Ambrus
-7 °C
3 °C

Példátlan razzia egy ankarai emberjogi szervezetnél

2003.05.08. 16:44
A kurd falvak ellen elkövetett török atrocitásokat bizonyító adatokat foglaltak le mindenfajta magyarázat nélkül a török emberjogi szervezet irodájában az ankarai hatóságok. Bár az emberjogi szervezetek elleni indokolatlan hatósági fellépések nem meglepőek Törökországban, az eset egy héttel azután történt, hogy az igazságügyi miniszter emberi jogi tréninget indított be az igazságszolgáltatásban dolgozóknak.
A lefoglalt iratok és merevlemezek a török hadseregnek a kilencvenes évek során elkövetett kurdellenes akcióiról tartalmaztak adatokat, melynek során négyszáz kurd falvat evakuáltak és ledózeroltak. Az ezt követő hatósági kihallgatásokban pedig nyolcszáz ember vesztette életét.

A razzia ellenére Törökország legnagyobb jogvédő civil szervezete folytatja munkáját, jelentették be a szervezet munkatársai Isztambulban és Ankarában egy időben tartott sajtótájékoztatójukon.

Tizennégy munkatárs vesztette már életét

A szervezet működésének első tizennégy éve alatt háromszáz alkalommal emeltek vádat ellenük. Az utóbbi három évben ugrásszerűen megnőtt ez a szám, 437 alkalommal perelték őket, de egyik esetben sem tudták elmarasztalni a szervezetet. 2001 februárjában az ankarai főügyészség kísérletet tett a szervezet felszámolására, a vád szerint az túllépte hatáskörét, de végül a fővárosi bíróság megszüntette az eljárást. A BBC isztambuli tudósítója szerint a szervezet tizenhét éves működése alatt tizennégy munkatársuk vesztette életét.

A háromórás razziát az ankarai állambiztonsági törvényszék egyik sokat kritizált tisztviselője jelenlétében az ankarai rendőrség tartotta. A kiszállás során irodai eszközöket, iratokat, személyi számítógépeket koboztak el, írja a Turkish Daily News.

Folytatják a harcot

A szervezet az eset másnapján kiadott sajtóanyagában az áll: "El akarják hallgattatni az emberi jogok védelmezőit. Nem maradunk csendben. Folytatjuk a harcot a szabadságért és az emberi jogokért." Az elkobzott adatállományt kedd óta a rendőrség visszaszolgáltatta, de azt nem tudatták, milyen adatokra voltak kíváncsiak.

Emberi jogi tréning az ügyészeknek

Az eset egy héttel azután történt, hogy a török igazságügy-miniszter, Haluk Mahmutogullari bejelentette, 9000 bíró és ügyész továbbképzését kezdeményezi emberi jogi tanulmányokból. A tréninget részben az Európai Tanács finanszírozza, írja a török Zaman napilap angol kiadása. Mahmutogullari kiemelte, hogy számos bírálat érte európai részről a török igazságszolgáltatást az európai jogharmonizációs folyamat lassúsága miatt.

Törökország az utóbbi időben, amióta kinyilvánította az Unióba való bélépési szándékát, egyre inkább keresi az EU kegyeit. Számos törvénymódosítás született a sajtó és gyülekezési szabadság kiszélesítésére, de szakértők szerint a reformok még korántsem mentek át a gyakorlatba, ezért a rendőrségnek még mindig bőven van módja az önkényes akciókra.