Árpád
-1 °C
9 °C

A katonai pálya választható szakma, hivatás

2004.09.30. 15:33

Katonának lenni ugyanolyan szakma, hivatás, mint a többi. Hozzáértést, szaktudást, profizmust igényel. A katonákra valóban máshogy tekintenek már az emberek. Nem úgy, mint a hat hónapra, kénytelen-kelletlen, mondhatni feleslegesen bevonuló sorkatonákra, hanem mint azokra, akik külföldön és belföldön is elhivatottan vigyáznak Magyarország biztonságára.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint érdemes katonai pályára lépni a fiataloknak, mert jó megélhetést biztosító jövedelemre és karrierlehetőségre számíthatnak.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség már most is az egyik legnagyobb munkáltatója az országnak és az itt dolgozók rövidesen a legjobban megfizetett közalkalmazottak lesznek. A következő években olyan bért, olyan élet- és munkakörülményeket tudnak majd a katonák számára biztosítani, amelyek alapján versenyképessé válik a katonai pálya.

A honvédelmi miniszter közölte: a katonai szakma iránt érdeklődők rengeteg szakterület közül választhatnak. Lehetnek például térképészek, felderítők, híradósok, pilóták, sőt katonaorvosok is. Mint mondta, a szakmunkásokat is várja a honvédség. Példaként említette, hogy Hódmezővásárhelyen építőipari szakmákkal rendelkező fiatalokra is számítanak, hiszen a zászlóalj infrastrukturális századába kőműves, villanyszerelő, vízvezeték szerelő, ács és állványozó beosztások is lesznek.

A honvédség a főiskolákról, egyetemekről kikerülők fiatalokra is számít, akik végzettségüknek megfelelő, vezető tiszti és tiszthelyettesi beosztásokba kerülhetnek a hadseregben.

Az egyenruhát öltő fiataloknak nem kell egyhangú munkára számítaniuk. A honvédségben komoly karriert futhatnak be, lehetőségük van rendszeresen külszolgálatot vállalni. A katonák külföldön – például Irakban, Afganisztánban vagy Cipruson – nemcsak maguknak, hanem a többi nemzet katonáinak is bebizonyíthatják rátermettségüket, szaktudásukat, miközben Magyarország biztonságát szolgálják.

Szaporodnak a különböző NATO-beosztások is. Az észak-atlanti szövetség különböző parancsnokságain egyre több magyar tiszt és tiszthelyettes dolgozik, őket rendszeresen váltani kell, így hosszabb külszolgálati feladatokra is számíthatnak a hivatásos katonák.

A katonák egyre jobb munkakörülmények között dolgozhatnak, a szaktárca felújítja a laktanyákat és a különböző objektumokat. A szaktárca nagy figyelmet szentel a katonák élet- és munkakörülményének javítására: jelenleg is lakásépítések és laktanya-modernizációk zajlanak. A szaktárca a következő évek során új gépjárműveket szerez be, repülőgépeket vásárol, és a különböző harcászati és kommunikációs berendezéseket is korszerűsíti, ezzel is elősegítve a professzionális munkát.

Juhász Ferenc hangsúlyozta: folyamatosan azon dolgoznak, hogy megteremtsék a professzionális haderő feltételeit. Az a céljuk, hogy a társadalom ismét büszkén tekintsen azokra a magyar egyenruhásokra, akik az ország biztonságáért dolgoznak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.