85,8 százalékos volt a görög kötvénycsere program
Sikeresen zárult a görög államadósságot tartó magánbefektetők számára a kötvénycsere-programban való részvételre meghirdetett jelentkezés. Péntek reggeli bejelentés szerint a cserére meghirdetett jelentkezés aránya 85,8 százalék volt. A görög kormány emellett érvényesíti az úgynevezett kollektív fellépési záradékot (collective action clause, CAC), és ezzel a ráta elérheti a 95,7 százalékot. Így Görögország nem fog két hét alatt becsődölni, és hozzájuthat a EU-IMF páros újabb mentőcsomagjához is.
Ez azt jelenti, hogy a magánhitelezők ilyen arányban hajlandóak arra, hogy a nemzetközi pénzintézetek szervezete, az IIS által kidolgozott megállapodás alapján a birtokukban lévő összesen 206 milliárd euró névértékű görög állampapírt 53,5 százalékkal csökkentett névértéken hosszú lejáratú államkötvényekre cseréljék.
Még mindig nem biztos
Olyan joghézagot talált néhány fedezeti befektetési alap, amely szerintük rákényszeríti Görögországot arra, hogy névértéken fizesse vissza államadóssága egy részét - közölte az ügyet ismerő három forrás.
Az egyik kötvényben, az állami tulajdonú Hellén Vasúttársaság által kormányzati kezességvállalással kibocsátott értékpapírban foglalt egyik rendelkezés miatt egyes fedezeti befektetési alapok viszont úgy vélik, Görögország e papír esetében már nem teljesítővé vált azzal, hogy kötvénycserét kért.
A fedezeti alapok most megpróbálnak elegendő mennyiséget felvásárolni a vasúti kötvényből ahhoz, hogy rákényszerítsék a görög államot az értékpapír névértéken történő visszafizetésére, összesen mintegy 400 millió euró értékben. Amennyiben Athén erre nem hajlandó, úgy a befektetők más görög vasúti kötvényekben foglalt hasonló előírásoknak is megpróbálnának érvényt szerezni - Görögország végül közel 3 milliárd eurós követeléssel szembesülhet, a befektetők pedig az összeg azonnali kifizetését kérnék.
Görögország korábban figyelmeztetett, hogy nincs pénze hasonló jogcímeken történő kifizetésekre. Az ügy ismerői viszont úgy vélik, Athén végül rákényszerülhet néhány kisebb összegű kötvény névértéken történő visszafizetésére, hogy megszabaduljon a problémától.
Mindezek ellenére nem valószínű, hogy a fedezeti alapok zátonyra futtatnák a teljes kötvénycsereprogramot. A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) korábban 1000 milliárd eurós következményekkel riogatott a görög csőd esetére.