Soros szerint veszélyben az euró
A németek mindig is készek voltak engedményeket tenni az Európai Unió ügyének elősegítésére, amikor egyezmények megkötéséről volt szó. Most már nem ez a helyzet - jelentette ki Soros György a Corriere della Sera lapnak. Emiatt torpant meg az Európa-projekt. És ha előre nem tud, akkor visszafelé fog haladni. Fontos lenne megérteni, hogy ha nem tesszük meg a következő lépést az euró támogatása érdekében, akkor az euró szétesik, és széthullik maga az Európai Unió is.
Német közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a németek többsége mereven ellenzi Görögország pénzügyi megsegítését, Angela Merkel kancellár pedig a jövő hónapban választások elé néz, ami koalíciós többségének elvesztésével járhat.
Az egyhetes előadó körúton Olaszországban tartózkodó Soros György úgy látja, hogy miközben régebben megvolt a politikai akarat a közös európai ügyek támogatására, manapság ez már legalábbis kétséges.
Az uniónak szerinte sokkal rugalmasabb mechanizmust kellene bevezetnie a deficitcsökkentések megkövetelésére annak érdekében, hogy a tagországok ne kényszerüljenek olyan drasztikus intézkedésekre mint mostanában. "Valamiféle Európai Valutaalapra lenne szükség, ami kevésbé fájdalmassá tehetné a folyamatot".
Soros György megmenthetőnek tartja Görögországot. Hangsúlyozta, hogy bár a görög kormány minden szükséges lépést megtesz, Európának akkor is segítenie kell ha szükséges. A segélycsomag kamatait pedig "olyan alacsonyan kell meghatározni amennyire csak lehet".
Véleménye szerint az euróövezeti pénzügyminiszterek által az elmúlt vasárnap összeállított 30 milliárd eurós segélycsomag 5 százalékos kamata "technikai tévedés, ami csak megnehezíti Görögországnak, hogy kimásszon a gödörből". A krízisről általában szólva pedig megjegyezte: "a korrekció igazán még el sem kezdődött".