet azért több dolog is árnyalja: a párizsi út esetén februárban nemcsak a már említett, a várostól távoli reptérrel kell számolnunk. Hanem azzal is, hogy vagy szombaton utazunk, és kedden jövünk haza – ez esetben áll a táblázatban is szereplő 19 520 forintos jegyár –, vagy további kétezer forinttal olcsóbban csütörtökön indulunk, és szombaton érkezünk. Mindkét esetben két szabadnapra van szükség egy helyett, míg a csütörtöki indulás további kétezer forint megtakarítását is eredményezi.

Londonba már minden társasággal ugyanaznap indulhatunk és ugyanaznap érkezhetünk. A WizzAir jegyárban itt is viszi a pálmát. Az easyJetnél a táblázatban szereplő árnál 2000 forinttal olcsóbban is repülhetünk, ha veszni hagyjuk a vasárnapot, és az esti helyett a reggeli géppel jövünk vissza. Barcelonába és Madridba látványosan sokkal olcsóbb a Smartwings, mint a Malév, igaz, Madrid esetében árai csak hétfői hazaút, tehát egy extra nap szabadság kivétele esetén érvényesek, a vasárnapi visszatérés kemény húszezer forintot dobna a jegyáron. A legkisebb különbség a skandináv párosban van, a Norwegian olcsóbb Oslóba, mint a Malév Stockholmba, de a különbség – az eltérő célpontokra is figyelemmel – nem igazán jelentős.

Készüljön most a nyárra

Néhány légitársaság a téli promocióktól kifulladva már nyári célpontjait hirdeti: a speciális, csak a nyári menetrendben elérhető célpontok sokasága miatt itt már nagyobb merítésre nem vállalkoztunk, de az biztos: a SkyEurope július közepén 23 ezer forintért, a Malév 63 ezerért visz el Athénbe, ha most vesszük meg a jegyet, a WizzAir pedig Krétára 38 ezerért repít.