Mostantól drágább taxizni

2006.09.04. 14:16
Még csak három taxiscég emelte tarifáit szeptember 1-jétől, de a többi társaság is hasonló lépésre készül. Az áremelés átlagosan 6-9 százalékos lesz. Az órákat a következő napokban, hetekben állítják át a vállalkozók, amíg ez nem történik meg, a régi tarifák szerint utazhatunk.


6-9 százalékkal drágább lesz
A Főtaxi, a 6x6 Taxi és a Taxi4 emelte tarifáit szeptember 1-jétől. A 6x6 Taxi átlagosan 6,3 százalékkal emelte fuvardíjait, vagyis egy átlagos fuvarnál (ez a fővárosban nagyjából 6-6,6 kilométer) 160-170 forinttal kell többet fizetni, mint eddig. A 300 forintos alapdíj nem változott (ezt egy fővárosi önkormányzati rendelet maximálta), és az utcai leintésnél is marad a 240 forintos kilométerdíj. Telefonos rendelésnél azonban 15 forinttal többet kell fizetni, kilométerenként 219 forintot, várakozásnál pedig 44-ról 49 forintra emelkedik a percdíj.

A Főtaxinál átlagosan öt százalékkal nőttek az árak, telefonos rendelésnél 210 forint a kilométerdíj, a várakozási tarifa pedig 48 forint. A szerződéses 190 forint kilométerenként. A Taxi4-nél 209 forintra nőtt a kilométerdíj telefonos rendelésnél, a várakozás 52 forint. Szerződéses ügyfeleknél 189, illetve 47 forint az új tarifa.

Főtaxi 6x6 Taxi Taxi4
Utcai 240 240 240
Telefonos 210 219 209
Szerződéses 190 194 189

Az órák átállítását a napokban végzik el a taxis vállalkozók. Mivel csak a fővárosban több ezer taxis dolgozik, ez hosszú folyamat lesz, az óraszervizekben időpontot kell egyeztetniük a fuvarozóknak – nyilatkozta az Indexnek Lengyel Sándor, a 6x6 vezetője. A társaságnál kéthetes határidőt adtak az órák átállítására. Garamszegi Miklós, a Főtaxi vezérigazgatója lapunknak elmondta, a Főtaxinál hétfőn kezték átállítani az órákat, s a folyamat eltart 4-5 napig. Amíg nem állítják át az órákat, a régi tarifával viszik az utasokat, így előfordulhat, hogy a cég egyik kocsijában már drágábban, egy másik kocsijában pedig még olcsóbban utazhatunk.

Emelni muszáj

A többi társaságnál is emelik a tarifákat szeptemberben. A Budapest Taxi például szeptember 18-án emel átlagosan 8-9 százalékkal - tudtuk meg a cég marketingigazgatójától. Pontos számokat még nem tudott mondani, ezeket a héten egyeztetik.

A taxiscégek már korábban bejelentették, hogy szeptemberben emelni fogják az árakat. Indokként a minimálbér után fizetendő növekvő járulékokat és a középső áfakulcs emelését említették. Drágítja a szolgáltatást, hogy a taxisok nagy része devizahitelre vette autóját, és a forint gyengülése miatt a havi részletek több ezer forinttal nőttek.

Átállítás

A vállalkozóknak november végéig kell átállítaniuk a taxiórákat. Mivel az órák átállítása több ezer forintba kerül, a társaságok azt javasolják vállalkozóiknak, hogy a tarifaemeléssel egy időben állítsák át taxamétereiket. Addig kézi nyugtát kell kiállítani az utasoknak: a végösszegnél természetesen már a megemelt áfatartalomnak kell szerepelnie.

A 6x6 Taxi vezetője nem tart attól, hogy az áremelés miatt csökkenne a taxizási kedv, mivel az utóbbi években kezdenek átalakulni a szokások. A csütörtök estétől vasárnapig tartó fő időszak alatt egyre többen választják a taxit saját autó helyett. Ezenkívül gyarapszik a belvárosi rövid fuvarok száma is. Ennek oka valószínűleg az, hogy nehezen találni parkolóhelyet, ráadásul drága is. Hasonlóan nyilatkozott a Főtaxi vezérigazgatója is. A cégnél az elmúlt évben folyamatos utasszámnövekedést tapasztaltak.