Lemondott egy újabb brit kabinettag

2009. június 5., péntek 07:06

Újabb vezető brit kabinettag mondott le, távozásra szólítva fel egyben Gordon Brown kormányfőt is. Két napon belül már az ötödik kormánytag fordít hátat az egyre ingatagabb helyzetű Brownnak, de munka- és nyugdíjügyi miniszter az első, aki nyilvánosan a miniszterelnök lemondását sürgeti.

James Purnell munka- és nyugdíjügyi miniszter bejelentette távozását a brit kormányból. A távozó miniszter egyben felszólította Brownt a lemondásra, annak érdekében, hogy "a pártnak esélye legyen a győzelemre". A politikus a The Times és a The Sun pénteki kiadásaiban megjelent nyílt levelében azt írta: meggyőződése szerint ha Brown marad a Munkáspárt és a kormány élén, az "nem csökkentené, hanem növelné a konzervatív győzelem esélyét" a következő választásokon, ami "katasztrófa lenne az ország számára".

Két napon belül már az ötödik - a szűkebb kabinetből pedig a harmadik - kormánytag fordít hátat az egyre ingatagabb helyzetű Brownnak, de munka- és nyugdíjügyi miniszter az első, aki nyilvánosan is a miniszterelnök lemondását sürgeti. Purnell azért azt hangsúlyozta, hogy ő nem törekszik a miniszterelnöki tisztségre, és ha az a többségi álláspont születik, hogy Gordon Brown maradjon posztján, akkor ő a kormányt az alsóház hátsó padsoraiból "hűséggel" támogatni fogja.

Elzavarhatják Borwnt

A londoni politikai elemzői kör és a sajtó ennek ellenére egyre nagyobb esélyt lát arra, hogy Brownt - aki alig két éve vette át a kormányfői tisztséget Tony Blairtől - a kormánypárti padsorokban egyre terjedő lázadás végül távozásra kényszeríti.

A sajtóhoz és a BBC-hez még csütörtökön eljutott egy névtelen e-mail-üzenet, amely "Kedves Gordon" megszólítással kérné a kormányfőt a távozásra. Az elektronikus levél szerint - amelyet egy azonosíthatatlan feladójú Hotmail-címről küldve köröztetnek a kormányzó Munkáspárt képviselőinek körében aláírásgyűjtés végett - Brown "a jelenlegi politikai helyzetben" azzal szolgálná a legjobban a Labour és az ország érdekeit, ha távozna a párt és a kormány éléről.

A Munkáspárt alapszabálya szerint az alsóházi frakció húsz százalékának aláírása szükséges a vezetőváltási folyamat hivatalos elindításához; ez 72 támogatót jelent.

Beárnyékolt Ep-választás

Egyöntetű vélemények szerint Brown politikai jövője szorosan összefügg a Munkáspárt európai parlamenti választási teljesítményével. A brit sajtó bennfentes kormányforrásai szerint ha a Labour nem éri el a 20 százalékot, az megpecsételheti a jó ideje ingatag helyzetű miniszterelnök sorsát.

Nagy-Britanniában - Hollandiához hasonlóan - csütörtökön tartották az EP-választásokat, de ennek eredményeit csak vasárnap este közlik, miután a többi EU-tagállamban is lezajlott a voksolás. Az idei brit EP-választást teljesen beárnyékolta a londoni parlamenti képviselők költség-visszaigénylési botránya, amely - jóllehet a konzervatív ellenzék is erősen érintett - felmérések szerint elsősorban az 1997 óta kormányzó Munkáspárt már korábban is folyamatosan romló megítélését sújtja.

A The Daily Telegraph, a legnagyobb brit konzervatív napilap május elején indított riportsorozatot a brit alsóházi képviselők által gyakran megdöbbentő címeken felvett költségtérítésekről. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki a mély recessziótól és rekordszintekhez közelítő munkanélküliségtől sújtott Nagy-Britanniában.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Gordon Brown: Nem lesz előrehozott választás - 2009.05.31.
A brit kormányfőt sokkolta a hatalmas belpolitikai botránnyá duzzadt képviselői költségtérítési ügy, büntetné a csalókat.
A toryk vezére mély politikai reformot akar - 2009.05.26.
A brit képviselők költségtérítési botrányán felbuzdulva Cameron újraosztaná a hatalmi jogköröket.
Teljes lakásfelújítás az adófizetők pénzén - 2009.05.23.
A britek új választásokat követelnek a képviselők egyre csak gyűrűző költségtérítési botránya miatt.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!