Salamon
7 °C
14 °C

A legszerethetőbb magyar munkahelyek

2017.09.27. 10:04 Módosítva: 2017-09-27 15:27:56

Robotolás egy multinál, vagy mosogatás Londonban? Pedig van alternatíva: sok a szerethető magyar cég, de az átlagember nem hall róluk. Egy állásportál eldöntötte, bemutatja őket: a jelentkezés már aktív.

Egy újgenerációs állásportál, a Dreamjo.bs nap mint nap dolgozik olyan cégekkel, amelyek mindent megtesznek a kollégáikért. Mégis mindig csak arról hallunk, hogy Magyarországon kizárólag nyomasztó munkahelyeken, Napóleon-komplexusos főnökök keserítik meg a munkavállalók életét, és ha jobbat akarunk, külföldre kell menni. A portálnál most úgy döntöttek, meghirdetik a Szerethető Munkahely Díjat, hogy széles körben is megismerhessék azokat a vidéki és budapesti cégeket, ahová jó bejárni dolgozni.

Szeptemberben elindítottátok a Szerethető Munkahely Díjat, amire máris több, mint száz cég nevezett. Pontosan milyen cégeket szeretnétek elérni ezzel a kampánnyal?

Balogh Péter: Azokat a 250 fő alatti, itthon működő cégeket, szervezeteket, akik törődnek azzal, hogy a munkatársaik szeressenek bejárni. Aki olyan szerencsés, hogy reggel boldogan indul útra, a nyaralás első és utolsó napjának is tud örülni és úgy érzi, nem csak azért dolgozik, hogy ne haljon éhen, az most megmutathatja másoknak is. Mi mélyen hiszünk abban, hogy egy jó környezet teremtése nem elsősorban pénzkérdés. Ezért is örülünk annak különösen, hogy rengeteg féle munkahely mutatja meg magát a versenyen, van spa, szatellit-gyártó cég, és futárcég is. Teljesen másképp adnak nagyon sokat a munkatársaik életéhez, de mind szuper munkahely az ott dolgozóknak.

Németh Anna és Balogh Péter
Németh Anna és Balogh Péter

A sajtótájékoztatón beszéltetek az külföldön dolgozó magyarokról is. Nem érzitek úgy, hogy pont a rossz munkahelyek miatt mennek el itthonról a munkavállalók?

Németh Anna: Nagyon összetett kérdés, hogy miért mennek el - amire mi fókuszálunk, hogy egy csomóan azért lépnek le, mert rossz a munkahelyi környezet, a menedzsment, vagy a közösség. Ezek alapvetően mind egy-egy szervezet befolyása alatt álló tényezők, mi pedig meg akarjuk jeleníteni, hogy vannak olyan helyek, akik ezt máshogyan csinálják, és olyan szervezeti kultúrát alakítottak ki, amely törődik a munkavállalói jóllétével.

Sokan máig félnek a nyilvánosságtól, hogy ha a külvilág is belelát a mindennapi működésükbe, abból csak baj lehet. Mit lehet nyerni egy ilyen bemutatkozással?

Németh Anna: Sokkal erősebb ismertséget, és munkáltatói márkát. Szeretnénk minél többeknek bemutatni ezeket a példamutató cégeket, akik komoly figyelmet fordítanak arra, minden egyéb munka és akadály mellett, hogy a munkatársaiknak ne csak robot legyen a mindennap. Ez az ismertség hozzá fogja őket segíteni ahhoz, hogyha bővülnek, könnyebben tudjanak új embert felvenni. Az is nagyon jó lenne, ha egyre több megrendelő is figyelne arra, hogy olyan céggel kerüljön üzleti kapcsolatba, aki bizonyíthatóan törődik a munkatársaival.

Ez a céggyűjtés kicsit emlékeztet a Nyitottak vagyunkra, vagy a Vállalható Vállalkozásokra, amik a kirekesztést és a korrupciót célozták meg. A Szerethető Munkahely Díjnak is van hasonló missziója?

Balogh Péter: Mi abban bízunk, hogyha változik a cégkultúra, az mindenkinek jobb lesz: ha többen szeretik a munkájukat, csökken az általános frusztráció.

Átlagosan életünk egyharmadát töltjük a munkahelyünkön. Azt gondoljuk, egyáltalán nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tesszük. Mi ezt fontosnak tartjuk, ezért alakítottuk ki és költünk rá - a díj ugyanis ingyenes, sem nevezési díj, sem díjhasználati költség nincs. Sőt, a nyertes cégek még a kampányt lezáró gálavacsorára is a DreamJo.bs vendégei lesznek.

A ti munkahelyetek szerethető? Miért?

Németh Anna: Szerintem nagyon. A Szerethető Munkahely Díj nevezési lapján azt kérdezzük meg, mit hiányozna a legjobban a tőlünk jobbra ülő kollégának, ha elmenne a cégtől - nekem a rengeteg belsős poén, a röhögős közös ebédek, és az, hogy mindig, mindig van kivel megfejteni az életet egy kávé mellett.

A DreamJo.bs szerethető csapatának egy része
A DreamJo.bs szerethető csapatának egy része
A Szerethető Munkahely Díjra 2017. október 22-ig lehet nevezni a https://szerethetomunkahelyek.hu oldalon. Várják azoknak a 250 fő alatti, Magyarországn tevékenykedő szervezetek a jelentkezését, ahol a kollégák szívesen dolgoznak, és amik szeretnék megmutatni magukat a nagyközönségnek.