Nagyobb a baj a görögöknél, mint gondolták

2010. április 20., kedd 15:05 |

Görögországnak az adósságválságból való kitöréshez és a csőd elkerüléséhez 80 milliárd eurós pénzügyi segítségre lehet szüksége - jelentette ki Axel Weber Bundesbank-elnök a The Wall Street Journal frankfurti tudósítója szerint. Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának tagja tegnap német törvényhozók előtt úgy fogalmazott, hogy a görög helyzet egyre súlyosabb és a számok folyamatosan változnak.

Az amerikai gazdasági napilap cikke emlékeztet arra, hogy az elmúlt hetekben az IMF és az Európai Unió 45 milliárd eurót meghaladó pénzügyi segítségről döntött Görögország számára. Az EKB Kormányzótanácsának tagja tegnap német törvényhozók előtt már úgy fogalmazott, hogy a görög helyzet egyre súlyosabb és a számok folyamatosan változnak - írja a WSJ saját értesüléseire hivatkozva, amelyet a Bundesbank szóvivője nem kívánt kommentálni. Weber 80 miliárd eurós mentőövet tartott elegendőnek a földközi-tengeri ország megmentése érdekében, vagyis csaknem a dupláját annak az összegnek, amennyivel az eurózóna országai és az IMF megsegítheti Athént.

A Wall Street Journal cikke emlékeztet arra, hogy a görög gazdaság nagy nyomás alatt van a deficitcsökkentő intézkedések miatt. Athén idei finanszírozási igénye 50-55 milliárd euróra becsülhető, és várhatóan a következő két évben is hasonló összegekre lehet szüksége.

A német jegybank kormányzója tegnapi beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg nem lát más megoldást: meg kell menteni Görögországot. Weber vélhetően mindezt azért mondhatta, mert a német törvényhozásnak - hasonlóan számos más országhoz - még el kell fogadnia a görög mentőcsomagot.

Régóta szenvednek

Görögország agóniája már hónapok óta tart, amelyet heves utcai megmozdulások, sztrájkokkal való fenyegetőzés, az EU és Görögország közötti a színfalak előtt zajló zsarolás színesít. A görögök kénytelenek voltak a tavaly őszi kormányváltás után már három megszorító csomagról dönteni (az áfa emelése, a jövedéki adó emelése, a közszolgák bérének, extrajuttatásainak megfaragása, a nyugdíjkiadások mérséklése is a kiigazító lépések között van), de odahaza erős a tiltakozás a megszorító csomagok ellen, a befektetők pedig egyre valószínűbbnek tartják, hogy pénzügyi segítség nélkül a görög állam államcsődöt jelent.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Új rekordot döntött a görög államcsődkockázat - 2010.04.19.
Ugyanarra az euróra 4,69 százalék plusz kamatot kell fizetnie Athénnak a németekhez képest.
30 milliárd eurós hitelt kapnak a görögök - 2010.04.11.
Az euróövezet pénzügyminiszterei vasárnap megállapodtak, mindenki részt vesz a hitelezésben.
Az euróövezet kész felkarolni a görögöket - 2010.04.09.
A tagállamok megállapodtak, hogy kérésre szinte IMF-hitellel csereszabatos segítséget nyújtanak.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés