Rasmussen az új NATO-főtitkár

2009. április 4., szombat 16:16

Szombaton délelőtt még úgy nézett ki, hogy a NATO csúcstalálkozója az új főtitkár megválasztása nélkül zárul. Törökország hajthatatlannak tűnt, és az Egyesült Államok sem sürgette a döntést. Végül sikerült megegyezni a legesélyesebbnek tartott dán Anders Fogh Rasmussen megválasztásában.

Anders Fogh Rasmussen lesz a NATO új főtitkára, jelentette be szombaton Strasbourgban Jaap de Hoop Scheffer, az atlanti szervezet július végén távozó civil vezetője.

Törökország az utolsó percig ellenezte a többi tagország által támogatott dán kormányfő jelölését, de végül beadta a derekát.

A NATO-csúcs strasbourgi zárónapján a tervekhez képest nagyon elhúzódott a tanácskozás, de annak végére - a korábbi pesszimista jóslatokat megcáfolva - megszületett a megállapodás. A NATO-főtitkár személyének kiválasztásához az összes tagállam egyetértésére van szükség.

A törököknek az volt a kifogásuk a liberális Rasmussennel szemben, hogy a dán lapokban 2005-ben megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Emellett Ankara nehezményezte, hogy Dániában szabadon működhet egy szeparatista irányzatú kurd tévécsatorna.

A jelenlegi főtitkárral együtt az újságírók elé álló Rasmussen azt mondta, hogy számára nagy megtiszteltetés, Dánia számára pedig történelmi jelentőségű a mostani döntés.

NATO-körökben korábban emlékeztetettek arra, hogy Dánia hosszú évek óta derekasan kiveszi a részét a szövetség által vállalt feladatokból, és már korábban is volt esélyes - de végül nem befutó - főtitkár-jelöltje.

Szombaton délelőtt még úgy nézett ki, hogy a tagországok nem tudnak még megállapodni az új főtitkár személyében. Jaap de Hoop Scheffer jelenlegi főtitkár megbízatása július 31-én jár le.

Franz Josef Jung német védelmi miniszter szombat délelőtt még azt mondta Strasbourgban, hogy ugyan Angela Merkel német kancellár még péntek estére várta a megegyezést, de azt legkorábban a közeli napokban lehet remélni. Megjegyezte, az sem kizárt, hogy szombaton megegyeznek.

Péntek este James Appathurai NATO-szóvivő a kérdésre, hogy a NATO-csúcstalálkozó kiemelten fontos szombati témájának, az afganisztáni problémának a rovására mennyi időt akarnak szánni a vezetők a főtitkár személyének kérdésére, azt mondta, az afganisztáni stratégiát mindenképpen alaposan körüljárják.

Az Egyesült Államok még nem tekintette égetően sürgősnek a NATO következő főtitkárának a kiválasztását a strasbourgi csúcstalálkozón, mondta egy meg nem nevezett, magas rangú amerikai tisztségviselő szombaton. Megjegyezte, hogy Washington szokásához híven nyilvánosan nem közli, kit szeretne látni a poszton.

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pénteken Londonban közölte, személy szerint ellenzi, hogy a legesélyesebb jelölt, Anders Fogh Rasmussen legyen a NATO következő főtitkára. A Milliyet című isztambuli napilap pénteken megszellőztette, hogy Törökország a mostani NATO-csúcs utánra akarja halasztani a döntést a távozó főtitkár utódjáról.

A csúcstalálkozó szombati programja egyébként kétórás késéssel kezdődött, mert még szombat délelőtt is próbálták győzködni a törököket.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nincs még új NATO-főtitkár - 2009.04.03.
Rasmussenre nemet mondott a török kormányfő, mert nem kért bocsánatot a dán Mohamed-karikatúrák miatt.
Berlusconi megint leégette magát - 2009.04.04.
Lemaradt a NATO-tag vezetők közös fotójáról, mikor a közös rendezvényre fittyet hányva mobilozott.
Könnygázzal verték vissza a strasbourgi tüntetőket - 2009.04.04.
A NATO-csúcs szombati befejezésére 30-60 ezer demonstrálót várnak.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés