Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A baltiak csatlakozhatnak leggyorsabban az eurózónához

2004.02.13. 09:10
Az EU-tagjelölt államok közül a nagyobbak kevésbé felkészültek az ERM II-höz való csatlakozásra, mint a kisebbek, de Magyarország radikális költségvetési reformok esetén már jövőre képes lehet erre.
A három balti állam és Szlovénia a májusi EU-csatlakozás után gyakorlatilag bármikor beléphet az eurózóna előszobájának tekintett ERM II árfolyamrendszerbe, mert a kötött árfolyam és a kisebb deficit miatt már ma is alkalmasak erre - ért egyet a Reuters által megkérdezett 35 elemző. Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia esetében azonban hosszabb átmeneti időre lesz szükség.

Magyarország a legtöbb elemző szerint már jövőre csatlakozhat, ha a következő hónapokban radikális költségvetési reformot hajt végre, de a másik három országnak is rendbe kell hoznia fiskális helyzetét. Az előrejelzés szerint Szlovákia 2006-ban, Lengyelország és Csehország 2007-ben léphet be az ERM II-be, az eurózónába pedig az előbbi két ország 2009-ben, az utóbbi kettő 2010-ben.

Gyengülhet a forint

Az elemzők szerint jelentősen gyengülhet a forint a következő hónapokban, ha nem sikerül gyorsan lefaragni a költségvetési hiányt. A magyar fizetőeszköz állandó nyomás alatt áll; mivel a pénzpiacok nem hisznek abban, hogy hamarosan képes lesz belépni az ERM II-be, ezért mindenképpen gyengülni fog. A PricewaterhouseCoopers a Reuters által megkérdezett elemzőknél is borúlátóbb. Szerinte Magyarország, Lengyelország és Csehország nem fogja tudni teljesíteni a következő három évre szóló deficitcsökkentési célkitűzéseit, mert mindhárom irreálisan magas GDP-növekedéssel kalkulál, ráadásul a tervezettnél kevesebb EU-forrást lesznek képesek igénybe venni. Magyarország esetében nemcsak a fiskális, hanem a monetáris politikától is igen sok függ - teszik hozzá -, mivel az infláció is magasabb az előírt szintnél.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.