Határtalan nyugdíjalapok

Az Európai Unió nemrégiben hozott direktívája nyomán rövidesen páneurópai nyugdíjpénztárak sora kezdheti meg működését - derült ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szervezett pénztár-konferencián. Ezzel összhangban már készül egy olyan új direktíva, amely a nyugdíjszolgáltatás országokon átívelő "hordozhatóságáról" szólna. Jaap Maassen, a Nyugdíjszolgáltatók Európai Szövetségének (EFRP) elnöke előadásában elmondta: a nagy munkáltatói alapok (Shell, IBM) már megtették a szükséges lépéseket, így a páneurópai alapok 3-5 éven belül valósággá válhatnak. A gyakorlatban a különböző országok nyugdíjalapjai természetesen továbbra is saját országuk törvényei szerint működnének, de a vagyont a kezelő az anyavállalat saját székhelye szerinti előírások (felügyeleti és prudenciális egyaránt) betartásával egyben fektetnék be. Maassen szerint ez a szisztéma fél százalékpontos (jelenleg 10 milliárd euróra rúgó) költségmegtakarítást eredményezne.

A tőkekoncentráció a költségek, de az elérhető hozam (minél nagyobb összegek összpontosulnak egy kézben, annál hatékonyabb lehet a piaci fellépés) szempontjából is egyértelműen kedvező. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. A PSZÁF elnöke, Farkas István a konferencián hangsúlyozta, hogy a hazai pénztárrendszer létezése az egész pénzügyi rendszer szempontjából kívánatos. A nagyobb tőkével rendelkező hosszú távú befektetők ugyanis biztosíthatják a magyar pénzpiac stabilitását. Szakértők szerint azonban a globális alapoknál ez a szerep biztosan eltűnik, hiszen azok a profit növelése érdekében nem helyi, sőt még csak nem is régiós, hanem a teljes nemzetközi piacra kiterjedő befektetési politikát folytatnak.

Nálunk nyitott, náluk zárt

A nagy, munkáltatói alapon szerveződő kasszák terjedése egyébként éppen ellentétes azzal, ami a magyarországi piacon bekövetkezett. Itt ugyanis az eredetileg munkáltatói alapon szerveződött magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak folyamatosan nyitottak, már nincs is a piacon olyan szervezet, amely teljesen zártan működne. Az eredeti szisztémából az önkéntes ágon mára a nem fizető tagok meglehetősen nagy aránya maradt. A teljes tagság több mint ötöde nem folytatta korábbi megtakarítását. Ennek oka egyértelműen az lehet, hogy azok, akiknek korábbi munkáltatója fizette a hozzájárulást, a váltás után nem vállalták az egyéni befizetést. Számukra persze idősebb korukra még mindig jelenthetne valamennyi tartalékot a számlájukon felgyűlt összeg, de a szektorra vonatkozó, 2006-ban életbe lépő egyik szabály szerint a tagdíjat nem fizető tagok számlával kapcsolatos költségeit a pénztár a "kikopott" tag egyéni számlájáról (annak hozamából) fedezheti. Ez pedig a tartalék lassú olvadását jelenti. A PSZÁF nyugdíjpénztárakkal kiemelten foglalkozó elnöki tanácsadója, Erdős Mihály előadásában kitért arra, hogy a "tipikus" uniós országokban a második pillér szervező elve még ma is egyértelműen a munkáltató, ezek a kasszák tehát zártak szemben a csatlakozó országokban tapasztalható nyitottsággal. Ő egyébként felvázolta azt is (lásd táblázatunk), hogy a nyugdíjasokról való gondoskodást mennyire másként képzelik el a különböző szervezetek, és szót ejtett arról is, hogy a gyakorlatban a páneurópai vízió még sok szabályozási bizonytalanságot hordoz.