Februártól drágul a reptéri taxi

2007.02.02. 14:44
Fél év működés után sem omlott össze a reptéri taxizás rendszere, az utasok kedvező fix árért egyre kultúráltabb körülmények között élvezhetik a taxis közlekedés előnyét a város és Ferihegy között. A koncepció úgy látszik kiállta az idő próbáját, az utazók többségét valószínűleg a február közepétől várható párszáz forintos áremelés sem tántorítja el. Az elmúlt félévben folyamatosan csökkent a konkurens társaságok szkepticizmusa a Zóna Taxi üzleti modelljének fenntarthatósága iránt, a problémát inkább az okozza, hogy nem találják megfelelőnek a hozzáférést az érkező utasokhoz.

A Zóna Taxi a szerződésben vállalt célkitűzéseinek jelentős részét teljesíteni tudta az első 5 hónapban - fejtegette a Portfolio.hu-nak Veres István a konzorcium vezetője. A vállalkozó szerint a meg nem valósult projektek közé tartozik a london taxik bevezetése, mely azonban technikai problémák miatt csúszik. Ezeket a taxikat ugyanis egy meghatározott sztenderd szerint gyártják, mellyel viszont Magyarországon taxiként nem helyezhetők forgalomba, így az átalakítások okoznak csúszást.

Flottaépítés

Kisebb döccenők, problémák azonban a londoni taxikon kívül is voltak. Szolár Domonkos, a Budapest Airport szóvívője elmondta, hogy a Zóna Taxi bizonyos, a szerződésben vállalt pontokat nem tudott teljesíteni határidőre, melyért a maximális kötbér, 2,2 millió forint megfizetésére kötelezték őket, melyet a társaság meg is fizetett. Bár a Budapest Airport behajtotta a maximális kötbért, ennek ellenére teljes mértékben meg van elégedve a Zóna szolgáltatásával. Mi sem tapasztaltunk mást, a rendszer működik.

Mint ismeretes a Zóna számára a szerződésben foglaltak teljesítésére összesen egy naptári év áll rendelkezésre, melyig a teljes flottának el kell nyernie végső, egységes arculatát, ez azonban már 75 százalékban teljesült, hiszen a 250 kocsi több mint háromnegyede rendelkezik ezekkel a feltételekkel. A flotta bővítése is jól halad, decemberben 50 gépkocsit cseréltek le taxisok (egy taxis szerint azért ilyen nagy hirtelenséggel, mert januártól már csak kötött modellválasztékból választhatnak). A következő három hónapban összesen 80 darab új személygépkocsi érkezik.

A Zónánál kapott visszajelzések alapján az utasok pozitívan fogadták a társaság megjelenését - fejtegette Veres. "Elnyerte tetszésüket a fix tarifa, az átláthatóság és a rendezettség." Szolár Domonkos szintén csak pozitívumokról tudott beszámolni. A BA szóvivője elmondta, hogy csupán 10-11 ezer fuvaronként van egy panasz, mely jelentős visszaesés a korábbiakhoz képest. A pozitív visszajelzésekhez szerkesztőségünk is csatlakozik, a korábbi állapotokhoz képest felüdülés, hogy komoly anyagi kockázat nélkül be lehet ülni a reptéren egy ott várakozó taxiba.

Fix tarifa

Veres István szerint problémát okoz és nehezíti munkájukat, hogy a budapesti fuvarszervezők egy része minden követ megmozgat annak érdekében, hogy akadályozzák a fix tarifás rendszer elterjedését. Véleménye szerint a fenti rendszer azért rémálom számukra, mert, ha fix tarifa van és mindenki tudja hogy nagyjából mennyibe fog kerülni egy utazása, akkor már az utcán is leintenék a taxikat és nem telefonon rendelnék meg, melynek következtében nem lenne szükség közvetítőkre, legalábbis nem annyira mint amennyi ma van. Lengyel Sándor, a 6X6Taxi taxiüzletág igazgatója ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nincs ellenükre a fix tarifás rendszer bevezetése, csakhogy ezt jelenleg két okból sem lehet megvalósítani. Egyrészt a törvényi szabályozás nem engedi, másrészt pedig a taxiórák programozottsága sem alkalmas erre. Hozzátette, hogy természetesen ők is vállalnak fix tarifás szállításokat előre megbeszélt ügyfelekkel, azonban ilyenkor ott lebeg a kard a sofőr felett. Hiszen az órát be kell kapcsolnia, és ha az óra többet mutat a végén, mint amennyit előre megbeszéltek akkor rosszul jár.

A reptéri fuvarozással kapcsolatban Lengyel elmondta, hogy náluk is van erre kifejlesztett rendszer, sőt mindig is volt, csak ezzel is a fent említett probléma áll fenn, azaz, hogy esetleges dugók esetén a taxisofőr jár rosszul. "Nekünk is érdekünk a taxisok iránti bizalom visszaállítása" - fejtegette Lengyel, hiszen azzal, ha az utcán is lemernének inteni egy taxit akkor megnőne az utasforgalmuk. Mint elmondta, a bizalom hiánya jól érzékelhető, hiszen jelenleg Budapesten sokkal több potenciális utas van, mint amennyi valójában igénybe is veszi a taxizást.

A Zóna megjelenése - bár egyértelműen kedvezőtlen a hagyományos taxicégek számára, eddig csak problémákat okozott - nem tette tönkre a reptéri üzletmenetet. Lengyel szerint, a 6x6 törzsutasközönsége az elmúlt 5 hónapban is kitartott a régi jól bevált fuvarozója mellett. A reptéri forgalomban leginkább a hozzáféréssel van probléma a nagy taxicégek és a BA között.

Harc az utasokért

A BA kizárólagos szerződést kötött a Zóna taxival, melynek értelmében csak a társaság állhat a reptér előtt utas szervező taxiként. Erre pontosan azért volt szükség, hogy a társaság alacsony áron tudjon magas színvonalú szolgáltatást nyújtani - fejtegette a Portfolio.hu-nak Szollár Domonkos. A szóvivő szerint a 2-es terminálnál a belső kör van kijelölve taxizásra, azonban sok taxis mégis a külső körön várakozva próbálja meg levadászni az utasokat mellyel ugyan kreszt nem sértenek, de sértik a BA kereskedelmi jogait. A fentiek miatt januárban leült a társaság a taxisokkal tárgyalni, ahol át is vette javaslataikat, melyekre február folyamán fog reagálni a reptér. Azonban Szolár Domonkos hozzátette, hogy a megoldás mindenképpen a külső kör elhagyása kell, hogy legyen és a taxisok csak a kijelölt területet használhatják majd a jövőben.

Lengyel Sándor szerint a BA a szerződött partnerének próbál meg olyan előnyöket biztosítani, mely egyrészt sérti négyezer taxis érdekeit, másrészt pedig az utasok szabad választási jogát is.

A reptéri fuvarozáshoz kapcsolódó fontos hír, hogy a Portfolio.hu információi szerint február közepétől emelkednek a fuvardíjak a Zónánál. Veres István szerint az áremelés csak "szolíd" lesz, így lehet remélni, hogy fennmaradnak a kedvező árak. A legnagyobb kérdés, amire nem kaptunk választ, hogy nagyobb lesz-e a differencia a különböző földrajzi zónák között. Mint ismertes, jelenleg a Zóna igen alacsony áron fuvaroz Budapest távolabbi részeibe is (3,600 Ft). Bár eredetileg a Zóna úgy számolt, hogy csak a fuvarok pár százaléka irányul az olcsón adott területekre, sokan kihasználták az alacsony árakat, így információink szerint magas volt az ilyen jellegű fuvarok aránya.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.

február 25., 20:01

  • Gazdaság
Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Megszületett a megállapodás.

február 25., 18:41

  • Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.

február 26., 06:13

  • Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.

február 25., 15:36

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

tegnap, 17:22

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól

A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.

február 25., 11:12

  • Gazdaság
Nagy Márton elmondta a nyugdíjasok áfa-visszaigénylésének és az anyák adómentességének részleteit

Nagy Márton elmondta a nyugdíjasok áfa-visszaigénylésének és az anyák adómentességének részleteit

Akár októbernél is hamarabb indulhat a nyugdíjasok áfa-visszatérítése – jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

február 24., 11:07

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses

Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.

február 24., 08:30

  • Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.

február 25., 07:33

  • Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik

Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik

A kisebb szereplők bajban lehetnek.

február 24., 17:26

  • Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók

A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.

február 24., 17:23

  • Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció

Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.

február 24., 15:38

  • Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja

Fontos döntés érkezik kedden.

február 25., 06:04

  • Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

A bérek vásárlóereje is erősödött.

február 25., 08:41

  • Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…

9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.

február 24., 19:35

  • Gazdaság
BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

Végh Richárd elárulta, melyik befektetés verte az állampapírt és minden mást is.

február 25., 09:58

  • Gazdaság
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Már csak néhány nap van hátra.

február 24., 12:51