A bevásárlóközpontok területe mintegy megduplázódott 2003 óta, s várhatóan ismét duplájára nő 2008-ig. A kereskedelmi ingatlanpiac fejlődése mellett a lakásárak is elszálltak. Moszkvában csak idén már 40 százalékkal emelkedtek az új építésű lakások árai.
A valóban dinamikus bővülés ellenére a moszkvai irodapiacon még mindig erős túlkereslet van a modern A-kategóriás termékek iránt. Közel 300 ezer négyzetméternyi (A és B kategóriás) irodaterületet adtak át 2006 első negyedévében, amivel a teljes terület majdnem eléri az ötmilliót a városban. Ezzel abszolút mértékben Moszkva már a legnagyobb irodapiacok közé tartozik Európában, az egy főre jutó minőségi irodaterületet tekintve azonban jelentősen elmarad a nyugat-európai és a kelet-közép európai fővárosoktól.
A gyors gazdasági bővülésnek és a jövedelmek dinamikus növekedésének köszönhetően a kiskereskedelem Moszkvában egyike a leggyorsabban fejlődő szektoroknak. 2006 első negyedévének végén mintegy 44 nemzetközi szintű pláza (összesen 1,2 millió négyzetméterrel) állt a vásárlók rendelkezésére, gyakorlatilag maximális kihasználtság mellett. A kihasználatlanság mindössze 1 százalék, ennek megfelelően a bérleti díjak is folyamatosan emelkednek, éves szinten 16 százalékkal lettek drágábbak. Így ma egy moszkvai bevásárlóközpontban havonta mintegy 190 eurót kell fizetni négyzetméterenként egy üzlethelységért.
Az irodapiachoz hasonlóan a kiskereskedelmi ingatlanpiacon is túlkereslet van, ennek tudható be, hogy 2003 óta az összterület megduplázódott, és a Jones Lang LaSalle moszkvai irodája szerint a jelenlegi szintről 2008-ig ismét duplázódás várható. A plázaboomból mind a külföldi, mind a hazai fejlesztők kiveszik a részüket, s a fejlesztéseket motiválják a piacra újonnan belépő nemzetközi kiskereskedelmi láncok is.