Miklós
-7 °C
2 °C

Ciki lett Kínában a Volkswagen

2005.04.28. 11:06
Kínában az utóbbi tíz évben jelentősen megváltoztak az autóvásárlási szokások. Míg korábban a szürke hivatalnokautók voltak divatosak, ma már valami izgalmasabbra vágynak a fiatalok.
A drasztikus takarékossági program szorításában vergődő Volkswagen - más német cégekhez hasonlóan - alighanem elaludta a trendváltást a legdinamikusabban fejlődő piacon, Kínában. A lemaradás csak kemény erőfeszítéssel és több évi szívós munkával lesz bepótolható.

Beszervezték magukat

Egykoron minden második eladott autó Volkswagen volt Kínában. A németek 1984-ben vegyes vállalatot alapítottak Sanghajban a helyi SAIC céggel, megelőzve a legtöbb európai és amerikai konkurenst. A wolfsburgi konszern másik márkája, az Audi pedig később a csangcsuni (Changchun) FAW vállalattal hozott létre joint venture-t. A német autóknak jószerivel nem voltak vetélytársai a hatalmas kínai piacon.

Csakhogy közben eltelt két évtized, és a sanghaji üzemben ma is a VW Santana modelljét gyártják, amely a kínai fiatalok és az újgazdagok szemében egyfajta "csinovnyikautónak" számít. Annak idején ugyanis főként állami és pártkáderek furikáztak ilyen kocsikkal. "Sikeres fiatalok hallani sem akarnak ilyen autóról" - súgta meg egy német lapnak egy helyi VW-kereskedő.

A trendváltást jól tükrözik a tavalyi piaci adatok. A Volkswagen részesedése 25 százalékra esett vissza Kínában, miközben az értékesített VW-modellek száma 2004-ben csökkent, dacára a dinamikusan bővülő kínai piacnak. Még riasztóbbak az idei első negyedév mutatói: három hónap alatt a VW-kocsik eladása 28 százalékkal esett vissza 2004 első negyedévéhez képest.

Lemaradtak

A régi babérjaikon pihenő VW- és Audi-menedzserek nem vették észre, hogy az utóbbi tíz évben valóságos forradalom ment végbe a kínai piacon. Egyre több vetélytárs épített saját üzemet a hatalmas országban. Kína 2001-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amivel még jobban megnyitotta piacát a külföldi áruk, tőke és szolgáltatások előtt.

Ezt kihasználva ma már "helyben" gyártja autóit a Honda, a Toyota, a Nissan, a Hyundai és - mindenek előtt - a General Motors. A vetélytársak gyors ütemben csökkentik az áraikat, miközben a széles tömegek számára attraktív modellekkel rukkolnak elő. Ilyenekkel a VW egyelőre adós marad. Igaz, a Polo gyártása már Sanghajban is beindult, ám magas ára miatt az autó nem igazán kapós a kínaiak körében-

A Volkswagen, amelyre idén 400 millió eurós veszteség vár a sanghaji vegyes vállalat üzemi deficitjéből, aligha reménykedhet gyors sikerekben. Az egyetlen vigasz a wolfsburgiak számára, hogy kínai partnereik időközben kellő erővel és önbizalommal rendelkeznek a piaci harc megvívásához.

A SAIC - amelynek Csungkuo (Kína) nevű modellje ősszel Európában is bemutatkozik - időközben bekebelezte a dél-koreai Ssangyong céget. A kínai vállalat sokáig reménybeli kérőnek számított a megroggyant brit Rover számára is, ám a longbridge-i üzem katasztrofális pénzügyi helyzete miatt a kínai fél nemrég visszalépett a vételtől. Úgy hírlik azonban, hogy a SAIC nem mondott le az európai terjeszkedésről, s már kivetette hálóját az olasz FIAT-ra.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.