Két gyermekem már ordított, hogy apa gyere játszani. Eleinte csendes visszafogottságomban próbáltam arra utalni, hogy én egy óriási művész vagyok, s mint ilyen, kiemelt alvásjogosultsági elbánást érdemlek. Nem értették. A saját érdekükben, nevelési céllal, rájuk vágtam az ajtót. Ezután a feleségem érdeklődött, hogy kérek e kávét? Értetlenségemnek adtam hangot (elég magasan visítót), vajon mikor nem kértem én kávét, és egyáltalán, hogyan lehetséges a napnak ebben a korai szakaszában bejönni a szobába kávé nélkül?! Nejem válaszképpen röviden összefoglalta, hogyan értékeli az utóbbi időkben kifejtett tevékenységemet: állítólag én egy önző és felfuvalkodott hólyag volnék, aki az Emil.Rulez! zenekar valamint a Magánszám cimű televízió műsor által reá rótt hatalmas művészi terhekre való hivatkozással nem csinál semmit, csak délig alszik, majd követelőzik. Az emberi kicsinyességnek és a hiú birtoklásvágynak e rideg megnyilvánulásától végképp felébredtem.
- Művészetem a tébolyból táplálkozik! - jelentettem ki fensőbbségesen, miközben a magam készítette kávét hörpölgettem. Kár volt megszólalnom. A fiam ugyanis a "tébolyt" "gameboynak" értette, és nagyon sírt, amikor kiderült, hogy nem kap.
- Apa, ma dolgozni mész vagy koncertezni? - sértett vérig kislányom a maga gyermeki ártatlanságával. Feleségem kajánul vigyorgott, a kávém elfogyott, a hőmérséklet elérte a 30 fokot, a gyerekek kiabáltak, 14 nem fogadott hívást észleltem a telefonomon. Augusztus 2. visszafordíthatatlanul elindult....
A Szigeten például azért jó fellépőnek lenni, mert előtte sokan felhívják az embert, és ilyeneket mondanak:- Szia, Karcsi vagyok, tudod, egy bölcsibe jártunk, te, hallom ma játszotok, tudnál szerezni 13 belépőt, de mondjuk, ha nem megy, akkor végül is elég 11 is, mert a Moloko miatt amúgy megvennénk, de titeket a barátnőm annyira nem szeret! Nagyobb szabású fellépés előtt sajnos a zenekari tagoknak is több alkalommal fel kell hívniuk egymást. Ez sajnos nem kedvez a hangulatnak ilyenkor. Kezdő zenészeknek elárulom, hogy a legjobban a "jaazmavan?!" kérdéssel lehet a többieket a leghatékonyabban megőrjíteni.
Idén ráadásul még annyival is bonyolultabb a helyzet, hogy egész augusztusban stúdióban vagyunk a második lemezzel. S ez bizony azt jelenti, hogy a fele cucc a stúdióban, a másik fele a próbateremben, az egyik gitár szervízben, a másikra másfajta húrt raktunk, de akkor azt vissza kell húrozni, és ki honnan jön és mikor, de akkor hánykor találkozunk a bejáratnál, de nem érted, hogy én már bent leszek, de akkor meg miért kérded, hát mert nálam lesz a jegyed te hülye, az nem lehet, mert már nálam van, akkor ez kié, hülye, ez a tavalyi stage-pass, és legfőképpen: "jaazmavan" ?! Délutánra azért minden kialakult, összefutottunk a próbateremben, bepakoltuk a cuccot, indulás a Szigetre. Már a buszban jó volt a hangulat, talán a zsizsegés a legjobb kifejezés erre, sztorik, számsorrend, telefonálás, sör. A megérkezés a Szigetre döbbenetes volt, egy perc alatt egy másik világban találtuk magunkat. Hömpölygő tömeg, melynek minden egyes tagja nagyon haragszik ránk, hogy miért hajtunk be közéjük egy busszal. Aztán bedugult a "főút", megrekedtünk egy szippantós kocsi mögött. Inkább kiszálltunk, és hömpölyögtünk a tömeggel. Nagy nehezen megtaláltuk a sátrunkat, üresen nagynak tűnt, be is indult a szokásos para: mi van, ha ma lesz először, hogy nem jön senki?! Aztán pakolás, beállás, és hirtelen koncert lett. Hogy pontosan hogyan van ez ott fent a színpadon, hogy miért olyan nagyon jó ott fent állni, azt csak buta közhelyekkel tudnám leírni, úgyhogy inkább lefényképeztem. Szerintem mindenki alapítson zenekart. Főleg ha még nincs gyereke, de már nyert a lottón!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
