Megdöbbentette a románokat a Mercedes

2008. június 19., csütörtök 08:03

Nagy megdöbbenést váltott ki Romániában, hogy a Mercedes Magyarországon építi fel autógyárát. Bukarestben korábban úgy számoltak, hogy biztos befutók lesznek, ám piaci elemzők szerint végig az utolsó helyen álltak a rossz infrastruktúra, a már nem olcsó, sztrájkoló és állandóan fluktuálódó munkaerő, valamint a fiskális bizonytalanságok miatt.

Nagy megdöbbenést váltott ki Romániában, hogy a Mercedes Magyarországon építi fel autógyárát. A hónapok óta tartó találgatások, spekulációk és kormány közeli személyek nyilatkozatai arra engedtek következtetni, hogy a Daimler biztosan Romániát választja majd új gyárának helyszínéül.

Egyes román lapok már a gyár leendő helyszínét is tudni vélték. A Ziua de Cluj napilap többször is tényként közölte, hogy az autógyár a Kolozs megyei ipari parkban, az új Nokia gyár mellett, 200 hektáron, 400 millió eurós költséggel, 2011-re épül fel. Egy másik lehetséges helyszínként nemrég Temesvár is szóba került. Mivel a Daimler-csoport a Fehér megyei autóalkatrész-gyártó Star Transmission Cugir tulajdonosaként már jelen van az országban, ésszerűnek látszott, hogy az anyacég leánya mellé költözzön.

Piaci szereplők szerint viszont a német autógyártó listáján Románia végig az utolsó helyen szerepelt, és korántsem volt nyerő pozícióban. Véleményük szerint ennek egyik fő oka a szánalmas infrastruktúra, a fiskális bizonytalanság és a munkaerő állandó fluktuációja.

Ráadásul az olcsó munkaerő sem igazán olcsó már. A jelentős munkaerőhiány miatt ugyanis a vállalatok kénytelenek a béreket és az ehhez kapcsolódó juttatások mértékét egyre magasabb szintre emelni. Akadnak, akik úgy vélik: a galati ArcelorMittalnál, valamint a pitesti-i Dacia-gyárban nemrég lezajlott sztrájkok is fakították a befektetők szemében az országról festett, amúgy sem túl fényes jövőképet.

Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök egy délutáni sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre reagálva elmondta: örömmel töltötte el a Renault és a Ford döntése, amikor befektetéseik célpontjául Romániát választották, de ha azt gondolják, hogy az autóipar összes szereplőjét sikerül az országba hozni, nagyot tévednek. A döntés egy vállalatszervezési stratégia része, s nekünk nem szabad a magánszektor döntéseit semmilyen módon befolyásolni - szögezte le Tariceanu.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!