Piramisjáték az alagsorban, avagy a műegyetem vége

– Ha lenne pénzed, tőzsdéznél?
– Van, de nem tőzsdézek. Talán majd ezután.
– Miért jelentkeztél?
– Jól hangzott a címe.
– A tőzsde vagy a spekuláció?
– Mindkettő. És anyám is mondta, hogy van ez tárgy, jöjjek el, érdemes.

A műegyetem főépületének alagsorában megbúvó audmaxban viszont több százan vannak. Mint később megtudjuk, hivatalosan 589 hallgató vette fel a tőzsdei spekuláció nevű választható tárgyat (amivel a nagyjából 150 ilyen tárgyból ez volt a legnépszerűbb). Aligha gondolhatta ennyi anyuka, hogy érdemes – és talán nem is minden egyetemistának fontos ennyire a szülői szó –, így arra jutunk, talán tényleg érdekli a diákokat az a laikusok számára misztikus dolog, amit tőzsdének hívnak.

Tudományosság és polgárpukkasztás

Pedig a misztikumtól távol áll a dolog, sőt a tárgy előadóinak, Ormos Mihály és Andor György docenseknek épp az a céljuk, hogy megalapozzák a tőzsdével kapcsolatos hallgatói ismeretek tudományosságát. Hogy a műegyetemisták érezzék, mi a valós szakmai háttér alapján tett kijelentés, és mi a bóvli.

Hatalmas ugyanis a szakadék a tőzsdével kapcsolatos populáris és tudományos irodalom között. „Mi pedig nem kerülhetjük el, hogy a pénzügyekkel foglalkozzunk” – mondja Andor György az előadás elején, amikor arról beszél, miért hirdették meg ezt a választható tárgyat.

Az indokok között persze nem hanyagolható el a szolid egyetemipolgár-pukkasztás szándéka sem. „Meglepőek volt a reakciók, a tanári kar egy része úgy érezte, ez a műegyetem vége” – idézte fel az első benyomásokat Andor György az előadás elején. Mégsem érzi úgy, hogy a tőzsdei spekulációk lenne az utolsó szög az amúgy is problémákkal küszködő magyar ipar koporsójában.

Jó alapanyag

Noha egyébként lehetne. És nemcsak azért, mert ez a kurzus a jelentkezők nagy száma miatt kiütötte a teremből az eredetileg oda kiírt gépgyártástechnológia-órát. Hanem azért, mert „a mérnök nagyon jó alapanyag a pénzügyekre” – mondja már az előadás után, Ormos Mihály irodájában Andor. Amire élő példaként ott ücsörög mellettem Fekete Attila, az Erste Alapkezelő ügyvezető igazgatója, aki egykor ennek az intézménynek a falait koptatta.

„Nem én vagyok az egyetlen mérnök az alapkezelők között, nagyon sokan vagyunk” – mondja Fekete, és felidézi, hogy amikor megszerezte a diplomáját, műszaki vonalon nemigen volt szükség szakemberekre, a pénzügyi szektorban viszont igen. Nemcsak nálunk lepték el azonban a műszakiak a pénzügyeket, hanem például Franciaországban és a Benelux államokban is.

Fekete Attila egyébként nem azért jött vissza, hogy posztumusz felvegye a tárgyat, hanem mert ő lesz egyik vendégelőadó. A befektetési alapok működéséről, a befektetések gyakorlatáról, mindennapjairól, a hazai értékpapírpiac szerkezetéről fog beszélni. „Emellett biztosan mesélni fogok az elektronikus kereskedésben, az online üzletekben rejlő lehetőségekről is, és persze mindenképpen színes, érdekes előadást akarok tartani” – mondja.

Elég előre tudni az árakat

Andor Györgyöt nem feszítették ilyen ambíciók, olcsó pénzszerzéssel sem kecsegtette a hallgatókat az első előadásokon. Nincs nyerő stratégia, az embert nem lehet megtanítani könnyen és kényelmesen pénzt keresni, hiszen ha lehetne, mindenki azt csinálná (és az így máris nem lenne nyerő stratégia).

Ettől még lehet jól tőzsdézni, lehet nyerni a piacokon, ehhez csak előre kell tudni jelezni az árakat, nyugtatta meg a docens azokat, akik a könnyen megszerezhető pénz reményében jöttek az alagsorba. Azt kell venni, ami a számításaink szerint az egyensúlyi árnál olcsóbb, és amit emiatt hamarosan drágábban adhatunk el. A tőzsdén ugyanis csak az számít, hogy amit veszünk, azt drágábban adjuk el, hiszen a részvény nem más, mint egy pénztermelő gép, aminek más feladata sincs, mint az, hogy pénzt hozzon nekünk.

„Ennek ellenére a kurzust nem teljesíthetjük csak azzal, hogy nagyon sok pénzt nyerünk a tőzsdén – figyelmeztet a képzés komolyságára Ormos Mihály. – Aki felvette a tárgyat, annak zéháznia kell, ami az általunk megkérdezettek szerint még mindig jobb, mintha vizsga lenne, pláne, hogy 41 százalékos eredménnyel már megvan a kettes.”

Tőzsde, játékkal

Hogy mégse legyen olyan véresen komoly a dolog, valamilyen játékot is terveznek. Persze valószínűleg nem az lesz, hogy a hallgatók pénzét bedobják egy nagy kalapba, és megforgatják a tőzsdén, pedig kíváncsiak lennénk, hogyan tőzsdéznek azok, aki tanulják. És még inkább, hogyan azok, akik tanítják, de túl intimnek éreztük volna a kérdést, hogy mennyivel egészítették ki a tőzsdéről a docensi fizetéseket.

Most még egyébként sem tartunk a gyakorlati kérdéseknél – bár az egész kurzust inkább elméleti, alapozó képzésnek ígéri Andor. Aki az előadásában a jól hangzó pénztermelő gép után már arról beszél, hogyan is állapíthatjuk meg, mennyit termel majd a mi pénztermelő értékpapírunk.

Annak, hogy megállapítsuk, mit érdemes venni, két módszere van. Az egyik a fundamentális elemzés, a közgazdász-gondolkodás, a másik a pszichologikus alapú technikai elemzés. Az első azzal foglalkozik, hogy megnézi, mennyi egy-egy vállalat egy részvényre jutó értéke, és mennyi az adott részvény árfolyama, míg a második a korábbi napok folyamatai alapján próbálja megjósolni, felfelé vagy lefelé kunkorodik-e a görbe. A piac hibáit, a félreárazott, pontosabban alulárazott termékeket kell keresni, halljuk, de nem sokkal később kiderül, hogy mégsem.

Olcsó-e egy 30-as 25-ért, vagy sem?

Ekkor már a technikai elemzésről van szó, és Andor felidézi Keynes mondását, miszerint „ne fizessünk 25-öt azért, amiről azt gondoljuk, hogy bár 30-at fog érni, a piac nem ad érte többet 20-nál”. Érthető, ugye? Keynesnek egyébként bejött a dolog, minden reggel tőzsdézett egy kicsit, és egész jól megélt belőle. Andor a jeles közgazdász jó tanácsát egy egyszerűbbel toldja meg: azt kell nézni, mikor kezd buborék fejlődni, majd időben be kell szállni, és időben ki kell szállni.

Ez persze egyáltalán nem könnyű: a buborék az az állapot, amikor egy papírból mindenki elkezd vásárolni, mert úgy érzi, bármilyen drága is, még drágábban el tudja adni. Hogy a keynesi mondást kifordítsuk: akkor is fizet a papírért 25-öt, ha azt gondolja, hogy bár csak 20-at ér, el tudja adni 30-ért.

Piramisjátékok, őrültek, perpetuum mobilék

Egy idő után persze már mindenki érték (valós gazdasági érték) fölött száll be az üzletbe, és akik a legvégén lépnek, azok nagyot fognak bukni, ismerteti Andor a piramisjáték néven elterjedt, szinte mindenhol betiltott szerencsejáték logikáját. Vagyis nem azt, derül ki hamarosan, hanem a buborékokon alapuló tőzsdézést, a kettő ugyanis hasonlít egymásra. Így aztán a tőzsde az egyetlen hely, ahol nem tilos ez az egyébként mindenhol betiltott trükközés.

Persze ez csak akkor működik, ha arra építünk, hogy a rendszerben egyre nagyobb őrültek vannak, akik megveszik a már általam is drágán vett papírt. Csakhogy „soha ne építsünk a bolondok tömegére” – figyelmeztet Andor. Szerinte egyébként az evolúció törvénye is az, hogy az őrültek és bolondok hosszabb távon úgyis kihalnak. A piacokról legalábbis.

Őrültek az egyetemen is vannak, bár itt kreatív elméknek nevezik őket. „Rendszeresen kapunk szakdolgozatokat, amelyekben olyan tőzsdei stratégiák vannak, amelyeket a készítői biztos nyerőnek éreznek; igazi pénzügyi perpetuum mobilék ezek, olykor szoftverekkel alátámasztva” – meséli Ormos, már búcsúzáskor. Szerinte egyébként ez nem baj, a perpetuum mobilék építése a mérnöki létnek is alapvető része.

És még mindig jobban jártak, mintha Baumag-kötvényeket vettek volna.