Nem szeretik a túlsúlyos dolgozókat

2005.10.29. 15:07
A túlsúlyos jelentkezők sokkal nehezebben találnak munkát vékonyabb társaiknál. A munkaadók jelentős része egyenesen úgy gondolja, jó lenne megszabadulni a felesleggel küszködő alkalmazottaitól - derül ki a Personnel Today felméréséből.
A felmérés során kétezer HR-szakember töltötte ki a kutatók által összeállított kérdőívet. Az eredmények egyértelműen arról árulkodnak, hogy a többség a "normális testsúlyú" dolgozókat preferálja.

Befolyásolja a termelékenységet

A megkérdezettek fele véli úgy, hogy a túlsúlyosság befolyásolja a termelékenységet. Emellett többségük szerint a súlyfelesleggel küszködők önfegyelemhiányban is szenvednek.

A felmérés készítő szerint a súly alapján történő megkülönböztetés egyelőre rejtett diszkrimináció. Ez a megkülönböztetés nem kerül annyira előtérbe, mint például a nem, vagy a bőrszín alapú válogatás, de ugyanolyan igazságtalanul és előítéletesen érinti a negatívan megkülönböztetetteket.

A megkérdezett HR-es szakemberek több mint egytizede nem szeretné, ha a túlsúlyos munkatársak kapcsolatba kerülnének az ügyfelekkel. Ugyancsak tíz százalék fölött volt azok aránya, akik lapátra is tennék a dundi alkalmazottakat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

Financial Times: Magyarország több mint egymilliárd eurót veszíthet a Brüsszellel fennálló vita miatt

A lapnak nyilatkozó közgazdász szerint még sok vita várható a 2026-os választásokig a felek között.

2024. december 31., 14:40

  • Gazdaság
Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Magyarország több mint 1 milliárd euró uniós forrást bukhat a jogállamisági mechanizmus miatt

Az Európai Bizottság szóvivője is megszólalt az ügyben.

2024. december 31., 07:47

  • Gazdaság
Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Hamarosan nyílnak az állami pénzcsapok, milliókat lehet felhasználni

Pénzbőségre számíthatnak januártól azok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak.

2024. december 31., 06:22

  • Gazdaság
Richter-vezér az Indexnek: 12 millió orosz beteg szedi a gyógyszereinket, együttműködünk az orosz vezetéssel

Richter-vezér az Indexnek: 12 millió orosz beteg szedi a gyógyszereinket, együttműködünk az orosz vezetéssel

Orbán Gábor azt sem titkolja, hogy a magyar kormány segít nekik az orosz piacon.

36 perce

  • Gazdaság
Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Túladóztat a kormány a szakértő szerint – ez vár a magyarokra jövőre a benzinkutakon

Várhatóan még az ideinél is drágább lesz a tankolás.

2024. december 31., 12:15

  • Gazdaság
Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Hatalmas fordulatot jelez Magyarországon, ami a külföldi munkavállalókkal történik

Váratlannak tűnő lépést tett a kormány.

2024. december 30., 21:22

  • Gazdaság
Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

Orbán Balázs: A vendégmunkások nem maradnak az országban, hanem hazamennek

A miniszterelnök politikai igazgatója beszámolt 2024 legfontosabb tanulságairól is.

2024. december 31., 12:47

  • Gazdaság
Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Januártól záporoznak a fontos pénzügyi változások Magyarországon

Íme a lista, mutatjuk a legfontosabb változásokat.

2024. december 31., 11:57

  • Címlapon
Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye: a GVH tiszta vizet öntött a pohárba

Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye: a GVH tiszta vizet öntött a pohárba

Magánéleti szempontok, feljelentések, helyszíni kutatások és rajtaütések nyomában.

3 órája

  • Címlapon
Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról

A miniszterelnököt feltehetően egy ajurvédikus gyógyító is kezelésbe vette.

2 órája

  • Gazdaság
Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól

Kiderült, mennyire függünk az orosz gáztól

A V4-es országok energiakitettség nélkül is előzték Magyarországot a GKI elemzése szerint.

2024. december 31., 08:09

  • Gazdaság
Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Joggal aggódnak-e a könyvelők a digitális reform miatt?

Közeleg a sorsdöntő pillanat, amikor elbúcsúzunk az Ügyfélkaputól.

2024. december 30., 10:54

  • Címlapon
Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat

Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat

Jodie Foster már ötödik alkalommal nyert, mutatjuk a gála nyerteseit

2 órája

  • Gazdaság
Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Berúgták a magyarok a bankok kapuit, történelmi csúcson a háztartások hitelállománya

Megjöttek a III. negyedév adatai.

2024. december 30., 10:27

  • Címlapon
Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő

Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő

Botránya ellenére tűzték műsorra a katolikus pappal folytatott beszélgetést.

30 perce

  • Gazdaság
Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

Dermesztő dolog derült ki a fehér autót vezető magyarokról

A szürke autót hajtók is veszélyben vannak.

2024. december 30., 19:41

  • Gazdaság
Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

Döntött az MNB, ismét lesújtott az egyik legnagyobb magyar pénzintézetre

27,5 millió forint a bírság összege.

2024. december 30., 09:56

  • Gazdaság
Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Új kör szekerét tolja meg a kormány, „ingyenpénz” is lesz

Mutatjuk, hogy pontosan mit és hogyan kapnak az államtól a magyar vállalkozások.

2024. december 31., 14:52

  • Gazdaság
Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Januárban nem, augusztusban kétszer is érkezik családi pótlék

Emelkedni viszont egyelőre nem fog.

január 1., 11:42

  • Címlapon
Nehéz manapság ismerkedni, még egy franciaágyban is

Nehéz manapság ismerkedni, még egy franciaágyban is

Mi történt a fiatalokkal?

2 órája

  • Gazdaság
A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli

A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.

2024. december 30., 16:26

  • Gazdaság
Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Mindjárt dézsából önti ránk a kormány a pénzt, így kell ügyesen aláállni

Ma-holnap még van egy lehetőség, amiről vétek lenne lemaradni.

2024. december 30., 17:32

  • Címlapon
Nagyon kevesen ismerik, pedig 1700 éve ünnepli a világ

Nagyon kevesen ismerik, pedig 1700 éve ünnepli a világ

Egyszerre jelenti a kezdetet és a véget is.

3 órája

  • Gazdaság
A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A dögburgerezők kora rég lejárt, de a magyarok igényszintjén van mit javítani

A hazai vendéglátóipari kultúra és a magyar élelmiszeripar versenyképtelenségének okai szakmai szemmel.

2024. december 30., 14:49

  • Gazdaság
Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot

Még egy fontos terület, ahol Kína állva hagyja a világot

A napelemesek kezdhetnek örülni.

2024. december 30., 18:04

  • Gazdaság
Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem repedezik az üvegplafon: fizetésképtelenség nehezíti az albérletet keresők életét

Nem találkozik a bérlők és kiadók várakozása: jövőre is velünk maradhat a 250 ezres üvegplafon.

2024. december 30., 17:53

  • Gazdaság
Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Nem is gondolná, milyen káros pszichológiai hatásai vannak a tartós munkanélküliségnek

Többek között csökkenti az önértékelést és önbecsülést, emellett jelentős negatív változásokat idéz elő az énképben.

2024. december 30., 16:36

  • Gazdaság
Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Megfizethető lakhatást szeretne a kormány, mégsem áll meg az ingatlanárak emelkedése

Ez történt idén, és ez jöhet jövőre az ingatlanpiacon – az Index évértékelője.

2024. december 30., 11:11

Neked ajánlott