A jó iskola élet-halál kérdése

A jövedelmi egyenlőtlenségek témája elég népszerű mostanában az USA-ban és nálunk is – mi az oktatás szerepe a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésében?

A jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének az az egyik legfontosabb oka, hogy az oktatás haszna világszerte jelentősen megnőtt az utóbbi időben. Ez azt jelenti, hogy mondjuk egy egyetemet járt ember egyre inkább többet fog keresni élete során, mint aki csak középiskolát végzett. A kettejük közötti jövedelmi rés elképesztően nagy lett az elmúlt néhány évtizedben, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évekhez képest nagyjából megduplázódott a különbség, még ha most kezd is kisimulni. Ezért ha a jövedelmi különbségeket csökkenteni akarjuk, akkor egyszerre kell megemelnünk a felsőoktatásba jelentkezők számát, emelni a végzettek arányát és javítani a felsőoktatás színvonalát. Ez ugyanúgy igaz a középiskolákra is, bár ott nem olyan nagyok nálunk a különbségek.

Mit vizsgálnak ehhez a közgazdászok?

A munkagazdaságtannal foglalkozóknak mostanában két téma is különösen érdekes. Az egyik a bejutás az egyetemre: itt főleg a pénzügyi ösztönzőkről, tandíjról, ösztöndíjakról és ezekhez kapcsolódó költségvetési terhekről születnek egyre újabb eredmények. A másik szempont a középiskolai oktatás minőségének javítása. Az amerikai középiskolai oktatás színvonala sok helyen rendkívül alacsony, különösen a kisebbségek kárára, akik ha akarnának, és pénzt is tudnának hozzá szerezni, akkor se lenne esélyük bekerülni a felsőoktatásba. Szóval az első lépés a középiskolai oktatás javítása, hogy aki akar, az el tudjon menni egyetemre, és aki nem, az is könnyedén el tudjon végezni egy rendes középosztálybeli munkát.

És ez mennyiben a humántőke kérdése, azaz hogy nem elég képzettek a leszakadók a felsőoktatáshoz, és mennyiben finanszírozási, azaz hogy nem lesz rá pénzük?

Mindkettő, de az az igazság, hogy az Egyesült Államokban egy szegény, de elég felkészült diák jellemzően fog találni egy olyan egyetemet amit ki is fog tudni fizetni. Rengeteg pénzügyi segítség létezik, vannak kiugróan olcsó egyetemek, léteznek erősen támogatott állami egyetemek, mint például egyébként a világ szűk élvonalába tartozó michigani vagy massachusettsi egyetemek. Ki lehet jelenteni, hogy a felsőoktatásba való bejutás inkább képzési probléma, jóval kisebb részben finanszírozási.

Hogyan képzeljük ezt el?

A leggyengébb középiskoláink végzettjei közt jócskán vannak olyanok, akik nem tudnak rendesen olvasni sem. Ha nem tudsz olvasni, akkor pedig valószínűleg nem fogsz igazán jól szerepelni a főiskolán sem, még ha lenne is olyan intézmény, aki felvesz.

Nem tűnik túl költséghatékonynak egy középfokú oktatás, amiből kvázi analfabéták kerülnek ki.

Igen, nagyságrendekkel olcsóbb lenne előbb felkészíteni a tanulókat, mint később felzárkóztatni.  De azért a továbbtanulásnak finanszírozási problémája is létezik. Épp fut egy kísérletünk, amiben olyan szegényebb, de jó tanuló nebraskai középiskolai diákokat támogatunk pénzzel, akik különben aligha tanulnának tovább. Ők egyébként jellemzően gyengébben teljesítenek az egyetemen, most megnézzük, hogy több pénzzel be tudják-e időben és jó, jobb eredménnyel fejezni az iskolát.

Az általános és középiskolai oktatásban sokat tárgyalt téma a társas hatás, az hogy mennyiben befolyásolja egy tanuló iskolai teljesítményét az osztálytársi környezet. Ön mit gondol erről?

Én nem nagyon hiszek ebben a társas hatásban. A legtöbb szülő szeretné, ha a gyereke elitiskolába járna, mert azt látják, hogy a diákok ott kiugróan jól teljesítenek, és azt gondolják, hogy ez majd a javára válik az ő gyereküknek is. Az igaz, hogy akik egy iskolába járnak, általában kissé hasonlítani fognak egymásra, és úgy tűnhet, hogy ha művelt és gazdag családok gyerekeivel járok egy iskolába, az rám is visszatükröződik. De itt valójában szerintem nincs oksági hatás. Azaz a gazdag és művelt családok gyerekei átlagosan bármelyik iskolában jól tanulnának. Az, hogy a gazdagok szeretnek elitklubokba tömörülni, még nem hoz társas hatást.

Ez csak vélemény, vagy kutatási tapasztalat is áll mögötte?

Az egyik mostani kutatásunkban a bostoni elitiskolákat vizsgáltuk, amik eleve a felvételin kiválasztják messze a legjobbakat, akik lényegében nem adnak hozzá a többi bekerült teljesítményéhez, mert ők gyengébb osztálytársak mellett is különösen jól teljesítettek volna. Ebből következően azt sem gondolom, hogy a kisebbségek felzárkóztatáshoz az egy jó módszer lenne, ha betennénk őket jobb osztálytársak mellé. A gyengén teljesítő diákoknak az lenne a legnagyobb és legolcsóbb segítség, ha az iskoláik színvonalát tudjuk javítani, ahelyett, hogy ide-oda pakolgatjuk őket. Ezzel persze sokan vitatkoznak, és azt is be kell vallanom, hogy az érvelésemet alátámasztó bizonyítékok is lehetnének még tökéletesebbek.

Hogyan lehet mérni, hogy mekkora egy iskola hozzáadott értéke, hogy mennyire jó?

Nem túlságosan foglalkoztat, hogy önmagáért megmérjem egy iskola színvonalát, inkább az az izgalmas, hogyan lehet javítani rajta. Pontosabban, hogy milyen iskolatípusok, szakpolitikák hoznak jobb eredményeket. A kérdésben úgy érdemes gondolkozni, hogy ez az iskola többet hoz-e ki azonos hasonló típusú gyerekekből, mint egy kicsit másképp működő.

Tudna mondani egy példát?

Bostonban létezik például egy úgynevezett charter school iskolaforma, ezek közpénzből finanszírozott magániskolák. Ez azért fontos, mert így a tanárai nem közalkalmazottak, több pénzt kereshetnek, egyszerűbb elbocsátani őket, összességében sokkal szabadabban működhetnek, mint a sima állami iskolák. Mivel viszont közpénzből élnek, ha többen jelentkeznek hozzájuk, mint ahány hely van, akkor egyszerű véletlen sorsolással döntik el, hogy ki kerül be. Amiből az jön ki, hogy némely ilyen iskola őrületesen felpörgeti a szegényebb, különösen a kisebbségi diákok teljesítményét, más részük pedig elég rosszul teljesít, éppenséggel még vissza is veti a tanulókat a korábbi eredményeikhez képest. Szóval az eredmények alapján nincs rövid vagy egyszerű intézményi megoldás, ha az oktatás színvonalát emelni szeretnénk. De vannak olyan elemek, amik egyértelműen javíthatják az iskolák teljesítményét, mint mondjuk bizonyos módszerek a tanárok kiválasztására és ellenőrzésére, a matematikai és olvasási képességek hangsúlyos szerepe, iskolán belüli folyamatok szabályozása és hasonlók.

Boston azért elég távol van tőlünk, milyen általános érvényűek az eredményei?

Az USA-ban elég sokféle államból és iskolatípusnál vannak és lesznek eredményeink és eddig jó néhány főbb jelenség általánosnak mondható. Magyarországról nem tudnék nyilatkozni, mert ahhoz előtte meg kellene ismernem az itteni helyzetet, de az alapvető problémák itt is hasonlóak lehetnek: mekkora legyen egy osztály, milyen legyen a tanárok bérezése, a kisebbségek integrációja vagy éppen a bevándorlók oktatása.

Bevándorlóból éppenséggel nincs sok nálunk.

Rendben, de hamarosan lehetnek, amikor Görögország majd teljesen összedől.

A döntéshozók egyébként mennyire veszik figyelembe az eredményeiket?

Néha egész komolyan, bár én nem vagyok kapcsolatban a kormánnyal, és nem is szívesen dolgoznék nekik, mert akkor óhatatlanul kapcsolatban kerülnél a dolog politikai oldalával is. Sokan azt hinnék, hogy valamiféle programot akarok keresztülvinni, ami hátráltatná a valódi munkánkat.

És hogyan lehet hatást gyakorolni kívülről?

Például örülünk, hogy míg a kormányzónk az említett charter schoolok nagy ellenzője volt, amikor megismerte az eredményeinket, akkor megváltoztatta az álláspontját, és növelte a számukat, miután megválasztották. Ugyanez történt a bostoni polgármesterrel is, pedig egyikkel se beszéltünk, szóval a kutatási eredményeknek volt, van hatása. Obama elnök például az idei évértékelő beszédében a tankötelezettség korhatárának emelése mellett foglalt állást, a mi eredményeinkre is hivatkozva. Mi azt hoztuk ki egyébként, hogy ha megemeljük ezt a korhatárt, akkor egyértelműen többet fognak keresni azok, akik egyébként otthagynák az iskolát.

Mi pont az ellenkezőjét csináltuk, levittük a tanköteles kor felső határát 18-ról 16 évre, hogy spóroljunk.

Ez is jó kutatási lehetőség, de mint szakpolitikai intézkedés, azt hiszem, ez egyszerűen elég rossz ötlet. Társadalmi szempontból biztosan nagyságrendekkel több veszteséget hoz, mint amennyit spórolni lehet vele. A kárvallottak jellemzően nem a leggazdagabbak lesznek, viszont ezáltal biztosan kevésbé lesznek értékesek a munkaerőpiacon, kevesebbet fognak keresni, ami az egész társadalomnak ráfizetés.

Mit tanácsol egyébként azoknak a szülőknek, akik azon aggódnak, hogy a gyereküket a lehető legjobb iskolába küldjék?

Ez attól függ, hogy kik a szülők. Az olyan embereknek, mint én, a képzett felső-középosztálybeli barátaimnak mindig azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy hova viszik a gyereket, mert úgyis szép eredményeket fognak elérni átlagosan, az iskola másodlagos. Ahol viszont a család gyenge, különösen például az egyedülálló szülőknél, ezek a családok nálunk jellemzően szegények és nem fehér bőrűek, na ott élet-halál kérdése, megváltoztathatod a gyerek életét, ha jobb iskolába küldöd. Annak örülnék, ha szakpolitika is erre a csoportra fókuszálna, nem a középosztályra. A szüleim nem az iskoláimmal törődtek, én se nagyon foglalkozom a gyerekeimével és egyelőre mindannyian nagyon jól megvagyunk, itt a család sokkal erősebb hatást jelent. Azokra az emberekre kell igazán odafigyelnünk az oktatás megtervezése során, mint akiket mondjuk a Drót című sorozatban lehet látni.

Hogyan fejlődött az a tapasztalati mérésekre alapuló, empirikus közgazdaságtan az elmúlt évtizedekben, ami az ön szakterülete?

Amikor én a nyolcvanas években jártam az egyetemre, a közgazdaságtan általában sokkal elméletibb volt, azóta egyre inkább empirikus tudománnyá válik. Ez mondjuk egy elég jó dolog, hiszen én is ezzel foglalkozom. Nem tartom ugyanis túl meggyőzőnek azt, hogy elméletekkel használhatóan meg tudjuk oldani a problémáinkat. Azt gondolom, hogy egyre jobbak vagyunk a területünkön, egyszerre a javul az empirikus kutatások minősége és a relevanciája is. Az egyes szakpolitikákhoz fontos, használható és nagyon meggyőző eredményeket tudunk hozni, amikre odafigyelnek az emberek. A makroökonómiában is bőven lenne még helye több és jobb empirikus munkának, de igazából a közgazdaságtan összes többi ága csatlakozhatna.