A folyamatosan emelkedő benzinár, az adók, a növekvő biztosítási és általános költségek sokak számára egyre nehezebbé teszik egy autó fenntartását. 2008-ban a megkérdezettek húsz százaléka tervezi eladni az autóját, ha találnak egy olcsó, praktikus és kényelmes alternatívát a dugókban ücsörgés és a hatalmas tankolási költségek helyett, derült ki egy nemrég készített tanulmányból.
A fentiek mellett a sofőrök harminc százaléka aggódik amiatt, hogy a gépjárművek mennyire szennyezik a környezetet, és 34 százalék nyilatkozta azt, hogy szívesen venne kevésbé környezetszennyező autót, ha megengedhetné magának.
A lakosok 23 százaléka ismerte be, hogy naponta alig egy órán keresztül használja az autóját, 46 százalék szerint túl sok jármű van az utakon, és valamit kellene tennie a kormányzatnak azért, hogy csökkentsék a négy keréken közlekedő lakosok által okozott zsúfoltságot.
A felmérést készítő WhizzGo ügyvezető igazgatója szerint az embereknek szükségük van autóra, de egyre inkább kezd elegük lenni a költségekből, amibe egy jármű fenntartása kerül, különösen akkor, ha csak hétvégi kiruccanásokhoz vagy nagybevásárláshoz használják.
Így a leleményes cégek előtt megvan a lehetőség, hogy kitaláljanak egy alternatívát arra, hogy ha valaki csak néha szeretne autót használni, akkor ne kerüljön annyiba, mintha ki sem szállna belőle egész héten.