Natália
-3 °C
8 °C

Tendernyi hazai és uniós támogatás 2003/2004-ben is!

2003.10.17. 09:23
Jelenleg közel 450 most is futó pályázati lehetőség érhető el Magyarországon, amely források legnagyobb része vissza nem térítendő támogatási lehetőséget nyújt a pályázók számára. Évente általában 3500 - 5000 új pályázati kiírás születik. A források egy része a hazai kormányzat által kerül kiírásra, de már most számos uniós pályázat is elérhető az előcsatlakozási alapokból.

A kiírások 1/3-a kimondottan az önkormányzatok, intézmények és a civil szféra számára elérhetőek. A támogatások 2/3-a leginkább a kis és középvállalkozó szektort célozza meg. Jövőre az Uniós csatlakozás előzménye és hatása kapcsán ezek a forráslehetőségek megsokszorozódnak.

#alt#Az igénybe vehető pénzforrások alakulása is szerteágazó közvetlen csatlakozásunk előtt és után. 2001-ben még csak a PHARE program lehetőségeit használhattunk ki, így a diagrammon megjelenő lekötött, lehívott összeg, kimondottan csak PHARE jellegű támogatásokra épül.
Az ekkor rendelkezésre álló 109 millió eurós forrást, több mint 90%-ban sikerült lehívni. Ebben az évben hazánk SAPARD és ISPA forrásból még nem kapott támogatási lehetőséget.
2002-ben, az előcsatlakozási alapok kapcsán ( PHARE, ISPA és SAPARD program ) közel 175 millió Eurót tudtunk lekötni a különböző infrastrukturális, társadalmi, szociális és beruházási jellegű projektekhez. 2003-ban, azaz ebben az évben az aláírt szerződések és kötelezettségeink alapján valószínűsíthető, hogy közel 242 millió Euróra emelkedhet ez a lekötött keretösszeg. A jövő évtől kezdve ugrásszerűen növekedni fognak hazánk ilyen irányú lehetőségei az előcsatlakozási alapokhoz képest, hiszen számos új keret nyílik majd meg. Természetes folyamat azonban az is, hogy az Európai Unió felé történő befizetéseink is növekedni fognak.

Pályázni annyit jelent, mint a lehető "legköltséghatékonyabb" módon, támogatásokhoz, pénzforrásokhoz jutni.

A hazai kormányzat és intézményrendszer, valamint az Európai Unió különböző szervei által, Magyarországon megjelentetett és kiírt pályázatok legnagyobb része, már azon témakörökre épül, amelyek kimondottan az Európai Uniós csatlakozásunk, integrációnk mérföldköveit, stratégiai lépéseit, intézkedéseit határozza meg.
A pályázatok alapvető céljai a következő főbb témakörökben jeleníthetők meg:

  • Egészséges, képzett innovatív társadalmi környezet kialakítása
  • Gazdasági versenyképesség növelése
  • Új munkahelyek teremtése
  • Környezetminőség javítása, fenntartható erőforrás gazdálkodás
  • Kiegyensúlyozott területi fejlődés elősegítése
  • Tudásalapú társadalom és a szolgáltató közigazgatás feltételeinek megteremtése

Gondoljunk csak bele, hogy hány intézményi, kormányzati és Európai Uniós szervezet ír ki pályázatot hazánkra vonatkozóan. Hány ilyen intézmény, minisztérium, szervezet, alapítvány létezik? Számuk közel 480 - 500. S ehhez még kapcsolódik az Európai Uniós intézményrendszer, egyrészt társfinanszírozott programok keretén belül, másrészt közösségi támogatások megnyitásával.

Természetes, hogy a legtöbb kiírás, intézkedés, nemcsak országos érvényességgel, hanem uniós, tagországi, regionális, megyei és kistérségi szinten is megjelenhet, alkalmazkodva a helyi sajátosságokhoz, követelményekhez.

Hogyan is juthatunk információhoz? Hiszen ennyi kiírót hetente, kéthetente figyelni, tallózni a pályázati kiírások között, azokat leválogatni, összetett és időt igénylő munka. A megoldás, egy olyan monitoring rendszer, amely tevékenységi körök, egyéb igények alapján teszi szelektálhatóvá a napi szinten megjelenő számtalan kiírást. Így kedvünkre tallózhatunk és tekinthetjük végig a számunkra érdekes pályázatokat: www.arindex.hu

#alt#

Mind a megfelelő pályázat megtalálása és a pályázatírás is egy összetett, nagyon izgalmas és számos tekintetben kreatív munkát igénylő dolog. Leginkább akkor érdemes pályázni, ha minderre van időnk, türelmünk, és maximálisan oda tudunk figyelni a teljes folyamatra, a projekt előkészítésére. Elvégre vissza nem térítendő támogatásokról beszélünk, az esetek legnagyobb részében. Amennyiben még sem szeretnénk a pályázatírással, csak a pályázat pozitív elbírálásából származó vissza nem térítendő támogatás elköltésével foglalkozni, mindenképpen érdemes profi cégeket, tanácsadókat, pályázatírókat alkalmazni.

Ők az első lépcsőtől segítenek...

www.arindex.hu
www.index.hu/gazdasag/palyazat