Nem használ a pénzügyi mentőcsomag

Anna Schwartz 1941 óta a National Bureau of Economic Research New York-i irodájában dolgozik. A közgazdász jelenleg tolószékben ül és gyengeségére panaszkodik, de szellemileg ugyanolyan fitt, mint korábban. Szenvedélyesen, ugyanakkor egy kis beletörődéssel mesélt a Wall Street Journalnak a jelenlegi pénzügyi helyzetről. A beszélgetés során kiderült, hogy egyáltalán nincs jó véleménnyel a jelenlegi döntéshozók lépéseiről.

A hitelezési válság kirobbanása óta az amerikai pénzügyminisztérium és a Fed számos olyan intézkedést hozott, amelyek a hitelezés fellendítését szolgálták, de hiába – véli Anna Schwartz. A neves közgazdász szerint ugyanis a hatóságok minden erőfeszítése ellenére a befektetők, a hitelezők és a potenciális hitelnyújtók kedélyei nem nyugodtak meg. Nem is nyugodhattak meg, hiszen a hitelpiacokon továbbra sem mutatkoznak az "olvadás" jelei, a világ tőkepiacai még mindig nyomás alatt vannak, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy a gazdaság nem kerülheti el a súlyos recessziót.

Nem értik a problémát

Az Egyesült Államok monetáris története című műben (1963) Friedman és Schwartz a nagy gazdasági világválság okait vizsgálták. Ebben azt állították, hogy az elhibázott monetáris döntések álltak a nagy gazdasági világválság kialakulásának hátterében (monetarista elmélet). Korábban Ben Bernanke Fed elnök a nagy gazdasági világválság lehető legjobb összefoglalójaként értékelte a művet, mégis úgy tűnik, hogy nem tanult belőle – véli Schwartz.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért is gondolja ezt így, először a jelenlegi pénzpiaci problémák természetét kell megértenünk – mondja Schwartz. Nap, mint nap arról szólnak a hírek, hogy a bankok ódzkodnak attól, hogy egymásnak kölcsönt nyújtsanak, vagy ha mégis így tesznek, akkor kizárólag magas kamatok ellenében. Ennek következtében a hitelfelárak (a különbség aközött, amilyen áron az állam illetve a magánszféra hitelhez juthat) soha nem látott magasságba emelkedtek.

Schwartz szerint ennek hátterében nem a kihelyezhető pénzmennyiség szűkössége, hanem a bizalom hiánya (vagyis az attól való félelem, hogy az adósok nem tudnak eleget tenni kötelezettségüknek) áll. A Fed azonban abból indult ki, hogy a likviditáshiány jelenti a problémát. Pedig nem ez az alapvető gond. A probléma a pénzintézetek mérlegeivel kapcsolatos bizonytalanságból adódik.

Annak ellenére, hogy a Fed jelentős mennyiségű pénzt pumpált a pénzpiacba, a hitelfelárak nem változtak, ami arra vezethető vissza, hogy az egyes bankok fizetőképességi (szolvencia) helyzetét igen nagy bizonytalanság övezi. Ez a bizonytalanság a hitelpiac legnagyobb problémája. A hitelpiac akkor fagy be, ha a hitelnyújtók nem biztosak abban, hogy a potenciális hitelfelvevők vissza tudják-e fizetni adósságukat. A probléma valójában nem a likviditás szűkösségéből, hanem innen ered.

Ezért nem tudják a megoldást

A tévedés valószínűleg összefüggésben áll azzal, hogy a ’29-’33-as világgazdasági válságot éppen a likviditás hiánya váltotta ki. Akkor egyik bank csődje követte a másikat, ugyanis a betétesek azáltal, hogy vagyonuk elvesztésétől félve kivették pénzüket a bankokból egyfajta öngerjesztő folyamatot generáltak. A Fed pedig semmit sem tett, így még több betétes vette ki pénzét és még több bank jutott csődbe.

Jelenleg azonban nem egy ilyen folyamat játszódik le a piacon – figyelmeztet Schwartz. A probléma a bankok eszközoldalán pontosan azoknál az értékpapíroknál keresendő, amelyekről nem tudja a piac, hogy valójában mennyit is érnek.

Schwartz szerint ezekkel az értékpapírokkal több gond is van: nem lehet őket eladni, értéküket megbecsülni, rontják a bankmérlegek hitelességét és befagyasztják az egész piacot. Ebből adódóan a pénzintézetek nem tudják, hogy kiben bízhatnak meg és kinek adhatnak kölcsön. A problémával egészen addig biztosan számolnunk kell, amíg a bankok meg nem szabadulnak meg az említett eszközöktől. Henry Paulson korábban a pénzügyi mentőcsomag keretében már javaslatot tett erre, konkrét döntés azonban még nem született.

Schwartz az árazással kapcsolatban egy másik kevésbé nyilvánvaló problémára hívta fel a figyelmet: amennyiben ezek az eszközök jelenlegi piaci értéküknek megfelelően kerülnének beárazásra, úgy eladásuk számos pénzintézetnél azonnali fizetésképtelenséghez vezetne.

A Fed meghosszabbítja a válságot

A közgazdász szerint ez lehet az oka annak, hogy az elértéktelenedett eszközök felvásárlása helyett (Henry Paulson pénzügyminiszter néhány héttel korábban még erről beszélt) közvetlenül pumpál tőkét a bankokba az állam. Ez azt jelzi, hogy a bankrendszer megmentésével szemben a bankok megmentését helyezte előtérbe a pénzügyi tárca -véli Schwartz, szerinte ugyanis nem ugyanarról van szó.

Az egyébként fizetésképtelen bankok életben tartásával a Fed és a pénzügyminisztérium meghosszabbította a válságot. A közgazdász úgy gondolja, hogy ezeket a (a rossz döntéseket hozó) bankokat nem kellett volna újratőkésíteni, hanem hagyni kellett volna, hogy csődbe menjenek.

Schwartz szerint ugyanis minden jobban működne akkor, ha az adott pénzintézeteknek viselniük kellene elhibázott döntéseik következményeit. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban nem ezt mutatják, helyette egyre többet hallhattunk a rendszer szintű kockázatokról, vagyis arról, hogy egyetlen bank csődje egyébként egészséges intézetek tömegeit sodorhat bajba.

Anna Schwartz egészen másként vélekedik erről, szerinte nem indokolja a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézetek tevékenységének beszüntetését az, hogy bizonyos (más pénzintézetekkel szemben fennálló) kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni. Mindenkinek saját felelőssége, hogy kinek nyújt hitelt és ehhez az államnak semmi köze – véli Schwartz. Főleg nem úgy, hogy az állami beavatkozások az elmúlt hónapokban igencsak ad hoc jellegűek voltak. Ebben a helyzetben a piac nem tudja, hogy mire vélje azt, hogy míg a Lehman Brothers hagyták csődbe jutni, addig számos más pénzintézetet nem. Schwartz szerint a kiegyensúlyozott piaci működés feltétele, hogy a döntéshozók előre lefektetett elvek szerint és tudatosan cselekedjenek.