A miniszterelnök szerint a Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta Zrt. és az Állami Autópályakezelő Zrt. benne lehet az új tulajdonosi programban. (Nincs meglepetés, az első bejelentés után pontosan ezen cégek szerepeltek a szakértők által felvázolt körben is, kizárásos alapon: lényegében ezek a nyereséget termelő nagy állami vállalatok.) Gyurcsány Ferenc erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt. Hozzátette: a Volán társaságoknál nem gondolkodik ebben a konstrukcióban.
A program részleteiről a miniszterelnök elmondta, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni. Gyurcsány Ferenc szerint "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.
A mai bejelentésnek kicsit más a kicsengése, mint a másfél héttel ezelőtti parlamenti felszólalásnak. Ott bár a kormányfő valóban azt mondta, hogy kedvező befektetéssel, pár ezer forintos induló befektetéssel akár százezer forintnál is többet érő részvényeket szerezhetnek, de a közbeszédben az maradt meg, hogy akár pár ezer forint letételével néhány százezer forintot érő részvényhányadhoz lehet majd jutni. A mai állás szerint a kedvezményt mindösszesen 10-15 százalékosra lőnék be és csak az első részlet lenne 40 ezer forint, nem pedig az egész csomagért kellene leszurkolni pár ezer forintot.
Tudni érdemes még, hogy - legalábbis a kormányfő korábbi közlése alapján - valószínűleg nem lehet azzal ügyeskedni, hogy a kedvezménnyel megvásárolt részvényeket nyomban el is adják a tulajdonosok. Ennek oka, hogy a szabályozással arra akarják ösztönözni az embereket, hogy csak hosszú távon szabaduljanak meg a papíroktól.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)