A legnagyobb kínai hitelnyújtó, az ICBC megkapta a kínai illetékes hatóságtól az engedélyt arra, hogy 20 százalékos részesdést vásárolhasson a dél-afrikai Standard Bankban. A vétel összege elemzők becslése szerint 5,5 milliárd dollár, amit a kínai bank készpénzben fizet ki.
A kínai kereskedelmi banknak ez az eddigi legnagyobb külföldi akvizíciója. Az ügylet egyben a legnagyobb külföldi befektetés Afrikában.
Szakértők rámutattak arra, hogy a kínai állami cégek jelentősen terjeszkednek külföldön, egyebek között a fejlődő országok piacait célba véve. A legutóbbi, 2006-ra vonatkozó hivatalos adatok szerint kínai cégek 21 milliárd dollárt fektettek be külföldön.
A vásárlás szándékát már októberbe bejelentették, azóta azt jóváhagyták a pénzintézetek részvényesei és a dél-afrikai hatóságok. Az ICBC elnöke októberben azt mondta, hogy az akvizíció hozzásegíti a kínai bankot ahhoz, hogy globális bankká váljon.
A Standard Bank vagyona alapján a legnagyobb afrikai pénzintézet: 18 afrikai országban és a világ további 21 államában tevékenykedik. Piaci értéke alapján az ICBC a világ legnagyobb bankja, júliusban körözte le az addig vezető Citigroupot. Az ICBC tavalyi harmadik negyedévi adózott eredménye - éves szinten - 76 százalékkal 3 milliárd dollárra nőtt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)