Iván
17 °C
32 °C

Zaklatással vádolják az izraeli elnököt

2006.10.15. 22:14
Az izraeli rendőrség lezárta a nyomozást a szexuális zaklatással gyanúsított Mosé Kacav izraeli elnök ellen, és vádemelést javasolt ellene, jelentette vasárnap az izraeli tömegtájékoztatás.

A rendőrség vizsgálata eredményeit a vádemelési javaslattal együtt átadta az államügyészségnek. A nyomozás az elnöki hivatal két volt alkalmazottjának bejelentése alapján indult, akik azt állították, hogy Kacav molesztálta őket.

Az elnököt azzal gyanúsították, hogy hatalmával visszaélve szexuális kapcsolatokra kényszerítette a feljelentőket, azzal fenyegetett, hogy elbocsátja őket, amennyiben ellenkeznek. Az egyik nő emellett azt is állította, hogy az elnök pénzt fogadott el kegyelmi jogának gyakorlásáért.

A rendőrség ugyancsak vizsgálta azokat a vádakat, amelyek szerint az államfő bizonyos elítéltek kegyelmi kérvényei ügyében pénzt fogadott el.

Az izraeli média lehetségesnek tartja, hogy a nyomozás során illegális lehallgatásra is fényt derített a rendőrség. A nyomozók augusztusban házkutatást tartottak Kacav irodáiban, elkobozták személyi számítógépét és más dokumentumokat, s többször ki is hallgatták az államfőt.

Mosé Kacav cáfolta és rágalomhadjáratnak minősítette az ellene felhozott vádakat.