Újabb kísérlet Zentai megmentésére

2010.02.23. 11:56
Az ausztrál emberi jogi bizottsághoz fordultak kedden a háborús bűncselekménnyel vádolt Zentai Károly védői.

A 88 éves, háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly ügyvédei azzal, hogy az ausztrál emberi jogi bizottsághoz fordulnak, újabb kísérletet tesznek arra, hogy megakadályozzák az idős férfi kiadatását Magyarországnak.

A vád szerint a most 88 éves Zentai 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Öt éve tartóztatták le az ausztráliai Perthben, ahol öt évtizeddel ezelőtt telepedett le. A magyar állam 2005 tavaszán kérte Ausztráliától Zentai kiadatását.

Az ausztrál belügyminiszter, Brendan O'Connor 2009. novemberében jelentette be, hogy az ausztrál kormány engedélyezte a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly kiadatását Magyarországnak. Zentai fia, Ernie Steiner néhány órával a bejelentés után azt közölte, hogy jogi úton támadják meg a miniszter döntését, írja az AAP.

Steiner azt mondta: a belügyminiszter kiadatásról szóló döntése sokként érte a családot. Véleménye szerint az ügyben politikai döntés született, állítását arra alapozta, hogy O'Connor a bejelentéskor Ausztrália nemzetközi kötelezettségvállalásait hangsúlyozta, míg egy ausztrál állampolgár érdekeit kellett volna védenie. Ismét elmondta, hogy kételkedik abban, hogy ha édesapját kiadják, Magyarországon jogszerű bírósági eljárást folytatnának le az ügyben.