Gyöngyi
9 °C
9 °C

Nem engedték be Angliába Obama féltestvérét

2009.04.12. 13:44
Nem utazhatott be januárban Nagy-Britanniába Barack Obama amerikai elnök egyik féltestvére, aki korábban összeütközésbe került a brit hatóságokkal gyermekkorú lányok molesztálásának gyanúja miatt.

Nem engedték be Nagy-Britanniába Samson Obamát, Barack Obama amerikai elnök egyik féltestvérét, értesült a News of the World, a legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap.

A Kenyában élő férfi Nagy-Britannia érintésével akart még januárban Washingtonba utazni rokona elnöki beiktatására. Az alkalmat ki akarta használni Angliában élő rokonai meglátogatására, a brit bevándorlási hatóságok azonban kiderítették, hogy Samson - akinek mobiltelefon-boltja van Nairobi külvárosában - tavaly novemberben, egy korábbi angliai látogatásakor megpróbált kikezdeni egy csapat fiatal lánnyal.

A lányok - egyikük alig 13 éves - bemenekültek egy kávézóba, de ide is követte őket, és olyan agresszív módon próbált közeledni hozzájuk, hogy az üzlet tulajdonosa kihívta a rendőrséget. Samson Obamát őrizetbe vették, kihallgatták és ujjlenyomatot vettek tőle, de végül nem emeltek vádat ellene, és hazautazhatott Kenyába.

Januárban azonban - úton a washingtoni beiktatásra - megpróbált ismét belépni brit területre, feltartóztatták, és nem engedték ki a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands repülőtérről. A News of the World úgy tudja, hogy az elnöki féltestvér végül tovább tudott utazni Amerikába, mivel végig a repülőtér tranzitvárójában maradt, és hivatalosan nem lépett be Nagy-Britanniába.

Samson Obama az amerikai elnök 11 féltestvérének egyike. Édesanyja, a 67 éves Kezia - aki még tizenéves korában lett Barack Obama néhai édesapjának felesége - az angliai Bracknell kisvárosban él.