Senkit nem érdekel, hogy drága az olaj

Ha igazat adunk Soros Györgynek, aki szerint az olajárak vágtatásában a spekulánsok szereztek elévülhetetlen érdemeket, akkor már csak a buborék kipukkanására kell várni. Rövidtávon és rövidtávra valóban elképzelhető egy korrekciós árcsökkenés. De a fundamentális tényezők és a hosszú távú trendek egészen mást mutatnak. Különösen Európában. Ha csökken is az ár, akkor sem dőlhetünk hátra a karosszékünkben. Arra kell készülnünk, hogy tartósan magasak maradnak az olajárak. Magyarország még egyszer nem eshet abba a hibába, hogy Hegyeshalomnál megállíthatónak véli a kőolaj áremelkedés közvetlen és begyűrűző hatásait. Csak most nem a hírhedt bukaresti árelvet alkalmazná, hanem az üzemanyagok adótartalmát csökkentené. Rövidtávon lehet, hogy az árban versenyképessé tenné a hazai termelőket, hosszú távon viszont a szükséges fejlesztések elodázása miatt még tovább csökkenne versenyképességük más országok termelőivel szemben.

Mik azok a tényezők, amik miatt szinte kizárható az olajárak tartós csökkenése? A világ kőolajtermelése ma már meghaladja a 83 millió hordós napi szintet, ami 7,5 százalékkal magasabb, mint 2000-ben volt. Bár ez a szint nem éri el az Egyesült Államok Energia Hivatala által 2010-re prognosztizált 95 millió hordó szintet, azért lényegesen meghaladja az OECD által 2000-ben várt 75-77 milliós szintet. Az Egyesült Államok Energia Hivatala 2030-ra napi 118 millió hordós kitermeléssel és fogyasztással számol tavaly készült előrejelzésében.

Ha ezt a prognózist elfogadjuk, akkor igazat kell adnunk Alekszej Millernek az orosz Gazprom vezetőjének, aki 2012-re globális energiahiányt, 250 dolláros hordónkénti olajárat jósol, mert szerinte a nagy fogyasztók nem fektetnek bele eleget az új mezők feltárásába és kitermelésébe.

A termelés pedig nőtt

A globális szinten 2000-óta elért 7,5-os termelésnövekedés nagyon jelentős földrajzi különbségek mellett valósult meg. Észak-Amerika termelése stagnált, de ezen belül az Egyesült Államoké 6,5 százalékkal csökkent, míg Kanadáé 22 százalékkal nőtt. Dél-Amerika termelése kismértékben csökkent. Ezen belül Venezuela termelése 23 százalékkal csökkent, Brazíliáé 47 százalékkal nőtt. A FÁK országok nélküli Európa termelése 28 százalékkal csökkent, köszönhetően az Északi-tenger alatt lévő mezők kezdődő kimerülésének. Nagy-Britannia olajtermelése az önellátás szintjére csökkent. Az egykori Szovjetunió területén a kőolaj kitermelés 53 százalékkal nőtt ezen belül Azerbajdzsán a háromszorosára, Kazahsztán a kétszeresére és Oroszország is a másfélszeresére növelte a termelését. A Közel-Keleten a termelés csak 4,7 százalékkal nőtt, de Irak, Szíria, Omán, Jemen termelése 18-20 százalékkal csökkent, a többi országé kicsit nőtt.

Afrikában a termelés egyharmadával nőtt. Ezen belül Angola, Egyenlítői Guinea és Szudán termelése két és félszeresére, Algériáé másfélszeresére nőtt. Egyiptom termelése visszaesett, Líbiáé viszont a negyedével nőtt. Ázsia többi részén Kína, India, Japán, Thaiföld, Vietnam növelte a termelését átlagosan 15-16 százalékkal. A két korábbi exportőr Brunei és Indonézia termelése 16 illetve 31 százalékkal esett vissza. Önmagában a Brunei, Irak, Indonézia, Nagy-Britannia és Norvégia által kitermelt kőolaj mennyiségének jelentős csökkenése is világpiaci zavarokhoz vezet, azonban a keresleti oldal is komoly átrendeződéseket mutat.

És a fogyasztás?

2000 és 2006 között Európa olajfogyasztása 3 százalékkal, Észak-Amerikáé 5 százalékkal, Dél-Amerikáé 7 százalékkal nőtt. Tehát ez még bőven fedezhető a világtermelés 7,5 százalékos növekményéből. De a FÁK országok fogyasztása 13 százalékkal - de az exportjuk még így is gyorsabban nőtt - Ázsiáé 17 százalékkal, Afrikáé 21 százalékkal, míg a Közel-Kelet országainak fogyasztása 29 százalékkal nőtt. Önmagában az már nem meglepő, hogy Kína fogyasztása a vizsgált időszakban 60 százalékkal, míg Indiáé 20 százalékkal, Vietnamé 50 százalékkal nőtt. Még talán azon sem csodálkozhatunk, hogy az olajjövedelmekből konszolidálódó, de rendkívül alacsony bázisról induló Angola és Szudán fogyasztása 90 illetve 80 százalékkal nőtt. Sokkal inkább az a meglepő, hogy Szaúd-Arábia belső fogyasztása 2000-óta 40 százalékkal nőtt 1990-óta pedig több mint a duplájára. Saját termelésének még így is csupán 22 százalékát használja fel, de már több kőolajat fogyaszt, mint Franciaország, Olaszország vagy éppen Nagy-Britannia.

Az oroszok nyernek legtöbbet

Összességében elmondható, hogy az OPEC országok a jelen helyzetben kivárnak, számukra a jelenlegi olajárak nagyon jók. Oroszország az, aki termelésének bővítésével alkalmazkodik a helyzethez és maximálisan kihasználja a magas olajárak adta lehetőségeket. Számos korábbi nagy termelő termelése és exportja hanyatlik. Bár számos új termelő és exportőr jelent meg a világpiacon ezek termelése még nem pótolja a régieket. Az ázsiai országok motorizációs robbanása miatt egyszerre figyelhető meg az importkereslet dinamikus növekedése néhány országban és az exportbázis apadása az exportőröknél.

A kőolaj árának világpiaci robbanására a világ fogyasztása átmenetileg sem mérséklődött. A kereslet még a jelenlegi árak mellett is kimondottan árrugalmatlan. A világpiac szereplői már megtanultak együtt élni a magas olajárakkal, megtanulták kezelni az ebből származó kihívásokat. Magyarország sem tehet mást. Egy, az ország hosszú távú érdekeit szem előtt tartó gazdaságpolitika, most nem engedhet az üzemanyagok adótartalmát csökkenteni kívánó nyomásnak. Ebben a kérdésben itt és most nem a költségvetés bevételei számítanak, hanem a magyar vállalatokra ható kikerülhetetlen alkalmazkodási kényszer, amit közismert nevén globalizációnak nevezünk.