Mária
-6 °C
-2 °C

Felfedte céljait az üvegbe zárt fiú

2005.06.14. 13:29
Lehullott a lepel az üvegkalitka lakójáról, bár igazából eddig sem takarta semmi, az éjszakát leszámítva. A fiatalembert Dezsőnek hívják. Komoly problémát jelent neki, hogy mivel nem tud lemondani a chatelésről, az internetről, a zenéről, a filmekről, a fél életét a számítógép előtt tölti, a másikat a tévé előtt.

Ezek határozzák meg az élete nagy részét, de igazából nem akar lemondani róluk, mert szerinte úgy nem lenne teljes az élete. Mostanában nagyon kezdenek neki hiányozni a barátai, akikkel régen nem találkozott, úgy érzi, elvesztették a kapcsolatot egymással, mivel ők is hasonló cipőben járnak, és egyetlen kapcsolata velük a számítógép maradt. Dezső ezért úgy döntött, hogy mivel minden egyéb kezdeményezése kudarcot vallott újra emberek közé kerülnie anélkül, hogy le kellene mondania minden másról, így hívja fel embertársai figyelmét arra, hogy mennyire nem helyénvaló dolog ez.

Összegyűjtött minden eszközt, amely nélkül nehezen tudja elképzelni az életét, televíziót, hi-fi berendezést, internetet, és beköltözött az üvegkalitkába, hogy ezzel egyidejűleg emberek között is lehessen. Szerinte így talán végre észreveszi valaki, hogy ezt a problémát mielőbb meg kell oldani valahogy, s ezzel a kis bemutatóval talán segíteni is tud. Hátha valakinek ennél jobb ötlete is van arra, hogy ő és sorstársai ismét emberek közt lehessenek anélkül, hogy le kellene mondaniuk az életüket meghatározó elektronikai felszerelésről.

A különc akció meglepő módon már első nap nagy népszerűséget hozott Dezsőnek, és vállakozásának, webnaplóján rengetegen keresték, a társalgóban pedig találgatták, mi fog kisülni Dezső akciójából. Rengeteg híresztelés napvilágot látott már, de Dezső problémájára ennek ellenére nem született megoldás, így egyelőre marad a kalitkában.

A kívánságait összefoglalva egy saját készítésű szórólapon tette közzé és várja, hogy valaki teljesítse őket. Akkor azonnal örömmel elhagyja a kalitkát, és visszaadja a járdát a galamboknak és a bicikliző gyerekeknek. Addig pedig mindenki megnézheti személyesen a Westend Nyugati téri bejárata előtt, vagy élő adásban webkamerán az üvegkalitka oldalára felírt kalitka.freeblog.hu oldalon.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!