Előd
7 °C
16 °C

Afgán hegyek közt keresgéli magát a NATO

2009.04.06. 08:57 Módosítva: 2009-04-06 08:57:51
Új stratégiai koncepció kidolgozásáról döntöttek a NATO 60. évfordulóján Strasbourgban tartott csúcsértekezleten a katonai szövetség tagországai. Az eredetileg a Szovjetunió ellen létrehozott NATO az elmúlt húsz évben már új szerepre készült, a kollektív védelem elve mellett a globális konfliktuskezelés felé mozdulna el. Elemzők szerint az új koncepció fontos főpróbája lehet Afganisztán, ahol jelenleg komoly problémákkal néz szembe a NATO. A továbblépéshez emellett az Oroszországhoz és az Európai Unióhoz fűződő viszony tisztázására is szükség lehet.
nato1

"A modern történelem legsikeresebb szövetsége" - jellemezte Barack Obama amerikai elnök a NATO-t a héten Nicolas Sarkozy francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A világ mára 28 tagúvá bővült legnagyobb katonai szervezete április 4-én ünnepelte megalakításának 60. évfordulóját, ami külön nyomatékot adott a pénteken és szombaton Strasbourgban megrendezett NATO-csúcstalálkozónak, amelyen a szervezet jövőjéről is tárgyaltak.

„Egyáltalán nem világos, hogy 1989 óta miért létezik még a szervezet" - világított rá a Szovjetunió megszűnését követő, elhúzódó identitási válságra a Time-nak nyilatkozó Tarak Barkawi, a Cambridge Egyetemen biztonságpolitikát oktató egyik előadó. Az ezredfordulón a tagországok megfogalmaztak már ugyan a jövőre nézve irányelveket, azonban a mostani találkozón egyetértettek abban, hogy új stratégiai koncepcióra van szükség. A tervek szerint a következő évi NATO-csúcsra szakértők kidolgozzák az új stratégiát, amelyben a kollektív védelem elve mellett a globális konfliktuskezelés is hangsúlyosabban megjelenik majd.

Hosszas győzködés után elfogadták az új NATO-főtitkárt, és az afganisztáni háborúval az élen több kihívásról is beszéltek a találkozón, de számos kulcskérdés háttérbe szorult. Pedig a Szovjetunió felbomlásáig tartó kétpólusú világban elért eredmények ellenére a szervezetnek most problémákkal kell szembenéznie. A jövőre nézve pedig elsősorban a NATO és az Európai Unió kapcsolatának tisztázása hiányzik.

A Szovjetunió ellen hozták létre

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, vagyis a NATO-t a második világháborút követően 1949-ben alapította 12 ország Washingtonban, hogy válaszoljanak a Szovjetunió növekvő fenyegetésére. Egy kollektív védelmi szervezetet hoztak létre, amely az alapokmányának ötös cikkelyében kimondja: bármelyik tagország megtámadását úgy kell tekinteni, mintha az összeset támadás érte volna. A folyamatos bővítés a szervezet egyik lételeme volt, hiszen fokozatosan egyre nagyobb védernyőt hoztak létre a Szovjetunióval szemben.

A hidegháború alatt a NATO nemcsak katonai, hanem politikai közösségbe is kovácsolta a nyugat-európai országokat, emellett az egyik legfontosabb közös fórum volt Európa és az Egyesült Államok között. „Az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat kint, a németeket pedig lent" - fogalmazta meg viccesen a szervezet céljait Hastings Ismay, a NATO 1952-ben kinevezett első főtitkára.

Tagországok

Alapítók: Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália

1952-ben csatlakozott: Görögország, Törökország

1955-ben: Németország (Nyugat-Németország)

1982-bent: Spanyolország

1999-ben: Csehország, Lengyelország, Magyarország

2004-ben: Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia

2009-ben: Albánia, Horvátország

Miután elsősorban stratégiai okokból 1955-ben Nyugat-Németországot is felvették a szövetségbe, Moszkva a befolyása alá tartozó államokkal a NATO hivatalos ellenpontjaként létrehozta a Varsói Szerződést. A következő évtizedekben az észak-atlanti szervezet ellátta a stratégiai elrettentés funkcióját, miközben tényleges katonai konfliktusba nem kellett beavatkoznia. A NATO így közrejátszott a fegyverkezési versenyben és végül a Szovjetunió felbomlásában. Azonban az nem derült ki, hogyan tudnának együttműködni a tagországok a harctéren.

A szembenálló blokk hirtelen eltűnése a 90-es évek elején egy azóta sem teljesen tisztázott identitási válságba sodorta az eredetileg a Szovjetunió ellen létrehozott NATO-t. A szervezet Jugoszlávia összeomlása után talált új célt magának, amikor vállalta a Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban kialakult helyzet rendezését.

Afganisztán az új erőpróba

Az aktívabb szerepet próbálgató NATO-nak az igazán komoly kihívást azonban az afganisztáni háború jelentette, amely hivatalosan a strasbourgi csúcsértekezlet legfontosabb témája volt. Az Economist szerint sokan úgy gondolják, hogy az egész szervezet hitelessége és ezzel jövője került veszélybe Afganisztánban, és az ázsiai ország helyzetének rendezése a NATO tervezett globális szerepvállalásának főpróbája. Afganisztán mellett a katonai szervezet jelen van ugyan Irakban, azonban ottani missziója különböző épületeinek és konvojainak védelméből és kiképző feladatokból áll.

nato2

A 2001. szeptember 11-i, a WTC és a Pentagon elleni terrortámadások után George Bush amerikai elnökháborút hirdetett a terrorizmus ellen, és a harcot az Oszama bin Laden búvóhelyének kikiáltott Afganisztánban kezdte. A tálib rezsim megdöntése után Bush kormányzata csapatokat hagyott Afganisztánban, de helyette sokkal inkább Irak konszolidációjára koncentráltak. Afganisztánban végül ügyes diplomáciai manőverekkel a NATO-t is bevonták a nemzetközi konfliktussá váló rendcsinálásba. A helyzet azonban nem túl kedvező, a Pakisztán törzsi területein biztos menedéket találó lázadók 2005 óta fokozatosan visszaszerezték befolyásukat Afganisztánban, és az ICOS nemzetközi elemzőcsoport 2008-as adatai szerint már csaknem az ország háromnegyedét felügyeletük alatt tartják.

A NATO-n belül feszültségforrást jelentett, hogy jelenleg az Egyesült Államokon kívül csak Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Dánia vesz részt a lázadók elleni harcokban. A többiek, mint Németország küldtek ugyan katonákat Afganisztánba, azonban embereik szigorúan csak az ellenőrzött területeken láthatnak el például logisztikai és kiképző feladatokat. A legtöbb tagországban ugyanis a közvélemény élesen ellenzi, hogy veszélyes terepre küldjék a katonáikat.

Magyarország a NATO-ban

A Varsói Szerződés 1991-es megszűnése után a NATO rendszeres konzultációkat szervezett a korábban a Szovjetunió érdekkörébe tartozó országoknak, majd Magyarország az elsők között csatlakozott a szövetség 1994-ben meghirdetett Békepartnerség programjához. A NATO 1997-ben Csehországgal és Lengyelországgal együtt hívta meg a szervezetbe Magyarországot, ami egy sikeres népszavazást követően 1999. március 12-én teljes jogú taggá vált.

Jelenleg ezernél is több magyar katona teljesít szolgálatot külföldön. Magyarország a csatlakozást követően részt vett a NATO koszovói KFOR-missziójában, amelyben 2008-ban 470 magyar katona szolgált. A magyar csapatok a NATO keretein belül Afganisztánban is segítenek Baghlan tartomány újjáépítésében, és a kabuli nemzetközi reptér irányítását is végezték. Irakban a NATO döntést követően létrehozott egyik kiképző központban dolgoznak magyar katonák, míg Boszniában és Albániában a NATO parancsnokságok munkájában vesznek részt.

Barack Obama amerikai elnök az előző héten jelentette be, hogy összesen húszezer fős csapaterősítést küld az ázsiai országban állomásozó csaknem hetvenezer katona mellé, és Pakisztánnak is a korábbinál nagyobb pénzügyi segítséget ígért. A NATO-csúcson azonban nagyobb szerepvállalásra szólította fel a tagországokat is, akik közül többen pótlólag megígérték neki a segítségüket.

A bővítés bűvöletében

Afganisztán mellett a NATO nemzetközi szerepvállalásai közé tartozik a Vörös-tengeren keresztül a Földközi-tengerre vezető egyik legfontosabb hajózási útvonalának védelme az Ádeni-öbölben támadó szomáliai kalózoktól, akik 2008-ban több százmillió dolláros kárt okoztak. A jövőben a világ több pontján is a katonai szövetség közbelépésére lehet szükség, főleg akkor, ha bejönnek a The New York Times elemzőjének jóslatai, és a NATO bővítése nem áll meg a transzatlanti vonalon. Az amerikai lap szerint idővel Japán, India vagy éppen Ausztrália is beléphet, ami egészen új fejezetet nyitna a szervezet történetében.

Egyelőre azonban még a jelenleg tervezett új tagokkal is meggyűlt a baja a NATO-nak. Többek között problémát jelent, hogy nincs egyértelműen tisztázva, hogy a tagok felvétele mennyiben irányul egy lehetséges orosz fenyegetés ellen. A szervezet bővítése a 90-es években gyorsult fel, amikor összesen kilenc, köztük sok korábban a szovjet blokkhoz tartozó ország - mint Magyarország - is belépett a szövetségbe. Moszkva egy pontig nem foglalkozott komolyabban a fokozatos terjeszkedéssel, azonban Ukrajna és főleg Grúzia belengetett tagságát a Time szerint már provokációnak fogták fel.

nato3

Ukrajna esetében az elemzők szerint a felvetett NATO-tagság is gyengíti a kormányt, mivel a lakosság jelentős része nem akar a katonai szervezethez csatlakozni. Grúzia felvétele pedig egyesek szerint különösen kockázatos, amit jól mutatott a két szakadár grúz tartomány, Abházia és Dél-Oszétia miatt kirobbant orosz-grúz háború.

Az észak-atlanti szervezet a háború miatt 2008. őszén megszakította a hivatalos kapcsolatokat Oroszországgal, azonban 2009 elején végül mégis a párbeszéd helyreállítása mellett döntöttek. A NATO-csúcstalálkozón bejelentették, hogy várhatóan májusban újrakezdődnek a NATO-Oroszország Tanács ülései, mert a Grúziában elkövetett atrocitások ellenére számos kérdésben - például Iránról - tárgyalniuk kell Moszkvával. Fontos partnernek és szomszédnak nevezték Oroszországot.

NATO vs. Európa?

Az április 4-i értekezlet egyben Franciaország visszatérését is jelentette a NATO katonai vezetésébe. Charles de Gaulle egykori francia államfő még az 50-es évek végén a NATO túlzott amerikai dominanciájára hivatkozva fokozatosan egy ellenpólus kiépítését kezdte meg a szervezeten belül, és végül 1966-ban kilépett a szervezet katonai integrált parancsnokságából.

Politikai értelemben ugyanakkor soha nem hagyták ott a szövetséget. Az elmúlt évtizedekben kötött különböző megállapodások értelmében kívülről érkező támadás esetén a tagországokkal együtt reagáltak volna, emellett Párizs az afganisztáni rendezésben is fontos szerepet vállalt. Ebből a szempontból tehát Franciaország visszatérése technikailag inkább csak formalitás, ugyanakkor mégis fontos jelentősége lehet Nicolas Sarkozy döntésének.

A francia köztársasági elnök az elmúlt években ugyanis komolyan lobbizott egy USA-tól független európai haderő létrehozásáért. A NATO több katonai vezetője ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Európa ne ossza meg erőit, és inkább a NATO-val egyeztetve fejlesszék hadseregeiket a tagállamok. A BBC szerint Franciaország visszatérése a szövetség katonai vezetésébe akár elősegítheti egy külön haderő felállítását, amire így az amerikaiak is könnyebben rábólinthatnak.

Az Economist szerint viszont Sarkozy lépése inkább arra utalhat, hogy a francia államfő felhagyott korábbi elképzeléseivel. A lap szerint egyébként sem lenne értelme bármilyen rivalizálásnak az Európai Unió és a Szovjetunió felbomlását követően az új tagok számára az EU egyik előszobájának is tekintett NATO között. Úgy vélik, hogy a NATO-ban elvárt haderőfejlesztéseket is megnehezítő gazdasági válságban egyébként is együtt kell dolgoznia a két szervezetnek. Éppen ezért a strasbourgi csúcsértekezletről lényegében kihagyott NATO-EU kapcsolatok a katonai szervezet jövőjének egyik legfontosabb kérdését jelentik.