Miklós
-7 °C
2 °C

Megnyílt az első fapados mozi

2003.05.26. 12:42
Az első fapados légitársaság alapítója megnyitotta Londonban az első fapados mozit, ahol a nézők már húsz pennyért (68 forintért) megtekinthetnek egy filmet. Jegyet az interneten kell venni, büfé nincs.
A tíz teremből álló, kétezer ember befogadására alkalmas EasyCinema komplexumot ugyanaz a Stelios Haji-Toannou találta ki, aki az EasyJetet alapította. A nézőknek az interneten keresztül kell lefoglalniuk helyüket, s a jegyet a moziba érve maguk nyomtatják ki, pénztár ugyanis nincs.

Jegykezelő sincs

A mozi előterében ugyanakkor elhelyeztek néhány számítógépet, ahonnan azok is rendelhetnek jegyet, akiknek otthon vagy munkahelyükön nincs hozzáférésük, közölte a BBC. Jegykezelők sincsenek, a termek előtt lévő kapukon a kinyomtatott jegy vonalkódjával lehet átjutni.

Öt font is lehet

A húszpennys ár csak a korán rendelőknek jár, a jegyár később az öt fontot is elérheti - Nagy-Britanniában a mozijegyek általában öt és tíz font közti összegbe kerülnek. A pénztáron kívül büfé sincs, és valószínűleg hiányozni fognak a kasszasikerfilmek is, a nagy stúdiók ugyanis nem engedik ilyen árakon bemutatni a produkciókat. Az EasyCinema üzemeltetői azzal számolnak, hogy egymillió, átlagosan másfél fontot fizető néző után a vállalkozás már nyereséget fog termelni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!