Szilárda
-2 °C
7 °C

Gyorsan kinőjük a Földet

2009.03.11. 17:53 Módosítva: 2009-03-11 18:04:59
A világ népessége 2050-re meghaladja a 9 milliárd főt, az idei 6,8 milliárd és a 2012 elejére várható 7 milliárd fővel szemben, áll az ENSZ által szerdán közzétett becslésekben.

A Föld új lakóinak többsége a fejlődő országokban él majd, amelyeknek a népessége idén meghaladja az 5,6 milliárd főt, 2050-ben pedig a 7,9 milliárdot.

A növekedés a 15 és 59 év közötti (plusz 1,2 milliárd fő), valamint a 60, illetve az annál idősebb korosztály (plusz 1,1 milliárd fő) között oszlik majd meg majdnem egyenlő abszolút mértékben.

Az ENSZ 2008-as hivatalos világnépesedései előrejelzését módosító mostani becslések szerint az iparilag fejlett országok népessége csak kismértékben - 1,23 milliárd főről 1,28 milliárdra - nő majd 2050-ig. A fejlődő országokból érkező bevándorlók nélkül népességük még csökkenne is, 1,15 milliárd főre; a bevándorlás révén évente várhatóan 2,4 millióval fővel emelkedik lélekszámuk.

A bevándorlók száma a természetes népességnövekedésnél kétszer nagyobb mértékben járul hozzá nyolc ország vagy térség lélekszámának növekedéséhez 2005 és 2010 között. Ezek: Belgium, Makaó, Csehország, Luxemburg, Katar, Szingapúr, Szlovénia és Spanyolország.

A következő országokban nő várhatóan a leginkább a bevándorlás révén a népesség: az Egyesült Államok (évi +1,1 millió fő), Kanada (+214 ezer), Nagy-Britannia (+174 ezer), Spanyolország (+170 ezer), Olaszország (+159 ezer), Németország (+110 ezer), Ausztrália és Franciaország (+100 ezer).